Az ember karmája rögzítve van aktuális életének programjába. A program meghatározza, hogy az egyén milyen betegségekben szenved élete során, és milyen időszakokban veszik kezdetét egyes betegségei. Mindent a program határoz meg, ugyanakkor az ember megkapja a választási jogot, ami befolyásolhatja, hogy megbetegszik-e vagy sem.

Ha az egyén a létezés helyes módját választja (betartva az Univerzum és az Élet törvényeit), akkor sok betegséget elkerülhet, vagy akár idős koráig egyáltalán nem betegszik meg.

Ha valamit nem a szabályok szerint tesz, akkor negatív minőségű energiákat termel, ezen okokból kifolyólag energiaadósságai vannak a Legmagasabb előtt. A későbbi életek során ezen adósságokat kell leróni az élet nehéz helyzetein (válságain), betegségeken és szenvedéseken, testi sérüléseken, fogyatékosságokon keresztül.


A karmikus betegségek többsége az orvostudomány jelenlegi állása szerint nem gyógyítható.


A helytelen életmód, a falánkság, a mozgásszegény életmód -ami lustaságot vagy érzéki örömökre való tö-rekvést jelent – ahhoz vezetett, hogy azokat az energiákat, amelyeket a Legfelsőbb az ember életére kiosztott lelkének javítására, más célokra lettek elpazarolva.

Baráti társasággal ivott, vagy szórakozott a diszkókban; egész napokat használhatatlanul, másnaposan töltött üres fecsegéssel, vagy szórakoztató, de haszontalan műsorokat nézett a tévében, stb. ahelyett, hogy lelkének emlékezetét mozgásba hozta volna, és a sejtmemóriát lefordította volna.


Ez lehetővé tette volna, hogy megtapasztalja a tárolt információkat érzelemként (pl. a fulladástól, a haldok-lástól vagy az irányítás elvesztésétől való félelmet). Ez az érzelem lehetőséget adott volna a karmával való foglalkozásra, majd hozzájárult volna ahhoz, hogy átélje azt és megválthassa magát, s végül megszabadulhasson az ennek alapjául szolgáló félelemtől.


A születésüktől fogva fogyatékossággal élő személyek -például Down-kórban szenvedő gyermekek – olyan lelkek, akik korábbi megtestesülésük során folyamatosan a Legfelsőbb energiáit nem megfelelő módon (tévesen, ártó módon)használták, nem a fejlődésük érdekében.


Adott a kérdés:Hogyan működhet egy lélek, ha most egy hibás testbe van bezárva, és ezért ismét nem képes részt venni a teljes életben?


Most a jelenben a lélek saját szenvedésein keresztül dolgozza le energiaadósságait, jól ismeri azt a testet, amelybe be van zárva, megérti, hogy nem képes teljes mértékben megnyilvánulni, és ezért szenved, bár szenvedésének minden külső megnyilvánulása rejtve van, mások számára láthatatlan marad.

A fizikai testben zajló folyamatok olyan módon épülnek fel, hogy azokat az energiákat dolgozzák fel, amelyekkel a lélek tartozott a múltbeli inkarnációban.


Miért van most ilyen sok különböző szindrómával (ritka, genetikai rendellenességgel) született gyermek?


Nézzünk körül, és keressük meg a választ a közvetlen környezetünkben! Sokan vannak közülük, mert most nagy számban jelentek meg olyan fiatalok, akik egyáltalán nem akarnak semmit tenni: nem akarnak tanulni, dolgozni, és nem teljesítik a családjukkal szembeni kötelességeiket sem.


Láthatjuk, hogy egy személy helytelen cselekedetei és negatív érzelmi és gondolati programjai olyan energiaadósságokat okoznak, amelyek az alaprezgésükkel alaprezonanciában álló betegségek megjelenését segítik elő.


Most vonjunk le egyfontos következtetést:
A karmikus betegségek addig nem gyógyulnak meg, amíg az ember előbb le nem dolgozza ezeknek a betegségeknek elmúlt életbeli energiaadósságait. Az adósság megszüntetése minden lélek szent kötelessége.


Ezért sok krónikus betegség-program úgy íródott, hogy gyógyíthatatlan maradjon az ember egész életén keresztül, és egyetlen orvos vagy lélekgyógyász se tudja meggyógyítani azt.
Egyes gyógyítók (tudatlanság vagy önmaguk képességeinek túlértékelése miatt) bevállalják eme problémák gyógyítását. Először is ez az Univerzum törvényeinek is ellentmond, és később büntetendő.


Ha pl. egy erős gyógyító energiával rendelkező személy azt mondja, hogy képes gyógyítani valamilyen karmikus betegséget, és energiájával megszüntetni azt, akkor ő maga fizethet az életével, vagy megfosztják a kezelés ajándékától.


Az a tény azonban, hogy a betegség karmikus, még nem jelenti azt, hogy az embernek nem kell orvosi vagy egyéb segítséget nyújtani.

A szakembereknek mindenképpen segíteniük kell a pácienst a fájdalom kezelésében, a test kényelmetlen állapotainak felszámolásában, a depresszió, a szorongás feloldásában, és ezáltal segédkezniük kell az energiaadósságának kioltására irányuló valódi programja teljesítésében.


Egy személy számos betegséget „kaphat”a létezés helyes törvényeitől való eltérése vagy az ökológiai környezet megsértése miatt, valamint a társadalmi élettel (az együttélés szabályainak megsértésével) kapcsolatos negatív cselekedetei miatt. A betegségek utóbbi két típusát sikeresen lehet kezelni.


Bármely emberi közösségnek tudatában kell lennie annak, hogy ha egyes folyamatokat helytelenül vezérelt módon kapcsolnak össze, ez zavarokhoz vezet az egyének életében. A fejlődő egészséges társadalomnak tisztában kell lennie az ilyen –az Univerzum vagy az Élet törvényeivel kapcsolatos –eltérésekkel, és az emberi szerveződések minden szintjén küzdenie kell azokkal, és ennek megfelelően kell normalizálnia a társadalmi és gazdasági struktúráit.

Késmárki László:A gyógyulás kulcsa A pszichoszomatika nagy könyve 4.kiadás Ankh kiadó 2025.
Késmárki László:Test-lélek szótár A betegségek lelki,mentális és karmikus okai 8.kiadás Ankh kiadó 2024.

Késmárki László ezoterikus író

Elérhetőségek:

honlap: https://www.ankhkiado.hu/

Tel.: 06 30 7234 936 (sms-ben is)

E-mail: ankhkiado@gmail.com