A női szellemiség pszichológiája és megsemmisítésének mechanizmusai
A szellemi elnyomás legveszélyesebb formája nem az, amikor a gondolatokat betiltják. Nem az, amikor a tudást elégetik. Hanem az, amikor már nem is születik meg az a gondolat. Amikor szinte maga a szellem fél attól, hogy kinyilatkoztassa magát. Amikor a lángot már nem eloltják, mert nincs is mit eloltani.
A női szellemiség története nem pusztán egy kulturális vagy történelmi elnyomás története. Ez egy pszichológiai programozás története, egy mély, több ezer éves trauma, ami a kollektív tudatba vésődött. Egy olyan börtön, aminek a rácsai nem láthatók, mégis ott vannak.
1. A belső kétely megteremtése – a lélek megroppantása
Amikor egy rendszernek meg kell törnie egy népet, először az identitását veszi el. Azt mondja neki: „Nem vagy elég jó. Nem vagy elég erős. Nem vagy elég fontos”. A nőkkel ezt tették.
Először elvették a lehetőséget, hogy tanuljanak. Aztán elvették a hitet abban, hogy tanulniuk kellene. Aztán végül elvették az emlékét is annak, hogy valaha tanultak. Mire eljött a modern kor, a nők többsége már maga sem kérdőjelezte meg, hogy miért nincs ott a szellemi élet csúcsán.
Ez az igazi manipuláció: amikor már nem kell külső erő, mert a belső hangok végzik el a munkát.
„Miért beszélnék? Úgysem hallgat meg senki.”
„Talán tényleg nincs elég tudásom ehhez.”
„Mit ér az én gondolatom? A férfiak jobban értenek ehhez.”
Ezek a gondolatok nem önálló belső felismerések. Ezek a jó öreg belénk nevelt programok.
A nők nem azért maradtak ki a filozófiából, a tudományból, a vallási vezetésből, mert nem lettek volna képesek rá. Hanem mert már olyan mélyen beépült az önmagukba vetett kétely, hogy sokan el sem jutottak odáig, hogy megkérdőjelezzék a saját elhallgattatásukat.
2. A női tudás mitologizálása – az elérhetetlen ideál
A férfiak két dolgot tehettek a női tudással:
1. Elpusztítják, hogy ne létezzen.
2. Misztifikálják, hogy ne legyen hozzáférhető.
A nők bölcsessége vagy boszorkánysággá vált, vagy szentté. Vagy üldözték, vagy piedesztálra emelték – de sosem engedték, hogy egyszerűen csak önmagában létezzen.
A férfi lehetett filozófus, gondolkodó, próféta.
A nő vagy szent volt, vagy eretnek.
A férfi lehetett tanító. A nő vagy istennő volt, vagy boszorkány.
Ez a mitologizálás nem tisztelet volt – hanem egy újabb forma az elhallgattatásra. Hiszen ha egy női gondolkodó alakját olyan magasságba emeljük, amely már nem elérhető az átlagember számára, akkor elvesszük a lehetőséget, hogy más nők kövessék őt.
Így lett Hypatia nem egy nagy tudós, hanem egy legendává halványított áldozat. Így lett Hildegard von Bingen nem egy mélyen gondolkodó misztikus, hanem egy „csodatévő nő”. Így lett az összes női bölcsesség vagy titkos, vagy elérhetetlen.
3. A férfi tekintély mint Isten képmása – A spiritualitás fegyverként használata
A kereszténység eredeti üzenete nem volt nőellenes. Jézus tanításaiban ott volt az egyenlőség, a szeretet, az igazság. Ellenben az egyház, amely a kereszténységet rendszerré formálta, már más célt szolgált: az uralom fenntartását.
A patriarchális kereszténység zseniális módon használta fel az isteni képet arra, hogy megerősítse a férfi dominanciát:
Isten férfi.
Jézus férfi.
A papság kizárólag férfi lehet.
A tekintély mindig fentről lefelé árad, és a férfi áll a csúcson.
Ezzel a nőket nemcsak a vallási hatalomból zárták ki, hanem a saját isteni forrásukhoz való kapcsolódásból is. Ha a szent képek mindig férfiak, akkor hogyan érezheti magát egy nő egyenrangúnak?
Ez egy olyan pszichológiai trükk, amely generációkon átívelően hatott. A nők az egyházakban alázatra lettek nevelve, arra, hogy szolgáljanak, ne vezessenek. Hogy higgyenek, és ne kérdezzenek. Hogy engedelmeskedjenek, és ne teremtsenek.
Ez nem csupán vallási kérdés volt. Ez egy egész társadalmi modellé vált, amit aztán világi eszközökkel is fenntartottak.
4. A modern korrupció – a láthatatlan elnyomás
A mai világban azt mondják: „A nők már egyenlők. Megkaptátok a jogokat. Minek még küzdeni?”
A láthatatlan, legalizált elnyomás mélyebb, mint a jogfosztás.
Miért van az, hogy a nők még mindig kevesebbet keresnek ugyanazért a munkáért?
Miért van az, hogy ha egy nő hangosan és magabiztosan beszél, azt mondják rá: túl agresszív, kihívó?
Miért van az, hogy a női szerzők még mindig férfi álneveket használnak, hogy komolyan vegyék őket?
Az elnyomás ma már nem látványos. Nem máglyákon égő testekkel üzen. Hanem azzal, hogy ha egy nő önmagáért kiáll, akkor azt mondják rá: túl sok.
Túl hangos.
Túl érzelmes.
Túl radikális.
Az igazság az, hogy nem túl sok. Hanem éppen annyi, amennyinek lennie kell.
5. A visszatérés – a női szellemiség újjászületése
Most egy új korszak kezdődik. A női szellemiség nem kér többé engedélyt. Nem vár jóváhagyásra. Nem akar beilleszkedni egy férfiak által teremtett rendszerbe, új rendszert teremt.
Nem harcol. Nem bizonygat. Egyszerűen csak visszaveszi azt, ami mindig is az övé volt:
a saját hangját,
a saját tudását,
a saját belső világát.
S, amikor ez megtörténik, akkor nem csak a nők szabadulnak fel. Hanem az egész világ.
Ilyés Alexandra terapeuta
Honlap:
email:
antrotrener@gmail.com
Facebook:
