A Rák aszcendens

Csillagjegyek

A RÁK aszcendens / Napjegy / Holdjegy tulajdonságai


Ez az alkat tud a legtöbbet hízni, akár egy nap alatt is, nagyon érzékeny a Holdra. Kedélyállapota is nagyon változó, hangulatember.


A vízre jellemző, hogy mindig felveszi a tartóedény alakját, amelybe beleömlik, éppen ezért a vizes jegyű aszcendensek külső megjelenése nehezen meghatározható.


Külsőleg:
• a Rák általában a felső testén gömbölyödik, a mellkasára vagy a hasára hízik, hiszen érzékenysége miatt hajlamos arra, hogy „mellre szívja” a bajokat.
• Holdfázistól és érzelmi állapottól függően meglepően sok vizet képes tartalékolni a testében.
• vizes tekintetű szemek, kerek (Hold) arc.

Újhold a vízöntőben


Erősen hangulatember, különösen intenzíven hat rá a Hold változása, amit érdemes nyomon követnie. Az érzések széles skáláján mozog, így lehet mély érzésű és empatikus, de érzelgős, túlérzékeny, sőt rossz esetben hisztérikus is.


Két dolog miatt választja a lélek ezt az aszcendenst:
1. Olyan feladatot akar felvállani, ami a gondoskodó elvvel kapcsolatos. Meg akarja tanulni a gondoskodást, anyáskodást. Negatívuma a „mártír” és a „szegény én”.
2. Ha rég nem volt itt, akkor a lélek most tudatosan felvállalja, hogy újra születik, egy feladatot akar véghez vinni.

Rák csillagjegy


A Káldeus asztrológiában a Rákkal kezdődött az állatövi jegy, mert a Rák csillagképnél van egy csillagbölcső, ahol a bolygók születnek.

Ez egy belépőkapu, ahol beléphet a lélek az inkarnációba. Ha ezen a csillagkapun jön be az illető és olyan dimenziókból, ahol sérült lelkeket nevelnek, lehet, hogy nem feltétlenül a saját gyerekét fogja felnevelni.

Rendkívül érzékeny minden fajta külső hatásra, szinte visszatükrözi a környezete érzelmi –pszichikai állapotát.

Julia Roberts – Rák aszcendens


Mindent megtesz szeretteiért, de megköveteli, hogy vele is törődjenek, s ha nem kapja meg a megfelelő gondoskodást, boldogtalan lesz és bánatában elkezdhet enni, túlsúlyos lesz vagy táplálkozási betegségei lehetnek.

Cameron Diaz -Rák aszcendens

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Szűz kontra Halak

Szűz kontra Halak

Előrelátó vagy előre látó ? Igen, de ..... nem ugyanúgy és nem ugyanazon okok miatt!A Szűz és a Halak egymással szemben álló jegyek, egy tengely két végén helyezkednek el - ezáltal poláris ellentétpárok - mégis van bennük valami nagyon hasonló:mindkettő rendkívül...

A Rák csillagjegy családi karmája

A Rák csillagjegy családi karmája

A Rák az állatöv egyik legérzékenyebb jegye, de a története sokkal többről szól, mint az érzelmekről. A családról, a kötődésről és arról a különös érzésről is, amikor valaki már gyerekként megtanulja azt, hogy neki kell vigyáznia másokra.Van az a család, ahol mindenki...

El kéne kezdeni jelen lenni!

El kéne kezdeni jelen lenni!

Kezdődik a Szűz szezon, a Nap átlèp a szűz jegyébe, követi a Merkúr. Ne tökéletes akarj lenni,ne mindent egyszerre akarj megoldani, megjavítani, tanuld meg,hogy hogyan tudsz jelen lenni! Föld jegyként a szezon energiája alapból erre fog ösztönözni,hogy legyél szépen a...

Oroszlán sztereotípiák vs. valóság

Oroszlán sztereotípiák vs. valóság

Tényleg csak a figyelem középpontjában érzik jól magukat? A mítosz Az Oroszlán reggel belenéz a tükörbe, délben várja a tapsot, este pedig megsértődik, mert valaki nem vette észre, hogy új frizurája van.Sokan hiúnak, önzőnek tartják őket és meg vannak róla győződve,...

<a href="https://csillagido.hu/author/faragone-ica/" target="_self">Faragó Ilona</a>

Faragó Ilona

Szerző

Faragóné Hajdok Ilona tanár, asztrológus vagyok. A 90-es évek elejétől foglakoztat az ezoteria.Pedagógusként - hosszú évtizedekig - kommunikációt és pszichológiát tanítottam érettségi utáni szakképzésben. A Felsőfokon.hu szakmai blogmagazin főszerkesztője voltam 10 évig.Karma - asztrológiai és numerológiai tanulmányaim után a Schőner – módszert sajátítottam el. A Csillagidő Magazin létrehozója, főszerkesztője vagyok. A magazin célja egy olyan lelkes kis csapat, közösség létrehozása, akik írásaikkal bemutatják az asztrológia különböző árnyalatait. Segítve ezzel azt, hogy közelebb kerüljön az asztrológia minden kedves érdeklődőhöz: életüket jobbá tegye ,segítse őket sorsuk alakításában vagy egyszerűen csak abban, hogy jobban elfogadják saját magukat. Bővebb információt kérj az info@csillagido.hu -n vagy a +36 30 323 2659 számon.Megtalálsz még a https://www.facebook.com/csillagido.hu- n és Skype- on a faragone.hajdok.ilona1 címen is.

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő