… az igazság talán nem is önmagadban van
Semmi nincs úgy, ahogy van. Az igazság nem egy napfényes tisztás, ahol önmagadra lelsz, hanem egy vihar, ami mindent letép rólad, amiről azt hitted, hogy te vagy. Ha elég bátor vagy, hogy átmenj rajta, az egyetlen dolog, ami megmarad, az a csontig maró felismerés: önmagad keresése soha nem rólad szólt.
Az önismeret ma egy piac. Egy jól megírt színházi darab, ahol mindenki szerepet játszik: a „gyógyuló”, a „tudatos”, a „megvilágosodott”, a „bátor”, a „a nárcisztikus”, az „áldozat” stb.
Egy színdarab, ahol a maszkok, szerepek cserélődnek, de a lényeg ugyanaz marad: mindenki retteg az ürességtől, a semmitől.
Talán ezért töltjük az életünket azzal, hogy megértsük önmagunkat, feltöltsünk valami képzelt hiányt. Mintha a múltunk egy kód lenne, amit ha megfejtünk, végre szabadok lehetünk. Mintha minden fájdalmunk egy kirakós darabja lenne, amit ha a helyére illesztünk, végre egész emberré válunk. Ez hazugság.
Az önismeret nem szabaddá tesz, hanem egyre mélyebbre lök a saját ego történetedben. Egyre jobban beléd karcolja az „én”-t, azt a gondosan felépített identitást, amit épp elhagyni kellene.
Mert az igazi szabadság nem az, hogy pontosan tudod, ki vagy, hanem az, hogy valójában nem számít ki vagy. A múltad ekkor már nem a térképed, hanem a börtönöd.
Indulni persze kell valahonnan. Fel kell tépni a sebeket, bele kell nézni a mélybe, látni kell, milyen minták sodortak idáig.
Viszont nem azért, hogy egy életen át ezekkel foglalkozz. Nem azért, hogy „megértsd magad”, hogy a sírodig tartóan dagonyázz a miérteken.
Hanem hogy felismerd: minden, amit megértettél, egyszer úgyis feleslegessé válik.
A seb nem attól gyógyul, hogy a végtelenségig szétanalizálod, hanem attól, hogy végre elengeded, nem kapaszkodsz bele.
A múltad nem iránytű. Nem a te történeted visz előre. Ha folyton a régi sebeid között kutatsz, azt hiszed, hogy önismerettel fejlődsz, de valójában csak egyre mélyebbre ástad magad az önmagadról szőtt mesébe.
Az igazság soha nem abban van, hogy ki vagy és honnan jöttél. Az igazság abban van, hogy mit és hogyan kezdesz bármit is azzal amit láttál, tapasztaltál.
A legnagyobb hazugság, amit az önismereti ipar elad neked, hogy „dolgozz magadon, és fejlődni fogsz”. Mintha a személyiséged csiszolgatása bárhova is elvezetne. Mintha a végső cél az lenne, hogy te egy jobb ember legyél.
Nem, hidd el, ez nem lesz elég. Mert önmagad újradefiniálgatása nem cél, hanem akadály.
Ha egyszer valóban túllépsz önmagadon, nem az lesz a lényegi kérdés, hogy „ki vagyok én”, hanem hogy „mi az, amit szolgálok”.
Nem az számít, hogy mit éltél át, hanem hogy képes vagy-e minden ellenére, vagy épp ezért, valami nagyobbat képviselni, valamit, ami önmagadon bőven túlmutat.
Az utat, ami eljuttat a lényedhez, egyedül, mélyen magadban kell kikutatnod. Viszont az igazi megérkezés már nem egyedül történik. Azokkal érkeztek meg egymáshoz, akik szintén már nem önmagukat keresik, hanem az igazságot szolgálják. Akik nem szimplán „önismerettel fejlődnek”, hanem a Krisztusi szeretet és a szellemi bölcsesség által emelkednek.
Mert végül mindig csak ez a kérdés marad:
Az igazságért élsz, vagy önmagadért? Ez az a pont, ahol már nem keresel tovább, mert végre ott állsz a küszöb előtt, ami mindig is ott volt csak túl sokáig voltál elfoglalva önmagaddal ahhoz, hogy átlépj.
Ilyés Alexandra terapeuta
Honlap:
email:
antrotrener@gmail.com
Facebook:
