Jellemfejlődés mutatói: a progressziók

Asztrológiai alapok

Írta: Horváth Andrea

Léteznek olyan segédhoroszkópok, amelyek egy-egy év előrejelzéseiben nyújthatnak segítséget az asztrológusnak.
A szolár mellett ilyen az úgynevezett progressziós horoszkóp is, (más néven szekunder direkció).


Bízom azonban benne, hogy ha (röviden, a teljesség igénye nélkül) ismertetem ezt a módszert, sok olvasó fog kedvet kapni, hogy foglalkozzon vele, és minél előbb elmélyüljön benne.


Sok asztrológus ezért nem is szívesen foglalkozik vele, hiszen az ügyfelek nagy része kevésbé az önismeretre kíváncsi. Az én tapasztalatom szerint egyébként a progressziót inkább az angolszász nyelvterületen dolgozó asztrológusok alkalmazzák szívesebben, a német nyelvterületen pedig a szolár a kedveltebb.
Idehaza csak a precízebb, nagyon teljes körű elemzést készítő asztrológusok alkalmazzák mind a kettőt.


Ez persze, egy kicsit más lesz, mint a radix, bár a lassan haladó bolygók, (gondoljunk csak rá, hogy ezek között van olyan is, ami akár hónapokon át alig halad egy-egy fokot!), sokszor egy életen át, minden egyes progressziós horoszkópban ugyanott maradnak, mint ahol a radixban álltak.


A Nap 30 nap alatt 30 fokot tesz meg az égi útján, (vagyis lép be egy új jegybe, a Hold (közel) 30 nap alatt, (vagyis a progresszió szerint tehát 30 év múlva) ér vissza ugyanarra a helyre, ahol a születéskor állt.


Tegyük fel, hogy valaki a Kos jegyében született, születéskori Napja például a Kos 5 fokán állt. Mivel egy jegy 30 fokból áll, és a Nap naponta egy fokot halad, a 25 éves kora utánra készített progressziós horoszkópjában látjuk majd először, hogy a Nap ott már a Bika jegyében lesz. (Ezt mondjuk szaknyelven úgy, hogy a Nap progressziót váltott.)


Az illető alapvető Kos lendületéhez, temperamentumához valami kicsit hozzá fog adódni a Bika higgadtabb, nyugodtabb énjéből. (Ez az ezt követő 30 évben, amíg a progressziós Nap átlép majd az Ikrekbe, át is színezi kicsit majd az egyéniségét.)


Az aszcendens, az MC és a többi égitest progresszió-váltása már nem ennyire előre kiszámítható, és persze, az is egyénfüggő, hogy mikor történik meg?


Mint ahogy a Nap progresszió váltásakor a belső énünkhöz adódik az „új jegy” természetéből valami, úgy az aszcendens esetében a külvilág felé mutatott arcunk, vagyis ahogyan bennünket látnak, hogy egy kicsit átszíneződni.


A többi, vagyis a személyes égitestek esetében a szimbolikájuknak megfelelően fognak az adott energiák egy kicsit módosulni. Így például attól az életévtől kezdve, amikor a Mars a progresszióban egy új jegybe lép, az akarat, a tetterő fog egy kicsit változni.

Például ha eredetileg a Halakban állt, ami nem igazán árul el túl nagy agilitást, amikor onnan a progresszióban átlép a Kosba, az illető valahogy lendületesebb lesz, jobban ki tudja mutatni és érvényesíteni az akaratát. Persze, a saját határain belül, mert az a Halakban álló Mars egész életére egy kis akarati blokkot ad, de mégis ezen belül egy kicsit energikusabb, önérvényesítőbb lesz majd.


www.andreahorvath.hu

06 20 32 52 352

asztro58@gmail.com

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

A Csillagidő Klub szeptemberi ajánlata

A Csillagidő Klub szeptemberi ajánlata

Kovács Réka : Gyógyító virágok című videósorozata 6 előadásból áll. A gyógyítás nagyon közel áll a Szűz jegyhez és a Szűz havának energiáit követi. Ezért ajánlom figyelmedbe szeretettel ezt a tudástárat: Program tartalom: 1. előadás – Mi a Bach-virágterápia...

Személyi jelölők a Szűzben

Személyi jelölők a Szűzben

A Szűz minden esetben ugyanazt az alapelvet hozza: megfigyel, elemez, különbséget tesz, javít, rendszerez, és szeretné megtalálni azt, amitől valami jobban működik. De nagyon nem mindegy, hogy személyiségünk melyik részén keresztül jelenik ez meg. Nap a Szűzben Az...

Mielőtt leszületsz a Földre

Mielőtt leszületsz a Földre

Az égi segítőiddel együtt gondosan megtervezitek azt az életutat, amit be kell járnod ahhoz, hogy meglegyenek azok a tapasztalásaid, amelyekre szüksége van a lelkednek a növekedéshez.A tervezés pillanatában még nem vagy testben és ott nincsen tér és idő, nem a duális...

Szűz kontra Halak

Szűz kontra Halak

Előrelátó vagy előre látó ? Igen, de ..... nem ugyanúgy és nem ugyanazon okok miatt!A Szűz és a Halak egymással szemben álló jegyek, egy tengely két végén helyezkednek el - ezáltal poláris ellentétpárok - mégis van bennük valami nagyon hasonló:mindkettő rendkívül...

<a href="https://csillagido.hu/author/andreahorvath/" target="_self">Horváth Andrea</a>

Horváth Andrea

Szerző

30 éve foglalkozom asztrológiával. Még a rendszerváltás előtt tanultam ki ezt a csodálatos tudományt a Buddhista Misszió keretin belül akkor működő Körösi Csoma Sándor Intézetében, de azóta több jeles tanárnál bővítettem asztrológiai tudásomat. Naponta foglalkozom ügyfelekkel. Fő területem a karma kutatása, és az, hogy emberi kapcsolataink mennyiben viselik magukon az előző életből hozott mintákat. Írásos, teljes életút elemzést vállalok, jellemzéssel, sorselemzéssel, karmával. Ügyfeleim pozitív visszajelzése megerősít benne, hogy mekkora segítség, ha olykor átpillanthatunk előző életeink fátylain.Kezdő és haladó online asztrológiai oktatásra is jelentkezhetsz. Bejelentkezés: asztro5@t-online.hu vagy +36 20 325 2352 További információ: http://www.andreahorvath.hu/

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő