„Szavakkal verve” – párkapcsolati bántalmazásra utaló jelek a horoszkópban

Asztrológiai alapok

A felgyorsult hírvilágnak köszönhetően egyre többször és egyre gyakrabban hallani a párkapcsolati bántalmazásról, és annak formáiról.

Ma már több információval rendelkezünk arról is, hogy a bántalmazás nem csak a fizikai bántalmazást takarja, ugyan úgy bántalmazásnak számít az érzelmi abúzus is, ha csak „szavakkal vernek” minket…

A XXI. században nagyon sokan még mindig nehezen, vagy egyáltalán nem ismerik fel a bántalmazásnak ezt a fajtáját. Vagy egyszerűen tagadásban élnek tovább, mert nem akarják elhinni, hogy a szeretett személy nem úgy viszonozza az érzelmeket, ahogy szeretné a partner. Megmagyarázzák maguknak, hogy „jól van az úgy”… meg „amúgy rendes ember, amikor nem iszik”… „nem akart ő rosszat, csak rossz gyerekkora volt”… „szeret engem, csak nem tudja kifejezni magát, mert az anyja elhagyta”… „egész nap videójátékozik, de legalább nem jár a kocsmába”…

És akkor vannak a MAJDemberek…

”MAJD elválik értem, már 5 éve mondja, CSAK a felesége nem engedi… csak a gyerekek miatt… csak ez csak az (tetszőlegesen behelyettesíthető az aktuális hitegetéssel)” …MAJD elmegyünk nyaralni, MAJD elveszlek feleségül / hozzád megyek / férjem leszel, HA megteszed ezt-azt, ha bírsz magaddal, ha felveszed ezt a hitelt és lesz lakásunk, ha elvégeztem még ezt-azt a tanfolyamot, ha 4 év múlva vége a fontos projektemnek, HA lefogysz/ha hízol, HA nem sírsz minden nap, Ha engeded, hogy azt csináljak, amit akarok… stb.

HA… HA… HA… feltételekhez kötés… a lényeg az ÜLTETÉS, a távolabbi jövőbe való kihelyezése a partner vágyainak, ezzel magához kötve a társat, aki a végítéletnapig várakozhat… a leginkább soha be nem következő ígéretek betartására.


„Úgysem kellenél senkinek”…

”Nézz magadra”… „ha én nem lennék éhen halnál”… „örülj, hogy van valaki aki elvisel”… Ez a szóbeli és érzelmi bántalmazás repertoárját képezi… Ugye ismerős? A lényeg a partner önbecsülésének és önbizalmának megsemmisítése, hogy a bántalmazó fél a hatalomgyakorlástól többnek érezhesse magát bántalmazott társánál… A nárcisztikus kapcsolatokban gyakran előfordul, de a tradicionális kapcsolatokban is „hagyomány” például, hogy meghatározzák „hol a nők helye”… (leginkább konyha, „kuss a neved”, „ugyan, csak az asszony mondott valamit, kit érdekel”)…sorolhatnám nagyon hosszan sajnos…


De milyen szeretet is a feltételekhez kötött szeretet?

Magadért szeret-e, ha kiköti a párod, mit tegyél és mit nem? HA félned kell otthon, hogy mit tesz, mit mond, és milyen lesz a napod, az szeretetalapú kapcsolat-e? Ha semmikor nem vagy jó bármit teszel, szeretet-e? Ha „csenddel vernek” – azaz nem szólnak hozzád napokig, hetekig, mert kimerted nyilvánítani a véleményedet – az szeretet-e? Ha bántanak egy kapcsolatban, az szeretet-e? Ha elszívják az energiádat, ha elfáradsz benne, az szeretet-e? Ha a „sarokba” kell csendben kivárnod, hogy NEKI mikor felel meg, hogy éppen szeressen?


De hát „azt mondja szeret”

Ismerős? …hogyne mondaná!! …érdeke, hiszen egy-egy szeretetmorzsának álcázott gesztussal az áldozat beéri és marad, hogy tovább REMÉNYKEDJEN hogy MAJD egyszer de jó lesz…


Szavakba kapaszkodunk oly sokan… de mondani bármit lehet… MIT TESZ? Mit TESZÜNK egy kapcsolatban, és milyen arányban? (csak én teszek, a másik meg szinte semmit, az nem biztos, hogy jó arány)… akar-e a másik JÓÉRZÉST okozni? …vagy amikor épp boldogok vagyunk, örülünk, vagy sokat jelentene a biztatás leszól, lehúz, kritizál, lenyom


Sokan fordulnak hozzám mostanában – pláne a skorpiós időszakokban –, hogy nem érzik jól magukat a kapcsolatukban, fájdalmas időszakot élnek meg, becsapottnak érzik magukat…

Látható-e a képletekben a párkapcsolati erőszakra utaló jelzés?


