Angyalokkal suttogó és határokat feszegető pillanatok

Asztrozófia, Csillagok üzenete

SZERZŐ: GRETAEL

Míg az október eleje ÚJHOLDDAL indult, október második felét a TELIHOLD köszönti.


10.17.-én a Telihold a Halak csillagkép végéből figyeli az égbolt másik oldalán haladó Napot, aki – éppen pont ezen a napon – a Szűz csillagtér legfényesebb csillaga előtt, a SPICA előtt halad el. …

A Spica annyit jelent, hogy ARATÁS, azaz ez a Telihold megmutatja a Földi térben mindenki számára, hogy amit valamikor elvetett, annak mi lett az eredménye. …

Ismered a mondást: Ki mint, vet úgy arat. Ez azt is jelenti: itt az idő, hogy RENDBE TEDD a Világod, ahol kell ott learasd a termést, avagy ahol itt az idő vesd el a FényMagokat.
Fontos üzenet az kozmikus térből, hogy a RENDEZÉS SZINTJE itt és most a LÉLEKBEN történik.

Miért? Mert a Spica csillaga a magasabb Dimenziókban egy kapu a LÉLEK birodalmába, ahol az ANGYALI VILÁG mozgatja a Kozmikus Történelmet. … Az Angyalok a Teremtő Ősforrás azon megnyilvánulásai és kiáradásai, mely szellemi erők, lények szerte az Univerzumban, így itt a Földön is lehozzák, szétárasztják az égi Világ erejét, hogy segítség az adott Dimenzióban, Térben és Időben az ottani fejlődési folyamatot.


Tehát a 10.17. megnyíló Lélekkapu 11.02-ig lehozza ide a Földi szférába a magasabb szinten való rendezés lehetőségét. …

A kozmikus időciklus szerint ez a minőség minden évben eljön, csak minden évben más aspektusában mutatkozik meg, attól függően milyen kozmikus erők mozgatják ilyentájt a Napunkat.


2024.10.17-én Napunk a MARS (aki ez idő alatt az Ikrek csillagkép végén – magyar vonatkozásban a HUNOR oldalán – fog tartózkodni) és a PLÚTÓ (aki a Bak csillagkép elején nyitja a kapukat) révén, most egy markáns – a fizikai szintre lehorgonyzó – erőt mozgat meg.

… A Mars a férfias kiáradó erő, míg a Plútó a Mars magasabb oktávja, mely már egy kirobbanó, határokat lebontó, átszakító erő. … Az Ikrek és a Bak csillag erőtér lehozza ide a Földi életünkben azokat a feszültségeket, ahol családi karmák és nemzet karmák nem lettek megoldva.


Hogy mindez meg legyen spékelve: a Plútó 10.13.-től újra előrefele veszi az irányt, ami a Világban azokat a dolgokat, melyekben előrefele lehet lépni, azoknak nagy löketet ad.
A Mars – Plútó mentén a feszítő, lázadó erők harca több szinten nyilvánulhat meg:


a kozmikus történetben a Fény (Michel, Camael és Azrael) fényharcosai és a Sötétség harcosai közötti szellemi csata a Földért.

Melyik erő lesz többségben a Naprendszerben.
* ezen szellemi csata itt lent a közös kollektív Föld történetben is megjelenik: Árész (a háború) és Hádész (a részész) vezetésével a Földi Világban is dúlni fog a csata nemzetek és uralkodói páholyok szintjén.

Ki, kit ural a Világban, ki uralja a következő időszakot.
* az egyéni sorsokban is meg fog jelenni a Mars és Plútó ereje. Hogy miként?


** Van, hogy a család karmikus vállalásai mentén fedezhetjük fel azon erőket, melyek szétszedik a családot, a közösséget. … Ha ezt sikerül tisztázni, akkor a család és a közösség megerősödve léphet egy új szintre.


** Lehet a saját Lelki háborúink is, melyben most szembesülhetünk Lelkünk árnyaival, félelmeivel. … Ha sikerül az árnyainkat kiszabadítani, akkor Lelkünk azon része, melyet eddig Sötétség uralt, most felszabadulhat mint a FŐNIX madár.


** Akik már elég jól haladnak a tisztulási folyamatukban, ott Michael számára lehetnek Földi lehorgonyzó fényharcosok és csatornák. Ja, ezt nem Te döntöd el, a Hívás belülről fog megtalálni.


