Az önazonosság kérdése az emberi lét egyik legmélyebb dilemmája, ami minden korban és kultúrában központi szerepet játszott.
Kik vagyunk valójában?
Az az arc, amit a világnak mutatunk, ténylegesen minket tükröz, vagy csupán a maszkok árnyjátékát játsszuk a túlélés és a társadalmi elfogadás érdekében? Az egzisztenciális megközelítés nem csupán a látszatot, hanem a létezés gyökerét célozza meg, és azt kérdezi:
hogyan találhatunk rá az autentikus énünkre egy olyan világban, ahol a hamis én kényszere mindennapos?
Maszkok, a túlélés eszközei vagy a lélek árulói?
Az élet elkerülhetetlen velejárója a maszkok viselése. Az ember már a korai életszakaszokban megtanulja, hogy bizonyos helyzetekben különböző szerepeket kell felvennie: a felelősségteljes munkavállaló, a gondoskodó szülő, a türelmes barát, a szófogadó gyerek.
Ezek a maszkok gyakran az alkalmazkodás, a túlélés és a kapcsolatok ápolásának eszközei.
Azonban mi történik, ha a maszkok nemcsak eszközök, hanem identitásunk meghatározó részeivé válnak? Amikor az, amit mutatunk, elnyomja azt, akik valójában vagyunk?
Az egzisztencialista filozófia szerint ez az önelvesztés egyik legnagyobb kockázata. Sartre „rosszhiszeműségnek” nevezi azt a mechanizmust, amikor az ember elrejti valódi vágyait és lényegét egy kívülről rákényszerített szerep mögé. A maszkok ilyenkor nemcsak védelmet nyújtanak, hanem eltakarják azt a belső valóságot, ami az igazi önazonosság forrása lenne.
A valódi én keresése, szabadság vagy szorongás?
Az autentikus én keresése alapvetően az egzisztenciális szabadság felé vezető út, ám ez az út nem mentes a szorongástól. Ahhoz, hogy az ember megtalálja valódi önmagát, szembe kell néznie a belső és külső világ bizonytalanságával, és el kell fogadnia, hogy minden választásért felelősséggel tartozik. A valódi én nem adatik meg automatikusan; azt ki kell bontakoztatni, létre kell hozni, és ehhez elengedhetetlen, hogy elengedjük a hamis ént, a hamis életet, ami a társadalmi elvárások nyomása alatt alakult ki.
A szorongás itt kulcsfontosságú.
Kierkegaard szerint a szorongás nem csupán félelem, hanem annak a felismerése, hogy korlátlan lehetőségeink vannak, és hogy ezeknek a lehetőségeknek a megvalósítása a mi felelősségünk. A valódi én felé vezető út tehát nem más, mint annak a felismerése, hogy képesek vagyunk kilépni a maszkok árnyékából, és vállalni azt, akik valójában vagyunk.
Hamis én, a belső konfliktus szülötte
A hamis én nem egy velünk született entitás, hanem a környezet és az életünk során tapasztalt elvárások és traumák terméke. Donald Winnicott pszichoanalitikus szerint a hamis én akkor alakul ki, amikor a gyermek, hogy elkerülje a fájdalmat és biztosítsa a szülői szeretet folyamatosságát – elkezd megfelelni a külső elvárásoknak, miközben elrejti valódi érzéseit és szükségleteit.
Ez a mechanizmus kezdetben védelmet nyújt, ám hosszú távon belső konfliktushoz vezet, mert elzárhatja az embert valódi önmagától.
A hamis énben élni nemcsak kiüresedettséget eredményez, hanem elidegenít a saját vágyainktól és céljainktól. Az ilyen elidegenedés végső soron a létezés értelmetlenségének érzéséhez vezethet, amely az egzisztenciális szorongás legmélyebb forrása. Az élet különösebb értelem és cél nélkül telik el.
Az önazonosság szabadsága, a választás bátorsága
Az egzisztenciális filozófia egyik legfontosabb tanítása, hogy az ember mindig választhat. A valódi én megtalálása nem egy egyszeri felismerés, hanem egy folyamatos folyamat, aminek során újra és újra meg kell kérdőjeleznünk a maszkok és a hamis én létjogosultságát. A választás azonban bátorságot követel, hiszen le kell mondanunk arról az illúzióról, hogy a maszkok biztonságot nyújtanak. Ehelyett vállalnunk kell a valódi önmagunk sebezhetőségét és az ezzel járó kiszámíthatatlanságot.
Az önazonosság nem más, mint annak a felismerése, hogy a maszkok mögött ott rejlik az a tiszta lényeg, ami nem szorul igazolásra. A valódi én nem egy befejezett mű, hanem egy folyamat, amiben az ember folyamatosan újradefiniálja magát, szabadon, minden külső elvárástól függetlenül.
Maszkok nélküli élet, a hiteles létezés záloga
Maszkok nélkül élni nem azt jelenti, hogy minden társadalmi szerepet el kellene vetnünk, hanem azt, hogy a szerepek mögött mindig megmarad az önazonosság magja. Egy hiteles élet nem mentes a kompromisszumoktól, de ezeket a kompromisszumokat az ember saját belső értékei alapján hozza meg, nem pedig külső kényszerek nyomására.
A valódi én felfedezése nem könnyű, és nem is gyors folyamat. Azonban amikor az ember elkezd szembenézni a maszkok árnyékával, és meglátja a mögöttük rejlő igazságot, akkor talál rá arra az erőre, amely lehetővé teszi a hiteles létezést.
Ez az erő nem más, mint a szabadság, annak a szabadsága, hogy önmagunk legyünk.
Szeretettel,
Ilyés Alexandra terapeuta
Honlap:
email:
antrotrener@gmail.com
Facebook: