Írta: Bihari Erika természetgyógyász
Előző írásomban, az egyén és a világ gyógyításáról osztottam meg veled néhány gondolatot és személyes tapasztalatot.
Most ugyan ezen a vonalon szeretnék tovább haladni, mert azt gondolom, annyi olyan helyzetet kapunk az életben, ahol tovább gyógyulhatunk és fejlődhetünk, ha hajlandóak vagyunk észrevenni az élet csodálatos tanító szándékait egy-egy történetben.
Néhány napja egy nagyon kedves, fiatal barátom keresett meg azzal a problémájával, hogy a munkahelyén több alkalommal számára megalázó munkát akartak vele elvégeztetni.
Percekig csak panaszkodott és szidta a főnökét, aki napi szinten vele akarja elvégeztetni a ,,piszkos” munkát. Természetesen meghallgattam és együttérzően bólogattam a szavait hallgatva, de már eszembe is jutott egy időszak az életemből, amit én is ugyan így éltem meg, mint most ő.
31 éves voltam, amikor a fiam abba az életkorába került, hogy bölcsödébe mehetett. Fogalmam sem volt róla, hogy milyen munkát vállalhatnék el, amibe belefér egy gyerek és még a munkahelyen is helyt tudnék állni.
Aztán jött a mentő ötlet, hogy saját vállalkozásba kezdjünk, mert ott magunk határozzuk meg a munkaidőt. Így hát alapítottunk egy céget a gyermekem édesapjával és amíg ő villanyszerelésben dolgozott, én lépcsőház takarításokat vállaltam fel.
Első ránézésre sem volt éppen ez az álom melóm, de a közelben tudtam dolgozni, én osztottam be magamnak a munkaidőt és nem állt felettem egy főnök sem, aki beleszólhatott volna a munkámba. Gondoltam, ez a szülés utáni időszakra éppen elég lesz visszarázódni a dolgozói lét körforgásába.
A gyermekvállalás előtt vendéglátásban, kereskedelemben dolgoztam nagyrészt, így azt gondoltam, hogy ez a munka csak nem fog ki majd rajtam.
Elkezdtem felvállalni a munkákat és nagy lelkesedéssel végeztem minden nap az előttem álló feladatokat.
Aki látta már a környezetében tevékenykedő takarítónőket, annak nem kell magyaráznom, milyen feladatköre van egy lépcsőházi takarítónak. Seprés, felmosás, szőnyegek tisztán tartása, ablakok pucolása, télen hólapátolás és természetesen én hallgattam meg a lépcsőházban élő nyugdíjas nénik napi sztorizgatásait is.
Eleinte amíg új volt a feladat nem is volt semmi gond. Sosem ijedtem meg semmilyen munkától. 19 évesen újságkihordással kezdtem majd később a vendéglátásban, a toalettek takarítását is el kellett végeznem a szomjas vendégek kiszolgálása mellett.
Viszont ahogy telt az idő, egyre többször éreztem, hogy számomra nem csak hogy semmilyen kihívást nem jelent ez a munka, de egyre másra azon kaptam magam, hogy bosszankodva és keseregve láttam neki egy-egy napnak. Aztán odáig jutottam, hogy órákig a könnyeimet törölgetve söpörtem a lépcsőfokokat.
Mai napig emlékszem az akkori nyomasztó gondolataimra és az érzésre, amivel egyre kisebbnek és kisebbnek láttam magam attól, amit csinálok. Ezt még súlyosbította az is, amikor egy-egy kötekedő, unatkozó lakó szándékosan hibát keresett a munkámban és olyan lenéző és lekezelő stílusban hozta tudtomra a nemtetszését, hogy olykor eléggé mélyen megalázva éreztem magam.
És akkor én is ugyan abba a hibába estem, amibe most a nekem panaszkodó kisbarátom.
Mindenki hibás volt körülöttem és az egész világ ellenem esküdött. Szidtam a munkám, hogy miért kell ezt nekem csinálnom és elviselnem, morogtam az emberekre, hogy lehetnek ilyen gonoszak és úgy általánosságban utáltam mindent magam körül.
Aztán néhány hónappal később és egymillió lépcsőfok felmosással a hátam mögött, az egyik ilyen pityergős reggelen meghallottam egy belső hangot a fejembe.
Szerintem ő addig is próbált nekem súgni, csak a marha nagy önsajnálatban nem tudtam meghallani, amit mondani akart.
A mondandója pedig a következő volt:
,,Az, amit most csinálsz, nem alávalóbb vagy méltatlanabb semmilyen más munkánál. Egy feladat, amit ha nem csinálsz meg, a Kiss Nénit a negyediken megeszi a mocsok.
Tehát a munkád nagyon is fontos. A kérdés az, hogy érzel e többet magadban ahhoz, hogy ne ezt a munkát végezd még évekig.
Ha annyira méltatlannak érzed, hát változtass! Nem Kiss Néni tehet arról, hogy nem bízol önmagadban annyira, hogy többre is képes vagy ettől. Egyedül te vagy képes átlépni a határokat és lebontani a korlátokat, amiket saját magadnak állítottál fel ahhoz, hogy elhidd, nem lehetsz több ennél.”
Egyszer azt hallottam valahol, hogy a legalantasabb munkát is végezd úgy, mintha a világ legfontosabb feladatát kaptad volna meg. Minden feladatot végezz el tisztességgel, becsülettel és ne feledd el, hogy a munka nemesít. Mindegy mit csinálsz, tiszteletre és alázatra nevel.
És akkor, életemben először feltettem magamnak a kérdést.
Ha választhatnék, mit csinálnék szívesen, amitől többnek érzem magam?
A választ pedig megadták az utána következő napok, hetek, hónapok és évek…
Hát így lettem én Természetgyógyász-Reflexológus. Persze azóta eltelt 13 év, de ha most visszagondolok rá, olyan jó érzés van bennem, hogy akkor tudtam hallgatni arra a suttogóra a fejemben. Hogy ki volt, aki beszélt hozzám? Talán az a belső, felettes, bölcs énem, aki mindig is próbálja nekem mutatni a helyes irányt.
Azt olvastam egyik kedvencemtől Pál Feri atyától, hogy a fejlődésünkhöz szükséges első lépések megtételéhez nem csak külső motivációra van szükségünk.
Magunknak is találni kell egy belső célt, aminek az eléréséhez szintén magunkban kell megtalálnunk az erőt is hozzá.
Szerintem ezekhez a célokhoz lehet nagy segítségünkre a bennünk élő bölcs suttogónk.
Nagyon remélem, hogy a kisbarátomnak is átment a történetem lényege. Mert én látom benne azokat az értékeket, amikkel el tudna jutni egy olyan munkahelyig, ahol nem kell többet elviselnie ehhez hasonló megaláztatásokat, amiknek most kiteszik őt. De azokat az értékeket, amikkel valójában rendelkezik, saját magának kell először felfedeznie ahhoz, hogy merjen mást választani.
Egy fontos dolgot még megjegyeznék itt.
Ahogy korábbi cikkeimben is írtam, semmi sem történik véletlenül. Minden egyes főnök, Kiss Néni de minden egyes lépcsőfok is amit megmásztam, csak arra mutatott rá, hogy kezdjem el értékelni önmagamat többre annál, mint amit addig csináltam.
Ez nem azt jelenti, hogy ma már lenézem azokat, akik ma is ezt a munkát végzik. Nem, mert szerintem ők a legnagyobb hősök, akik mások mocskát takarítják. De ha egy kicsit is azt érzed, hogy van valami benned, amivel önmagadat meghaladva a saját magad szintjein feljebb tudsz lépni, akkor dobd el a seprűt és merj belevágni egy új kalandba.
És hogy jön ez a világunk gyógyításához?
Amikor hajlandó vagy lebontani a korlátaidat. Amikor elhiszed, hogy képes vagy a változtatásra és önmagad meghaladására, azzal olyan önbizalomra teszel szert, amivel nem csak magadat, de mindenki mást is gyógyítasz magad körül. Légy jól és a világ meggyógyul körülötted. Mert ahogy bent, úgy kint.
Ragyogással és új célokkal teli napokat kívánok Neked!
Erika