Jó tanács a most következő időszakhoz:
* Ha érzed, hogy valami nem stimmel: minden esetben az IGAZ, TISZTA FÉNY ANGYALAIT szólítsd meg, és kérd Michael Archét, hogy azon igaz, tiszta Fényangyalokat küldje Neked, akik a mostani helyzetedben a segítségedre lehetnek.


* Soha ne valami ellen harcolj! Az erődet abba az irányba TEDD, hogy MIT SZERETNÉL MEGTEREMTENI. Azaz az előremutató dolgok mellé tedd le a voksod.


A Nap által figyelt és mozgatott Mars – Plútó szemle 10.20. – 10.27. között lesz, de a Mars-Plútó nagy, közös tanleckéje 10.23. – 11.20. között fog dolgozni, ami egy hónapos Főnix program. (A csúcsidő: 11.01.-11.06. között lesz.) …

Kérdés: hogy ki, milyen szinten tart. Lesz ahol ez harcot, háborút és halált hoz, máshol újjászületést és kilépést a karmikus körökből. …

Egy biztos: ahol most VÁLTÁS kell legyen, ahhoz most a Mars – Plútó hatalmas lebontó és elindító erőt ad.



Ahogy október elején jeleztem a Merkúrnak fontos szerepe lesz az októberi hónapban. A 10.10. – 10.21. között a Merkúr a Szűz csillagtér Angyali oldalán halad át, ami igencsak felerősíti az ÉGI CSATORNÁKAT.

Érdemes ezt kihasználni és minden olyan élethelyzetet (legyen az egyéni vagy kollektív) melyhez ÉGI MEGÉRTÉST ÉS VÁLASZOKAT KERESEL, azt most jól le lehet csatornázni. …

Földi szinten, ez a 10 nap a LELKI szintű felismerésekhez és beszélgetésekhez ad segítséget.


A Lelki rendrakáshoz kapunk 2 szép égi ajándékot is: 10.20.-án a Vénusz a Skorpió ollójánál lesz, ami segíthet abban, hogy a szívben lévő lehúzó erőket melyek bent tartanak egy „hálóban”, ott azokat most az égiek segítségével könnyebben lehet kioldani, míg 10.26.-án a Vénusz az Antares felett halad el, mely ilyenkor megnyitja a szív kapuit és azon dolgaihoz, melyeknél úgy érezzük már túlnőt rajtunk vagy meghaladja az erőnket, ott kérhetünk égi kegyelmet. (Ha megértél rá, akkor ahol lehet ott ezt meg is adják, vagy könnyítenek a terheden.)


A Merkúr hó végi nagydobása az lesz, amikor is 10.28. – 11.02. között szembe találkozik az Uránusszal.

Izgalmas helyzet hozhat, mert míg a Plútó a Mars magasabb oktávja, addig az Uránusz a Merkúr magasabb szintje. Tehát a hónap végi napokban a KOMMUNIKÁCIÓS helyzetekben lehetnek el olyan VÁRATLAN FORDULATOK, helyzetek, információk melyek fenekestől felforgathatják, átalakíthatják az addigi helyzetet. …

A Merkúr ekkor a Mérleg csillagtérben fog kalandozni, ott is Jövő serpenyőjében. Úgyhogy itt a láthatatlan mérleg fog imbolyogni. Mondhatnám: most aztán légy résen és ne ülj fel mindenféle SZÓNAK. Tegyél mindent a mérlegre!, legyen ez a saját életed avagy a társadalmi helyzet.



Kedves Vándor, … október második felében amikor lehetőséged van, nyisd meg a belső Világod. Rakj rendet a Belső Teredben. Kint a Világban figyelj arra, hogy mihez adod hozzá az erőidet, és amikor szükséged van rá, akkor hívd Magad mellé a tiszta, igaz FÉNYANGYALOKAT.


A mostani időszakban Michael, Camael, Sariel, Azrael és Zadkiel, Metatron, Cassiel, Gabriel, Uriel sokat fognak dolgozni a Földi szférában.


A Földön a mostani természeti csapásokhoz kérd Földanya és a Térségek szellemeit, hogy Ariel Hatalmas és Uriel Erős erejével közösen válasszák szét azt, ami nem Földanyához tartozik és Sariel Kerub távolítsa el a sötét entitásokat az utánpótlásaikkal együtt. Zamiel. Zaafiel, és Zakkiel, Zaamael arkangyalok (a szélviharok és viharok angyalai) pedig szelidítsék meg a Természet erőket.

ღ Tiszta Igaz Fény világítsa be az Utad, … ☆ Gretael


Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

2026-os év kapuja a Csillagok fényeiben

2026-os év kapuja a Csillagok fényeiben

Kedves Vándor, … Így év végén a médiacsatornák tele vannak jobbnál-jobb 2026-os évi előremutató jelzésekkel. A közös üzenet minden csatornán keresztül, hogy a 2026-os év egy VÁLTÁS: Becsukunk egy csomó ajtót, de ezzel egyidőben KI IS NYITUNK ÚJ IRÁNYOKAT. A jó hír, hogy lesz is hozzá muníció. Itt most a csillagporos égi üzenetekkel tenném kerekebbé […]

Lelkek csatája

Lelkek csatája

𝟮𝟬𝟮𝟲. Á𝗣𝗥𝗜𝗟𝗜𝗦 - 𝗺ú𝗹𝘁𝗯ó𝗹 𝗵𝗼𝘇𝗼𝘁𝘁 𝗟é𝗹𝗲𝗸𝗵𝗮𝗿𝗰𝗼𝗸04.13. hétfőn 06:30 Mars a Neptunusz felett + nem messze ott a Szaturnusz és már érkezik Merkúr is + az Uránusz felerősíti a szellemi kommunikációt: Ezen energiák együttese itt a Földi Világunkban „kimozgatják” a Lélekben...

Amikor a Fény és az Árnyék egyensúlyba kerül

Amikor a Fény és az Árnyék egyensúlyba kerül

2026.03.20. péntek (Vénusz napján) elértünk a Tavaszi napéjegyenlőség napjára. Elbúcsúzik egy kozmikus év – a Vénusz éve – és belépünk egy új Természeti körbe: Itt az északi féltekén indul a kozmikus tavasz. (A Természet is elővette már a tavaszi ruháját, láthatjuk is...

AZ UNIVERZUM NŐNAPI AJÁNDÉKA

AZ UNIVERZUM NŐNAPI AJÁNDÉKA

Lehet ünnepelni vagy nem szeretni, de NŐNEK lenni egy különleges „vállalkozás” a Földön. Kedves Hölgyem, ünnepeld meg Magad mindenképpen és ne csak az év egy napján. A NŐI energiák alapminőségét a Vénusz hordozza: a születéskori égi helyzete megmutatja, hogy itt a...

<a href="https://csillagido.hu/author/esztergomigreta/" target="_self">Grétael</a>

Grétael

Szerző

A csillagok fénye, maga a varázslat, … hisz a Csillagok világa az Égi törvények hordozói, a Szellemi üzenetek közvetítői. A csillagképek üzenete elmesélik számunkra, hogy itt a Földön milyen utat járunk be, életünk egyes területein milyen irányba szeretnénk fejlődni. A csillagok megmutatják számunkra azokat a csodákat és üzeneteket, melyek által magas szinten tudjuk kezelni az Életünket. Így az egyéni sorodhoz lehozom Neked a csillagokat, és mesélek számodra arról, hogy születésed pillanatában az Égbolton lévő égitestek milyen csillagkép előtt haladtak el, és milyen energiákkal töltődtek fel, milyen kozmikus erőkkel vagy összekapcsolva, ... és a lényeg, hogy mindezt hogyan tudod a hétköznapokba lehozni. A mindennapjainkhoz a csillagok világa arról hoznak üzenetet, hogy kozmikus minőségben milyen erők mozdulnak meg a Világunkban. Ezek az erők, ahogy az égitesteken keresztül elérik a Földi szférát beindítanak egy-egy folyamatot, úgy az egyéni Életünkben és úgy kollektív szinten is. Ahogy a régi korok vezetői, uralkodói is a csillagok ismerőit kérdezték meg mikor, minek van itt az ideje. Ha többet is szeretnél tudni, akkor nézz be ide: https://csillagforras.hu/ https://www.facebook.com/csillagforras https://www.youtube.com/@csillagforras Kedves Vándor, … a Csillagok Fénye világítsa be az Utad. … ☆ Gretael

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk