Írta: Gál Judit karmaasztrológus
Olyan jelekről van szó, amelyeket a fizikai síkon kapunk, s amelyeket bízvást a karma üzeneteinek lehet tekinteni. A karma a legkülönfélébb csatornákon át képes információt továbbítani nekünk.
Ezen belül is a legfontosabbak közé tartoznak az álmokban megjelenő figyelmeztetések, jelzések. A fizikai tünetek, betegségek alig valamivel maradnak alatta jelentőségben, intenzitásban a legsúlyosabb figyelmeztetéseknek: a baleseteknek, illetve össze is mosódnak néha azokkal.
Tulajdonképpen valamennyi szimbólumnak minősül, ha nem is szó eredeti értelmében.
Megjegyzem, hogy az is hátborzongató, amikor valaki lépten-nyomon megfejtendő üzeneteket keres mindenben.
Mert ugyan mindig körülöttünk vannak és tulajdonképpen mindenben, de ha ezzel foglalkoznánk éjjel-nappal, akkor teljességgel elmulasztanánk élni.
Márpedig éppenséggel a karmának bevallott célja, hogy a földi életünkben, a földi viszonyok között dolgozzunk rajta, folytonos kutakodás, nyomozás és szimbólumfejtés helyett. Ez azonban az egyik véglet. A másik véglet, ha még akkor sem figyel oda az ember, amikor össztűzként zúdul rá az információ mindenünnen és minden formában. Mint oly sokszor, ebben is az arany középút (lenne) az ideális.
Itt olyan eredeti értelemben vett jelképekről van szó, amelyek jelentős része ősidők óta valamilyen, alap-jelentésüket meghaladó plusz jelentéssel is bír. Amikor életünkben többször összetalálkozunk egy-egy motívummal, jól tesszük, ha utánajárunk: miért is követ bennünket.
Egy példával világítom meg közelebbről, hogyan függnek össze látszólag különböző elemek és hogyan kezdenek egyazon irányba mutatni.
A gabona, gabonatermesztés körére utal, ha feltűnő gyakorisággal kerül az ember környezetébe egy sereg, ember által viselt, vagy mondjuk utcanév: Molnár, Müller, Búza, Buzási, Rosta, Árpa, Árpád, Rozsos, Arató, Kalász, Liszt, Kenyeres, Cipó. Szintén gabonára (is) utal(hat) a kerék, malom, minden körforgást és ciklikusságot (gabonatermesztés) jelképező tárgy vagy fogalom.
A mitológiák termékenység istennői, vagy mezőgazdasághoz köthető istenei (például a görög Déméter, latin Saturnus). De – bármily meglepő – a medve és a kakas is gabonadémonként ugyanebbe a körbe csatlakozik.
Nos, tehát ha hasonló jelenségek feltűnő halmozódást mutatnak valakinél, biztos, hogy a karma a maga rendkívül finom és változatos módján felhívást intéz az érintetthez: valami fontos dolgot tud változtatni az életében, ha sikerül rátalálnia a mögöttes jelentésre és arra, hogy neki személy szerint milyen (reinkarnációs előzményekből származó) köze van hozzá.
Egyszerűbb példáink is szép számmal vannak: alapeset, amikor néhány napon belül háromszor bukkan fel egy másik ország, vagy város neve – ugyancsak változatos formában.
Egyszer beszélgetésben mondja valaki, másszor zenemű címében szerepel, amit történetesen hall az érintett, harmadszor arról kap egy összeállítást az interneten.
Ekkor sem érdektelen kicsit odafigyelni: vajon mi dolga akad azzal a földrajzi területtel?
ANYA
„Az ember ősi kultúrájának főalakja a Nagy Isten – a Magna Mater, aki a Mindenség és az istenek szülőanyja. A földdel, a természet termékenységével áll kapcsolatban. Ő a földi létezés fenntartója, aki földi testet ad az égi természetű léleknek. … Az anya alakja világszerte elsősorban a fa, az életfa illetve az oszlop és a létra motívumával kapcsolódik össze, de szimbolizálhatják a belül üreges, befoglaló formát mutató tárgyak (bőségszaru, edény, gyertyatartó, kút, láda, urna), épületek (ház, templom), egyes természeti képződmények (hegy, barlang, virágok) és természetesen az anyasággal összefüggő testrészek (mell, vulva), továbbá az elemek közül a víz és a föld is. ….” (Szemadám György)
APA, ATYA
„Mint jelkép az uralom, birtoklás, általában a felsőbbség tiltó, parancsoló és megtestesülése. Nemző „felettes én”: ősapa, király, vezér, főnök, gazda, uraság (a mesékben is), védnök, isten. A gátló (közösségi) tudatot jelképezi az énnel, az ösztönökkel, a hagyományt, a vének tekintélyét a változtatni vágyó ifjonti erőkkel (pl. mesehőssel) szemben. Istenként alakja rendszerint az éggel azonosul. …” (Jankovics Marcell)
EMBER
Az ősi kultúrák és a héber-keresztény kultúrkör szerint is Isten képmása. Az emberi test kiterjesztett körülrajzolása az alapja a piramisoknak, templomoknak, épületeknek, mandaláknak.
E szerint a felfogás szerint az ember (sőt: annak köldöke) a világmindenség középpontja. Az asztrológiai szemlélet is az egyes embert helyezi a centrumba, a személyi horoszkóp az érintett illető nézőpontjából láttatja az Univerzumot, amelynek ő a közepe.
EMBERPÁR
Ez is ősi, archetipikus szimbólum: a világmindenség kettősségét jelzi. De ugyanennyire utal a világmindenség dinamikájára is, amennyiben a szaporodást, mozgást, változást is szimbolizálja. Több ősmítoszban (és köztük a Bibliában is) szerepel, hogy valamikor egyetlen emberi lényből vált kétfelé valamely isteni eljárás folytán férfi és nő és azóta keresik egymást, mint kiegészítést; az egyensúly megteremtésének feltételét, a tulajdonképpeni egységet.
FÉRFI
„A nemzőerőt, a lelket, az aktivitást, az extrovertáltságot jeleníti meg, s a különféle szimbólumrendszerekben a fénnyel, a Nappal, a tűzzel, az éggel és a termékenyítő esővel (víz) kapcsolódik. Primátusa a másik nemmel szemben abból derül ki, hogy a legtöbb nép mitológiájában férfi az első teremtett ember.” (Szemadám György)
A szócikkekhez felhasznált irodalom:
Hoppál Mihály-Jankovics Marcell-Nagy András-Szemadám György: Jelképtár
Szimbólumtár (szerkesztette: Pál József és Újvári Edit)
Pamela Ball: Tízezer álom
Wikipédia
Egyes szócikkeknél ezeken felül használtam fel még speciális forrásokat, melyeket a megfelelő helyeken megjelölök.
szerző: Gál Judit karmaasztrológus
Honlap: www.karmaasztrologia.info
Facebook: Gál Judit (Karma Asztrológia)
Telefon: +36308966069
