Írta: Bihari Erika
Anyósom halála után, a lakásuk üressé vált, mert a papát beköltöztettük Miskolcra a közelünkbe, így minden, ami a lakásban maradt, halálra lett ítélve. Főleg a virágok sínylették meg a mama távozását.
A virágokat nagyon sajnáltam volna, ha ott pusztulnak, így egyik nap nekiindultunk és elmentünk értük, hogy mentsük, ami még menthető. Sajnos sok virág nem élte túl a több héten át tartó víznélküli életet. Ahogy nézegettem őket, hogy melyikbe lehet még életet lehelni, megakadt a szemem egy szinte teljesen kiszáradt kórón, ami szebb napjaiban valamikor egy Kínai hibiszkusz lehetett.
Éreztem, hogy őt mindenképp haza szeretném vinni és bármi áron, de megmentem. Már láttam, ahogy újra kizöldül, növekedni kezd és csodálatos piros virágokkal fogja nekem meghálálni amiért nem hagytam elpusztulni.
Egy kicsit az anyukája lettem annak a virágnak és azt éreztem, hogy nem hagyhatom cserben, mert láttam rajta, hogy ő bizony nagyon erős és élni akar, csak segítenem kell neki megerősödni.
Erről eszembe jutott az én történetem, amikor még én is csak egy kis virág voltam, akit magára hagytak és szépen kezdtem én is elhervadni…
Sosem felejtem el azt a napot, amikor először megtörtént velem, még csak 7 éves voltam. Fogalmam sem volt, hogy mit tett velem az az öregember, de az arca és a kaján vigyora most is itt lebeg a szemem előtt.
Csak álltam és mint ahogy egy jó kislánynak kötelessége, hagytam, hogy megtegye. Akkor még nem tudtam, de végérvényesen megpecsételt azzal, amit akkor és ott a testemmel tett.
Az anyám egészen addig nem is tudta, hogy baj történt, amíg egy alkalommal azelőtt a ház előtt kellett elhaladnunk az óvoda felé menet. Az öcsémért mentünk és amikor a ház elé értünk, erősen megszorítottam a kezét. Anyám látta, hogy megrettentem és félelem ült ki az arcomra.
Azonnal faggatni kezdett, hogy mi történt, amitől ennyire megijedtem. Szerintem előtte még nem tapasztalt hasonlót, mert általában nyugodt és vidám gyerek voltam, de még most is érzem, ahogy összerándult a gyomrom és mélységes szégyent éreztem, amely mögött egy sötét titok lapult.
Először nem nagyon akartam elmesélni, de aztán anyám annyira győzködött, hogy sírva fakadtam és elmeséltem neki mindent arról a gyalázatról, ami megesett velem néhány héttel azelőtt, annak a háznak az udvarán.
Sajnos később kamasz koromban több alkalommal megtörtént velem hasonló és én minden alkalommal hervadtam egy kicsit.
Szerintem nincs mentéség arra, amikor valaki meggyaláz egy gyermeket. Éppen ezért mélységesen felháborít mindaz, amit a hírekben hallok azokról a gyermekekről, akikkel folyamatosan ehhez hasonló és még nagyobb gyalázat történik.
Nagyon nehéz erről írnom, mert annak ellenére, hogy olyannak ismerhettél meg aki felvállalja mindazt, ami vele történt és a múlt eseményeiből tanulva pedig szívesen megosztja veled élete tanulságos történeteit. Most mégis életem egy olyan kényes részéhez érkezem, amelyet nem sok embernek mondtam el eddig. De azt gondolom, hogy ahogy korábban is, most ez az írásom is gyógyulást hozhat nem csak nekem, de talán számodra is, ha veled is történt már hasonló eset.
Sokan azt hiszik, hogy valakit csak azzal lehet szexuálisan bántalmazni, ha aktus történik. Pedig nem. Már egy ráutaló magatartás, vagy egy szóbeli célozgatás is bántalmazó és maradandó károkat okozó cselekedet lehet. Szexuális abúzusnak számít minden nem kívánt testi közeledés és érintés.
Már harmincon túl voltam bőven, amikor megértettem, hogy ezek az események mennyire hatással voltak bizonyos szempontból a párválasztásaimra, vagy arra, ahogyan bizonyos korú férfiakhoz viszonyultam és ahogyan működtem a kapcsolataimban.
Hidd el, szörnyű érzés amikor rájössz, hogy beteg emberek, beteges vonzódásának tárgya voltál és ezáltal te magad is beteg lettél.
Minden fontos esemény, ami egy lány életében szentnek kellene legyen, az nekem erőszak és megaláztatás volt, melyekért még én szégyelltem magamat évekig. Molesztálások kisgyermek koromtól, majd nemi erőszak fiatal felnőttként. Talán pont ezek azok a dolgok, amiért talán jobb is, hogy nekem egy fiam született. Szerintem ez sem véletlen mert, mindazok, amik történtek velem, lezárásai voltak bizonyos családi mintáknak, valamint generációkon át ismétlődő traumáknak.
És ugye a balhét valakinek mindig el kell vinni…
Általában azok viszik el a balhét, akik képesek felismerni és meggyógyítani magukban ezeket a traumákat, amik által több generáción keresztül is képesek a sebek begyógyulni.
Ezeket a bántalmazásokat nem lehet elfelejteni. De meg lehet érteni, hogy mit okoztak, így idővel kevésbé fájnak majd és már nem is szégyenkezünk annyira miatta.
Egy dolgot azonban nehéz elfogadni még ha értem is miért történt vagy nem történt. Az pedig az, hogy az anyám, sosem állt mellettem ezekben a szörnyűségekben.
Tudta, de hallgatott. Jobban félt apám haragjától, ha kiderül, mint hogy a lányáért egy anyatigrisként harcolt volna. Hagyott hervadni. Nem mentett meg. Nem ölelt át és nem ment el a bántalmazókra rágyújtani a házat. Csak hallgatott. Mert még ő is szégyellte, ami vele is megtörtént egykor.
Fogalmam sincs, ha nekem lányom születik, hogyan tudtam volna megvédeni ezektől a borzalmaktól, de egyet azonban biztosan tudok.
Egy ilyen esetben, ha megtudnám, hogy a lányomat bárki bántalmazta volna ilyen módon én a végsőkig elmegyek. Nem csak a védelméért, de a gyógyulásáért is. Mert a védelmére kelni egy gyermeknek nem a legnehezebb dolog, de az ezek által elszenvedett sérüléseit meggyógyítani, az már egy sokkal hosszadalmasabb feladat.
Néhány éve érzem, hogy lassan kezdenek megváltozni a gondolataim és az érzéseim. Így akárhogy is számolom közel negyven éve cipelem a szégyent, bűntudatot és fájdalmat a lelkemben és a testemben is.
Egy nőnek amikor nőgyógyászati betegségei bukkannak fel, amikor a teste védekezés képpen nehéz súlyokat pakol magára, amikor megsebzett lelke folyamatosan a bonyolult és nehéz kapcsolatokat keresi, akkor bizony ott bármilyen módon is, de nagy valószínűséggel abúzus érte valamikor.
Nők milliói szenvednek a világban azoktól a sebektől, amit egykor egy felnőtt férfi ejtett rajtuk. Éppen ezért se szeri se száma azoknak a terápiáknak és gyógyító szertartásoknak, ahol a nők próbálják befoltozni a sebeket és megbocsátani a megbocsáthatatlant.
Megérteni, hogy mit hoztunk magunkkal amiért újra megtörténhetett ez velünk, azt még meg lehet. Elfogadni, hogy a múltba visszamenni másképp csinálni sajnos már nem lehet, az is elfogadható. Elfelejteni azonban nem tudod.
Annak ellenére, hogy megtanultam mindennek oka van az életünkben, mégis arra kérlek, hogy ha leánygyermeked van nagyon vigyázz rá. Próbáld felkészíteni, tudatosságra és éberségre nevelni. És ami talán a legfontosabb, hogy tanítsd meg nemet mondani.
Bárhol és bárkinek mondhat nemet. Ha a baj már megtörtént, akkor segítsd kérlek a gyógyulásban, ami sajnos nem lesz egy egyszerű folyamat, de ne ítéld őt a hervadásra, mert a szeretet vizével öntözött virág, még hozhat gyönyörű új hajtásokat és csodálatos virágokkal ajándékozhat meg.
Pont úgy, ahogy az én kis hibiszkuszom is tette.
Egy éven belül olyan nagyra nőtt és akkora piros virágokat hozott, hogy az egész szoba ragyogott tőle. Vigyázz rá, öntözd szeretettel és ha baj érte, segítsd gyógyulni! Köszönöm, hogy ma is velem voltál és ragyogással teli napokat kívánok neked.
0 hozzászólás