Novemberi efemerida

Csillagok üzenete

ÍRTA: FELKAI TÍMEA KARMAASZTROLÓGUS

Varázslatos lehetőségekkel megáldott novemberünk lesz.

November 1-én, budapesti idő szerint 13 óra 47 perckor Skorpió Újholdunk lesz,
amely víz trigont alkot a Halakban hátráló Szaturnusszal.
A Bak utolsó fokán járó Plútó szembenáll a Rákban járó Marssal és kardinális kvadrátot alkot a Mérlegben lévő Junóval.
A kapcsolataink emeléséhez kapunk erőt, új energiákat.
A Merkúr és Mars víz trigonja a letisztult szeretetről szól.

2-tól a Merkúr a Nyilasba lép: 25—26-án megállni látszik, 27-től retrográd irányt vesz.
December 15-16-án megállni látszik, 17-től ismét direktben halad.

3-tól Junó a Skorpióba lépve megszilárdítja a kapcsolatainkat.
4-én a Mars végre tüzes lesz, ahogy az Oroszlánba lép.
11-től a Vénusz nagy teremtőerőt kap a Bakban haladva.



A Szaturnusz a Halak vizes, változó jegyében tavaly március 7-e óta tartózkodik.
Az idén, 2024. július elsején indult el a retrográd irányba.

November 14-én és 15-én áll meg ismét, majd 16-án direktbe lép: beindítva a megvalósulást.


Minek váltunk a mesterévé?
Mit szeretnénk magunk után hagyni a világban, amiért felelősséget vállalunk?


A Halak vizes, változó jegye az elengedésről is szól: le tudunk zárni egy szakaszt, amely megbetegítő, vagy már nincs benne szeretet.

Amikor megállni látszik, 15 -én Bika Teliholdunk lesz: a bátorságunkat gyógyíthatjuk, mert kapcsolódik a Kosban hátráló Chiron-nal.


A karizmatikus átalakítónk, a Plútó 2024. január 21-től halad a Vízöntő zseniális, közösségi és humánus minőségében.
Május 2-án és 3-án a Vízöntőben haladó Plútó megállt: 4- től retrográd lett-október 13-ig.



Van egy különlegessége ennek a retrográd időszaknak. Ahogy a Plútó hátrált a Vízöntőben, szeptember 1-től a visszalépett a Bak kardinális földjegyébe. Október 11-12-én megállt a Bakban, november 20-től ismét a Vízöntőben találjuk.

Miért fontos ez? Mert azt a rengeteg változást, amit 2024. január 21-től hozott nekünk, azt ki tudjuk próbálni.


Mennyire működőképesek ezek a zseniális ötletek? Mennyire „életképes” az a tudás, az a közösség, a csoport, akiktől tanulunk?

Ezt a legmagasabb szintű földjegyben, a Bakban tudjuk kipróbálni, ahogy ezt a dimenziókaput megnyitja Plútó jegyváltása. Pl. egy munkahelyváltás… vagy költözés… ez mind benne van a megújító lehetőségek sorában.



November 19-én visszatér a Vízöntőbe. 2044. január 20-ig lesz itt, azaz 20 évünket meghatározó energiákat kapunk.



21-én a Nap a Nyilas tüzes, változó jegyébe lép.

Áldott lehetőségeket kívánok!

Szeretettel,
Timi



Felkai Tímea –  karmaasztrológus


telefonszám: 06-30/483-1594


email cím: felkaitimea@gmail.com


skype: felkaitimea

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Rák Újhold: Gyógyító visszatéréssel a lelkünk otthonába

Rák Újhold: Gyógyító visszatéréssel a lelkünk otthonába

14-én, budapesti idő szerint 11:44-kor megnyílik a Rák kardinális, vizes jegyében születő Újhold kapuja, együtt a retrográd Merkúr tisztító, befelé fordító erejével. Ez az energia a gyökérhez hív vissza: érzelmi tisztázásra, családi minták újraírására, a lélek valódi...

Ugyanabban a mederben?

Ugyanabban a mederben?

A Rák havával elérkezünk a Hős útjának egyik mérföldkövéhez. Kiről is beszélek, amikor azt mondom Hős? Rólad, rólam, mindenkiről, kedves olvasó. A Kos havától a Rák haváig eltelt negyed éves időszak alatt a Nap elérte pályájának zenitjét, amely pozíció a térképen...

NYÁRI NAPFORDULÓ A CSILLAGOKBAN

NYÁRI NAPFORDULÓ A CSILLAGOKBAN

A Nyár kapujában a LÉLEK nyitja meg az ajtót !A 2026-os nyári napforduló június 21-én következik be, itteni időzóna szerint pontosan 10:24-kor, amely a csillagászati nyár kezdetét jelenti az északi féltekén. Ez az év leghosszabb nappala, Budapesten kb. 16 óra 10...

MILYEN KAPUKHOZ ÉRKEZTÉL?

MILYEN KAPUKHOZ ÉRKEZTÉL?

05.31. - 06.17. - Júniusi „csendes” találkozók …A Vénusz – Jupiter; a Nap – Lilith és az ÚJHOLD üzeneteiJúnius első felében a csillagos égbolton megtörténik az, ami minden évben: amikor is a Vénusz és a Jupiter randevúznak egymással. 2026-ban ezt a találkozót az Ikrek...

<a href="https://csillagido.hu/author/timeafelkai/" target="_self">Felkai Tímea</a>

Felkai Tímea

Szerző

18 évvel ezelőtt szerettem bele a karmaasztrológiába. ☺ Olyan szenvedéllyel tanultam, kutattam, hogy egyre inkább mindennapjaim részévé vált. Hihetetlen önismereti út, mely sosem ér véget. Karmaasztrológus lettem, Griga Zsuzsanna szárnyai alatt. Mindig hálával gondolok arra a tudásra, melyet a legnagyobb szeretettel adott át nekünk. Ez a módszer, mellyel a születési horoszkópokat elemzem, egyfajta gyógyító asztrológia. Azt mesélem el, hogyan lehetünk boldogok azokkal a lehetőségeinkkel, melyekkel erre az életre születtünk. Asztrológiai hivatásomat pedagógiai tudásommal és tapasztalatommal ötvözöm: nagy szeretettel készítek gyermek horoszkópokat is. telefonszám: 06-30/483-1594 email cím: felkaitimea@gmail.com skype: felkaitimea

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő