Mit szimbolizál a farkas?

Analógiák

Az antik​​ Görögországban​​ a fény szimbóluma volt, Apollóhoz, valamint Árészhez, a háború istenéhez rendelték. A​​ római mitológiában​​ éri el talán karrierje csúcsát: Romulust és Remust – Róma mitikus alapítóit – egy farkas nevelte fel.​​ Kínában​​ egy szent farkas őrzi a mennyország palotáját.​​ Mongóliában​​ Dzsingisz kán elődjének számít. A​​ hinduizmusban​​ a félelmetes istennők hátasállata, az éjszaka jelképe.​​

Észak-Európa​​ ősi törzsi kultúráiban a farkas nagyra becsült állat volt, a kelták, germánok a vezetőkkel társították. Habár emellett a kelták úgy tartották, hogy a farkas minden este felfalja a Napot.

A​​ germánoknál​​ a győzelem szimbóluma volt, de itt is megjelenik az ambivalencia, ugyanis Odin farkassegítői, Söll és Hati a visszautasítást és elkülönülést is megtestesítették.

Emellett a rúnák közül a​​ Teiwaz​​ (Harcos, Spirituális Harcos) jele kapcsolódik hozzá. Úgy hitték, hogy vonításából keletkezik a köd és a szél, így nyílnak meg a másvilág birodalmának kapui előttünk – vesd össze az​​ egyiptomi​​ holtak vezetőjével, a sakálfejű Anubisszal és azzal, hogy a farkasból domesztikálódott​​ kutya​​ is talán a legfontosabb​​ lélekkísérő.

Az​​ asztrológiában a Mars markáns állata, így a Kos és a Skorpió jegyekkel​​ van szoros kapcsolata.



Számos erőteljes és pozitív vonása ellenére​​ valószínűleg a legfélreértettebb emlős. Állítólagos hidegvérű kegyetlenségeiről történetek, legendák, mesék sora beszél. A legmarkánsabb ebből a műfajból a​​ vérfarkas​​ mitológiája.​​



A bennünk lévő​​ elfojtott árnyékterületre, a vad szellemre​​ utal – nyilvánvalóan innen erednek a fenntartások, félelmek vele kapcsolatban. Teliholdkor felhangzó üvöltése életre keltheti a lappangó belső rémeket.

A farkas tehát mindenekelőtt arra szólít fel, hogy​​ nézzünk ezekkel szembe, hiszen nem tudunk a sorsunk elől elmenekülni.​​ Ez a sors reinkarnációs előzményeinkben és (az azokkal szorosan összefüggő) családi előzményeinkben gyökerezik.​​


A farkas (fizikai és) varázsereje a​​ családból táplálkozik. Társas lény, körülbelül 15 fős falkákban él, amelyek​​ hierarchikus rendszerre épülnek,​​ szigorú rangsor és magas fokú szervezettség​​ alapján.

Ez a rendszer nem tisztán önkényuralmi, de nem is demokratikus berendezkedésű. Mindkét változat előfordul életükben, s ez a​​ rugalmasság, alkalmazkodóképesség​​ épp a falka sikerének a kulcsa.

A farkastól megtanulhatjuk a​​ megfelelő vezetői stratégiát, az egyeduralom és demokrácia közötti egyensúly kialakítását. S​​ főleg azt, hogy az igazi szabadsághoz fegyelemre, a többiek​​ igényeinek a tiszteletben tartására van szükség.

Megtanítja a valódi alázat értékét, azt, hogy csak az tud uralkodni (vezetni, a vezetést átvenni), aki szolgálni is képes.​​ Nem mutogatja folyton erejét, de ha szükséges, habozás nélkül bebizonyítja fölényét. Megtanítja az embernek, hogy​​ tudja, ki ő, és hogyan fejlessze ki magában az erőt, a határozottságot és magabiztosságot úgy, hogy​​ ne kelljen minduntalan bizonygatnia kilétét.



A farkas igen intelligens és barátságos állat.

Erős érzelmi kötődést tud gyorsan kialakítani. Az embert is arra tanítja, hogy teremtsen megfelelő​​ érzelmi kötelékeket. Figyelje belső hangjait,​​ bízzon megérzéseiben, s ez megvédi a helytelen cselekedetekről.

Megmutatja,​​ hogyan aktiválhatjuk​​ öngyógyító mechanizmusunkat, segít​​ megszabadulni a kötöttségektől, démoni erőktől és a múltunkból származó negatív hatásokról.

Figyelmeztet, hogy mindent hasznosítsunk, amihez hozzájutunk, s arra, hogy​​ ne pazaroljuk a rendelkezésünkre álló energiákat. Végül elvezet a bennünk lévő teljességhez és gazdagsághoz. A farkas oltalmazása néha gyengéd, néha kemény, de mindig szeretetteljes.​​




Ragaszkodik a rítusokhoz, akárcsak az ember. Amikor a farkas felbukkan, lehet, arra szólít fel, hogy​​ az ember kicserélje, megújítsa rítusait.

Esetleg kézbe kell vennie élete irányítását, itt az ideje saját „falka” alapításának és irányításának.

Kommunikációs rendszere​​ igen összetett. Ha valakinek nehézséget okoz, hogy jól érzékeltesse hangulatát, elképzelését a többiekkel, annak érdemes tanulmányoznia a farkas szokásait és elmélkednie ezekről.




Vannak, akik úgy vélik, hogy a​​ farkas és a holló​​ közt praktikus és misztikus összefüggés van. (Lásd az ilyen meséket, de ismét Odint, akinek két farkasa mellett két hollója is van.) Akinél a farkas totemállatként mutatkozik, érdemes utánanéznie a holló tulajdonságainak is.



Elég érett vagy-e a szabadsághoz?

Képes vagy-e egyidejűleg független és alkalmazkodóképes lenni?

Hogyan állsz a hierarchiákkal?

Tartasz-e saját ösztöneidtől vagy képes vagy ésszerűen kezelni azokat?

Mit kezdesz szorongásaiddal?

Ideje van-e annak, hogy életed rítusaiban változást kezdeményezz?

Ellenállsz-e ennek a változásnak, s ha igen mit teszel a feloldás érdekében?

Fel tudtad dolgozni családi előzményeidet illetve reinkarnációs előzményeidet?

Felismerted-e és ha igen, hogyan használod erődet?

Fenyeget-e vajon valamilyen (valódi) veszély, amire tudatalattid figyelmeztet?

szerző: Gál Judit karmaasztrológus

Honlap: www.karmaasztrologia.info

Facebook: Gál Judit (Karma Asztrológia)

Telefon: +36308966069

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

Szimbólumok – archetípusok

Szimbólumok – archetípusok

Írta: Gál Judit karmaasztrológus Olyan jelekről van szó, amelyeket a​​ fizikai síkon kapunk, s amelyeket bízvást​​ a karma üzeneteinek lehet tekinteni. A karma a legkülönfélébb csatornákon át képes információt továbbítani nekünk. Ezen belül is a legfontosabbak közé tartoznak az álmokban megjelenő figyelmeztetések, jelzések. A fizikai tünetek, betegségek alig valamivel maradnak alatta jelentőségben, intenzitásban a legsúlyosabb […]

A számok, mint szimbólumok 2.

A számok, mint szimbólumok 2.

ÍRTA: GÁL JUDIT KARMAASZTROLÓGUS 8 – a Világmindenség rendje. Emlegettem a bevezetőben a nyolcast a nyugati és keleti értelmezés eltéréseit kiemelve. A Jelképtár is keleti vonatkozásokkal kezdi, Visnu 8 karja, Siva 8 formája és a a buddhista Tan kerekének 8 küllő ​​és a szent lótusz szirmainak száma egyaránt a Világmindenség rendjét szimbolizálja. A nyolcas a […]

Számok, mint szimbólumok 1-től 8-ig

Számok, mint szimbólumok 1-től 8-ig

Írta: Gál Judit karmaasztrológusAz​​ emberi értelem igyekszik racionálisan is kifejezhető formában megragadni a világot, annak összefüggéseit a látható és nem látható síkokban, mozgásának törvényszerűségeit és minden jelenségét. A​​ számok világa, a matematika, a lehető legracionálisabb kategóriába tartozik, jelenléte kizárja a vitákat, ha valami annyi amennyi, akkor ott nincs több apelláta, nincs további kérdés. A​​ misztikus […]

Betegség, mint feladat

Betegség, mint feladat

A gyógyulás útja Nagyon sok kérdést kapok az utóbbi időkben a betegségek lelki okairól. A kérdések tömegével érkeznek, legtöbben ugyanazt kérdezik: - mi ennek vagy annak a betegségnek a lelki oka? Egy picit érdemes messzebb menni, mert nem ez a jó kérdés.A lelki...

<a href="https://csillagido.hu/author/karmaasztrologia/" target="_self">Gál Judit</a>

Gál Judit

Szerző

Az asztrológiához olyan átfogó kérdések vezettek el, amelyekre más módon nem kaptam választ. A makacsul és saját befolyásomon kívül ciklikusan megjelenő azonos típusú események, jelenségek; konokul visszatérő hasonló problémák; az a gyanú, hogy életünk valamilyen szövevényes rendszer mentén rendeződik pont úgy, ahogyan zajlik. Magától értetődően következnek a további kérdések: mit tud tenni az egyén a tőle független erőkkel szemben vagy azokkal együttműködve, hol vannak a határok. A pedagógia, pszichológia, szociológia nem ad választ az ilyen kérdésekre, csak skatulyákba próbálja rendezni az emberi jelenségeket, s néhány kategóriában hogyan is lehetne jellemezni azt, hogy mindenki egy-egy külön Univerzum. Ma már nemigen teszek fel kérdéseket, hiszen minden válasz után 10-15 új kérdés keletkezik. A felismerésekből összeálló mozaik azonban mindig kiegészül néhány darabbal és gazdagítja ismereteimet, alakítja világképemet. Végső soron mindig is azt vallottam, hogy a kiindulópontnál és a célnál sokkal fontosabb az úton járni, s ehhez továbbra is a legkitűnőbb kísérő számomra az asztrológia, melyet szeretett tanáromtól, dr. Nagy Róberttől tanultam. Az 1990-ig funkcionáló Körösi Csoma Sándor Intézet Asztrológia tagozatán végeztem. Az asztrológiai vezetett el a reinkarnációs utazáshoz, utaztatáshoz is, amit 1994-től gyakoroltam, néha most is gyakorolok. Kiegészítésként betekintést nyertem még más tanácsadó- jóseszközök használatába: cigány- és tarot kártya, rúna, numerológia, Ji csing. Energetikai jellegű tanfolyamokat végeztem. (Reiki, Arolo, Szellemgyógyászat, angyaltanfolyam.) Elég jól ismerem az ugyancsak energiákkal dolgozó Feng Shuit is. Lelkes híve vagyok a kineziológiának. Az említett eszközöket saját életemben, vagy másoknak történő ajánlásként használom, tanácsadás szinten – a rúnákat kivéve – nem kontárkodom bele. Visszakanyarodva tevékenységeimhez: az egyéni tanácsadáson kívül több, mint 30 éve tanítok, kidolgoztam egy intenzív tanfolyamot, amit csoportosan és egyénileg, levelező rendszerben is lehet végezni. Miután az egyik legfontosabb dolognak tartom a karma rendező elvének megnyilvánulásait, az ezt jelölő Holdcsomó köré építve 2000 óta, egy-egy társsal együtt speciális karmatréningeket vezetek, kisebb-nagyobb szünetekkel. Minderről a www.karmaasztrologia.info honalpon részletes információkat lehet találni. Honlap: www.karmaasztrologia.info Facebook: Gál Judit (Karma Asztrológia) Telefon: +36308966069

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk