Az Oroszlán gyermek

Könyvajánló

Rákos Péter – Böszörményi Gyula Gyerekasztrológia könyve alapján

Igen határozott egyéniséggel jön a világra. Már kisgyermekként is van valamiféle erős, láthatatlan kisugárzása, ami arra készteti a környezetét, hogy a figyelem középpontjában legyen.

Azon ritka gyermekek egyike, aki jól elvan magában. Képes órákig játszani otthon, egyedül, hajtóereje a kitartás, célja pedig a sikerélmény. Szeret pihenni, szunyókálni, ha már minden igényét kielégítették.


A babakocsija kényelmes, biztonságos trónszékként működik, ahonnan megtekintheti birodalmát.

Könnyen barátkozik új helyszínekkel, emberekkel. Érdekes helyszínekre kell vinni, ahol sok alattvalójával találkozhat. Legyen bőven idő mindenre, mert utálja a rohanós-sietős- kapkodós bevásárló körutakat.


Nem viseli el a testvértől, rokontól, más gyerekektől levetett, használt ruhákat, játékokat. Hamar megtanulja, hogy a csinos szép ruha növeli a tekintélyét és dicséretet, elismerést vált ki a felnőttekből, amire pedig folyamatosan igénye van.

Kényes a frizurájára, egész megjelenésére. Megköveteli a teljes figyelmet. Amíg a társaság középpontja, remekül érzi magát.


Óvódás korától a napközben rákényszerített csendes pihenő, bár szeret lustálkodni, legtöbbször kínszenvedés a számára. Hiszen annyi mindent lehetne tenni az alvásra pocsékolt egy óra alatt!


Minden olyan játékot szeret, ami kreatív, alkotásra ösztönzi és a végeredményt (felépült vár, öltöztethető baba, rajz) mutogatni lehet másoknak.

Különösen kedveli az erőt, ügyességet igénylő mászókázást, ha van hozzá legyőzhető partner vagy a közelből figyelő csodáló.


A kirakatban látható holmik közül biztosan a legdrágább, legújabb, legfényesebb kell.


Oroszlán jegyben született gyermeket nevelni csodás kihívás, valóban fenséges feladat.

Már első perctől kezdve tapasztalhatják a szülők és rokonok, hogy egészen különleges személyiség érkezett, aki csecsemőként sem passzív, elfogadó lény.

Uralkodó planétájától, a Naptól nem pusztán átveszi és tovább adja a sugárzást, de ő maga a Nap!

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

A HOLD, Nők Nap szerepben

A HOLD, Nők Nap szerepben

Miért veszítik el ma olyan sokan a nőiességükhöz vezető belső kapcsolatot? Miért válik egyre gyakoribbá a boldogtalanság, a kapcsolati bizonytalanság, az anyasággal kapcsolatos fájdalom vagy az önazonosság hiánya? És hogyan segíthet mindebben a Hold ősi szimbolikája?...

Angyalmesék

Angyalmesék

A jeges, hegyi szerpentinen sebesen haladt felfelé az autó. Éjszaka volt. A lakott területtől távol az utat csak a fényszórók világították meg. Hirtelen az erdőből egy férfi ugrott ki, egyenest az autó elé, két kezét kitárva. A sofőr rémülten fékezett. A csikorgás...

Bemutatkozik Ksuz István

Bemutatkozik Ksuz István

Írta: Ksuz István 2015 óta holisztikus szemléletű módszerekkel segítem a hozzámfordulókat, 2017-ben pedig meghoztam életem egyik legnagyobb döntését:feladtam a biztos megélhetést nyújtó vezetői pozíciómat. Hogy személyre szabott, egyéni segítséget tudjak nyújtani, az...

Hogyan írjunk szakmai könyvet? – Pusztai Andrea

Hogyan írjunk szakmai könyvet? – Pusztai Andrea

Írta: Murányi Tímea Szeretettel osztom meg veletek ezt a remek szakkönyvet, ami hiánypótló a könyvírás területén! De klassz is lett volna tavaly, amikor írtam az első könyvemet, ha a benne lévő tudást már akkor megszerezhettem volna. De most, hogy írom a bővített...

<a href="https://csillagido.hu/author/faragone-ica/" target="_self">Faragó Ilona</a>

Faragó Ilona

Szerző

Faragóné Hajdok Ilona tanár, asztrológus vagyok. A 90-es évek elejétől foglakoztat az ezoteria.Pedagógusként - hosszú évtizedekig - kommunikációt és pszichológiát tanítottam érettségi utáni szakképzésben. A Felsőfokon.hu szakmai blogmagazin főszerkesztője voltam 10 évig.Karma - asztrológiai és numerológiai tanulmányaim után a Schőner – módszert sajátítottam el. A Csillagidő Magazin létrehozója, főszerkesztője vagyok. A magazin célja egy olyan lelkes kis csapat, közösség létrehozása, akik írásaikkal bemutatják az asztrológia különböző árnyalatait. Segítve ezzel azt, hogy közelebb kerüljön az asztrológia minden kedves érdeklődőhöz: életüket jobbá tegye ,segítse őket sorsuk alakításában vagy egyszerűen csak abban, hogy jobban elfogadják saját magukat. Bővebb információt kérj az info@csillagido.hu -n vagy a +36 30 323 2659 számon.Megtalálsz még a https://www.facebook.com/csillagido.hu- n és Skype- on a faragone.hajdok.ilona1 címen is.

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő