Sors és horoszkóp – egy asztrológus vallomása
35 éves asztrológusi praxisom során sokan és sokszor kérdezték tőlem: hogyan lettem asztrológus?
Főként annak ismeretében, hogy a hatvanas években zajlott a gyerekkorom, a hetvenes és a nyolcvanas években a fiatalságom, vagyis egy rácsokkal elzárt országban éltünk, amelyből száműzték Istent, és ilyen dolgokról suttogni sem volt szabad.
A csillagos égbolt kora gyerekkoromtól lenyűgözött, de azt a szót, hogy asztrológia, huszonéves koromig még csak nem is hallottam.
A nyolcvanas évek közepét írtuk, amikor egy nap a megbeszéltnél korábban érkeztem Mariska barátnőm otthonába. Az édesanyja bekísért barátnőm szobájába, hogy megvárhassam, én pedig felfedeztem az asztalon egy füzetet. „Asztrológia. Első évfolyam.” Majd az első lapon az azóta jól ismert Hermész Trisztomegtosz mottó: „Ahogy lent, úgy fent”.
Valami sosem ismert kíváncsiság lett rajtam úrrá, és szemtelen módon kinyitottam a füzetet.
Amit találtam benne, valósággal lenyűgözött. Majdnem egy óra telt el, barátnőm édesanyja kávét, süteményt tett elém, de észre sem vettem, miközben faltam a sorokat:
Azt sem hallottam, amikor Mariska megérkezett, csak szemrehányó hangjára kaptam fel a fejemet:
– Nem is tudtam, hogy érdekel az asztrológia…
Én pedig egy pillanatra elszégyelltem magamat, amiért engedély nélkül a titkába lestem, és azt válaszoltam:
– Én sem…
Így kezdődött az asztrológiával való találkozásom.
Mariskával még azon a nyáron elmentünk egy kávézaccból jövendőmondó látnokhoz.
Sokáig nézte az elém kiterített gőzölgő barna foltokat.
– Furcsa történést jelez a sorsod – szólalt meg nagy sokára.
– Találkozni fogsz egy öreg, nyomorék pipás emberrel, aki nem sokkal ezt követően meghal, de az egész életedet megváltoztatja a találkozásotok.
Mérges voltam, egyetlen szavát sem hittem el, semmitmondó hókusz-pókusznak tartottam.
Pár hónappal később már az idős professzor barátnőm által egy cédulára felírt címét szorongatva léptem be a Vécsey utcai lakásba. A lakást a Buddhista Misszió bérelte, amelynek a keretein belül működő Körösi Csoma Sándor Kelet-Ázsiai Tudományok iskolája volt az egyetlen hely, ahol akkor Magyarországon 4 éves képzés keretén belül asztrológiát tanítottak. Senki nem bíztatott, hogy minden jelentkezőt felvesznek, sőt, számoltam vele, hogy nagyon is szigorú lesz a rosta. A nagy tölgyfa ajtó egy félhomályos előszobába vezetett. A zsúfolt, régi bútorok között ismét szorongás lett úrrá rajtam.
– Jöjjön, jöjjön…! – szólt bentről egy rekedtes hang.
A szekrény tetejéről egy kitömött bagoly kacsintott rám. Olyan kísérteties volt, mintha belőle szólna a hang. Megborzongtam, szerettem volna már kívül lenni az ajtón. De a bagoly figyelt. Vak, üveges szemeinek a pillantását éreztem az idegszálaimban. Amikor lenyomtam a szobaajtó kilincsét, odabent a függöny résnyire volt elhúzva. Előtte egy idős, tolókocsis férfi ült, a lábán takaróval.
Pipázott.
Azonnal belém villant a nemrég hallott jóslat, és mielőtt egyetlen szót váltottunk volna, tudtam, hogy felvett és ettől a perctől kezdve a tanítványa vagyok.
Első félévesek voltunk, amikor John tanár úr valóban meghalt.
A nagy tudású Dr. Janák Lajos vette át az osztályt. Az ott töltött négy év életem egyik legcsodálatosabb időszaka volt. Nem csak az asztrológia vonzása ragadott meg, hanem a buddhizmus mélysége is megérintett.
Az első évben tele voltam kíváncsisággal: vajon mit fogunk négy éven át tanulni arról az érdekes, horoszkópnak nevezett kör alakú ábráról?
Ám amikor a negyedik végén megkaptuk a diplománkat, Janák tanár úr azokkal a szavakkal adta át nekünk:
– Itt most megkaptátok az alapokat. Eljött tehát az ideje, hogy kilépjetek a világba és elkezdjetek asztrológiát tanulni.
… És én megfogadtam a tanácsot és „kiléptem a világba”, asztrológiát tanulni.
Ma már tudom, hogy egyetlen élet kevés hozzá, hogy mindent tudhassunk róla. Ám szerencsém is volt, mert Janák tanár úr után is nagyszerű tanítóim és mestereim voltak.
Griga Zsuzsa, Villányi Miklós, Barabás Erika vezettek tovább a csodálatos úton és adták át hatalmas tudásukat.
A rendszerváltás óta publikálok is, nagy örömömre asztrológiai tárgyú szakkönyveimből sokan szerették meg azt a varázslatot, amit a csillagfejtés tudománya takar. Talán néhányan ugyanazt a különös, misztikus vonzalmat érzik először beléjük lapozva, amit én éreztem, amikor Mariska füzetébe közel negyven éve belelapoztam.