A válasz igen! Vannak erre utaló jelek, és a hajlamra is rávilágít egy-egy képlet. De élethelyzethez, és épp aktuális életminőséghez nézzük a képleteket, a saját személyes Sors alapján… egy erős Plútó-Hold kapcsolódás utalhat nőkkel és anyával szembeni problémára, a Nap-Plútó kapcsolatok utalhatnak erőszakos apára, vagy pedig elnyomó férfiképre, férfiak képletében pedig erőszakos viselkedésre ugyan úgy, mint egy hatalmi szervezethez való tartozásra (katonaság, rendőrség). Manipulációra hajlamos asztrológiai állások lehetnek a Plútó és a Merkúr kapcsolódásai, de a Hold fényszögei, vagy erős 8-as vagy 12-es házas állások is rámutathatnak ezirányú hajlamokra…

A Szatrunusz-Vénusz, Szaturnusz-Hold, Nap, Aszcendens kapcsolódások, vagy terhelt 4-es ház az apával való korlátozóbb, szigorúbb kapcsolatra utalhat. Partnerkapcsolati problémákat és önértékelési problémákat jelezhet…

De mindezek az állások, egy mélyreható önismereti helyzetre is utalhatnak, egy gyógyító folyamat részei lehetnek, egy felelősségteljes életmódra is rámutathatnak, építő helyzetekben való szereplésekre utalhatnak…

A lényeg a fókusz és a megélt helyzet. Ebben a helyzetben a SAJÁT szerepünk, hozzáállásunk, énhatáraink, érzéseink, az örökölt Sorsunk, a traumáink és azok feldolgozási folyamata.


Mert a helyzetek azért vannak, a kapcsolódások azért jönnek létre, hogy valamire rámutassanak, hogy észrevetessék velünk, hogy mi az, ami nem úgy működik az életünkben, ahogy szeretnénk.

Egy erőteljes Neptunusszal a képletünkben ezt lehet, hogy később vesszük észre, lehet sokáig hódolunk a függőségeinknek, lehet, hogy hajlamosak vagyunk becsapni saját magunkat jó sokáig…


De mindenképpen érdemes saját magunktól kérdezni:

Hogy kerültem ebbe a szituációba? Milyen volt a kapcsolatom a szüleimmel/autoriter személyekkel? Miért érzek bűntudatot a másik viselkedése miatt? Miért szégyenlem magam? Miért gondolom, hogy nekem kell megoldanom a másik problémáját? Miért engedem hogy bántsanak? Rendben van-e az önbecsülésem, önértékelésem? A saját érzelmi határaimat meg tudom-e húzni?


A szeretet körül forog a világ!

Azt szeretnénk, hogy szeressenek, és ezért sokan bármit hajlandóak vagyunk eltűrni, elviselni. És nem méltó helyzetekben benne tartani magunkat, mert elhisszük ezt érdemeljük. De ez már egy neptunuszi önbecsapás… mert senki nem érdemli meg, hogy a szeretetkapcsolatában bántsák…

És mennyire szereted Te önmagad? Ha mással történne mindez, mit mondanál neki?
Van kiút… a legtöbb esetben van kiút… nem szégyen segítséget kérni!
Hiszen megérdemled, hogy szeressenek! Szeresd te is magad.


Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

Szimbólumok – archetípusok

Szimbólumok – archetípusok

Írta: Gál Judit karmaasztrológus Olyan jelekről van szó, amelyeket a​​ fizikai síkon kapunk, s amelyeket bízvást​​ a karma üzeneteinek lehet tekinteni. A karma a legkülönfélébb csatornákon át képes információt továbbítani nekünk. Ezen belül is a legfontosabbak közé tartoznak az álmokban megjelenő figyelmeztetések, jelzések. A fizikai tünetek, betegségek alig valamivel maradnak alatta jelentőségben, intenzitásban a legsúlyosabb […]

A számok, mint szimbólumok 2.

A számok, mint szimbólumok 2.

ÍRTA: GÁL JUDIT KARMAASZTROLÓGUS 8 – a Világmindenség rendje. Emlegettem a bevezetőben a nyolcast a nyugati és keleti értelmezés eltéréseit kiemelve. A Jelképtár is keleti vonatkozásokkal kezdi, Visnu 8 karja, Siva 8 formája és a a buddhista Tan kerekének 8 küllő ​​és a szent lótusz szirmainak száma egyaránt a Világmindenség rendjét szimbolizálja. A nyolcas a […]

Számok, mint szimbólumok 1-től 8-ig

Számok, mint szimbólumok 1-től 8-ig

Írta: Gál Judit karmaasztrológusAz​​ emberi értelem igyekszik racionálisan is kifejezhető formában megragadni a világot, annak összefüggéseit a látható és nem látható síkokban, mozgásának törvényszerűségeit és minden jelenségét. A​​ számok világa, a matematika, a lehető legracionálisabb kategóriába tartozik, jelenléte kizárja a vitákat, ha valami annyi amennyi, akkor ott nincs több apelláta, nincs további kérdés. A​​ misztikus […]

2,5 éves Szaturnuszi tendenciák

2,5 éves Szaturnuszi tendenciák

Írta: Gál Judit karmaasztrológusA​​ Szaturnusznak egy-egy jegyben tartózkodását értjük ezen. A Szaturnuszt a lassú bolygók közé számítjuk, hiszen azt a kört, amit a Nap, Merkur, Vénusz 1 év, a Hold nem egészen 1 hónap, de még a Mars is alig két év alatt teszi meg, a Szaturnusz 28-29 év alatt. Körülbelül​​ 2,5-3​​ évig tartózkodik egy-egy […]

<a href="https://csillagido.hu/author/monikaszalay/" target="_self">Mónika</a>

Mónika

Szerző

"Sz. Mónika vagyok, több, mint 13 éve foglalkozom asztrológiával, több évnyi tanulás után szereztem meg belőle a végzettségemet, elsősorban a nyugati asztrológiai irányzat a fő profilom, de kínai asztrológiát is évekig tanultam. Önismereti szempont, a traumás sorsmintázatok átírása, a tudatosabb kapcsolati működéseink megismerése, érzelmi kötődéseink megélése irányadó számomra. Ezek mellett történészként végeztem, tanítom is a történelmet, és nagyon érdekel az asztrológia törtènete és a letűnt korok/események képletvizsgálata, összehasonlító elemzése a jelenkorral."

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk