Írta: Kovács Réka természetgyógyász
A homeopátia elnevezés görög szóösszetételből áll: homoion=hasonló, pathos szenvedés, tehát a „hasonlót a hasonlóval gyógyítani” elv alapján működik.
A homeopátia egyéni, alkati terápia,
mely az egész embert (testét és lelkét) egyaránt figyelembe veszi, mindemellett mellékhatásoktól mentesen gyógyít. Ezzel szemben az allopátiás orvoslásnak (allon=más, pathos=szenvedés) a betegség legyőzése a célja, vagyis a gyógyulás érdekében ellenszereket használ.
Alkalmazásának elve szerint a beteg azt a gyógyszeranyagot kapja homeopátiás hígításban és elkészítési módban, amely hígítatlanul az egészséges emberben olyan tüneteket vált ki, mint amelyek leginkább hasonlítanak a beteg panaszaihoz. Ez a hasonlósági elv, melyet Dr. Christian Friedrich Samuel Hahnemann úgy foglalt össze, hogy a hasonlót a hasonlóval kell gyógyítani.
A hasonlósági elv (simile-principium) a homeopátiás cselekvés vezérelve
A homeopátiában nem ellentétesen, hanem analóg módon ható anyagokat alkalmaznak, vagyis olyanokat, amelyek a kezelendő betegséghez hasonló állapotot vagy működésváltozást idéz elő. Elve szerint a szervezetet ért erős ingerek, behatások megzavarhatják annak működését, akár meg is betegíthetik. Ezzel szemben a homeopátiás potenciák, amelyek gyenge ingerként hatnak, stimulálják és normalizálják a felborult egyensúlyt.
Történelem
C. F. Samuel Hahnemann 1755. április 10-én született Meissenben. 1778-ban doktorált, az orvos- és a természettudományokban komoly képzettséggel rendelkezett, vegyészként és gyógyszerészként a kora legjobbjai közé tartozott. Munkásságára a legnagyobb hatást William Cullen „Materia medica”-ja tette, amelyben azt olvasta, hogy a kínakéreg kitűnő váltóláz kezelésére. Ezt saját magán is kipróbálta: noha egészséges volt, ennek ellenére a maláriára jellemző tüneteket váltott ki nála a kínakéreg, ami egyébként betegség ellenes szerként volt használatos. E kísérlettel kezdődtek a homeopátiás kutatások, melyekkel 1796-ban áll szakmai fórum elé.
Ezt az évet tartják a homeopátia születésének.
Magyarország
Magyarországon Bakody József honosította meg a homeopátiát, aki 1831-32. évi kolerajárvány idején sikeres kezeléseivel keltett nagy feltűnést nem csak itthon, hanem külföldön is. Ez vezetett a homeopátiás gyógymód liberalizálásához, azt követően, hogy 1819-ben császári rendelet betiltotta ennek gyakorlását.
1860-70-es években Magyarországot a homeopátia fellegvárának tartották, a homeopátia az allopátiával egyenrangúvá vált. Megalakult a Magyar Homeopata Orvosegylet, 1867-ben megnyílt Pesten az első homeopátiás járóbeteg-rendelő. 1871-ben megalakult a pesti orvosi egyetemen az első, majd 1873-ban a második homeopátiás tanszék.
A két világháború között két homeopátiás tanszék, valamint három gyógyszertár működött. 1935-ben Budapesten tartották a 10. nemzetközi homeopátiás kongresszust. Az 1949. évi államosítás során a gyógyszerválaszték radikális csökkenése a homeopátiát sem kímélte, homeopátiás terápia gyakorlását törvényrendelettel betiltották.
Ezek után a hanyatlás évei következtek. A II. világháború alatt, ill. utána a magyar homeopata orvosok többsége külföldre távozott. 1950-ben a gyógyszertárak államosításával és a homeopátiás gyógyszerkészletek egybegyűjtésével a működés lehetetlenné vált.
Nem volt orvosképzés, nem voltak orvosok, a gyógyszerekhez nem lehetett hozzájutni. Ettől kezdve a homeopátia búvópatakként létezett 1991-ig.
Ekkor az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöksége feloldotta a tiltást, mondván a „homeopata gyógymód magyarországi alkalmazásának tiltása nem indokolt.” (Zajta, 1991)
A homeopátia törvényei
A homeopátia három alapvető tézisen alapul:
1.) hasonlóság törvénye
2.) infinitezimális dózis – potenciálás
3.) egyéni háttér hangsúlyozása, individualizáció
1.) Hasonlóság törvénye
A végtelenül kis hatóanyagot tartalmazó gyógyszer a beteg emberek azon tüneteit gyógyítja, melyeket egészséges emberen kivált. A homeopátiás gyógyszer a szervezet öngyógyító törekvéseit támogatja, miközben a hagyományos terápiával ellentétben nem nyomja el a tüneteket.
A monokészítmények alkalmazása során fontos, hogy a beteg tüneteihez, betegségképéhez leginkább hasonló gyógyszert kell megkeresni.
2.) Infinitezimális dózis – potenciálás
Hahnemann a kísérletei során rájött, hogy a mellékhatások kiküszöbölésére a szereket többszörösen hígítani kell, illetve minden hígítási lépésnél a szereket erősen össze kell rázni (ütverázás), így dinamizálják, potenciálják azt.
Ez a végtelenül kis adag (infinitezimális dózis) a leginkább vitatott tényező a homeopátia történetében.
3.) Egyéni háttér hangsúlyozása, individualizáció
Terápiás hatás csak akkor érhető el, ha hasonlóság van a szerre jellemző tüntetek és a beteg által mutatott tünetek között.
Ennek érdekében az anamnézisnek és a vizsgálatnak is szigorúan az egyénre kell koncentrálnia. A homeopátiás kezelés egyénre szabott, melyhez szükséges a klinikai képpel kapcsolatos összes fizikai és pszichés tünet feljegyzése, valamint a beteg betegségre vonatkozó egyéni reakcióinak ismerete.
Különösen igaz ez a krónikus betegségek kezelésénél alkalmazott alkati kezelésnél, amikor a beteg alaphajlamát, hátterét, kórelőzményét is ismeri szükséges.
A homeopátiának természetesen megvannak a maga korlátai,
reaktív terápiás módszerként határai odáig érnek, amíg a szervezet reakciós képességei tartanak.
Bizonyos betegségek a homeopátia hatásterületein túlmutatnak: súlyos akut orvosi vagy sebészeti esetek, melyek azonnali beavatkozást igényelnek. Éppen ezért a homeopátia nem teszi feleslegessé a klasszikus orvostudományt.
Ugyanakkor egy műtét utáni lábadozáskor ismét célszerű alkalmazni a homeopátiás gyógyszereket, hogy a betegséget véglegesen meggyógyítsuk, a gyógyszeres kezelés mellékhatásait csökkentsük ill. a kezelés szövődményeinek elkerülése érdekében.
Folytatása következik.
Forrás:
• Homeopátia mindenkinek, mindenkorra – Boiron 2004, Boiron Hungária Kft. kiadványa, Dr. Zarándi Ildikó belgyógyász-homeopata
• www.homeopata.hu
Kovács Réka
fitoterapeuta természetgyógyász,
Bach-virágterapeuta
20/515-3769
aranykori.lelekgyogyitas@gmail.com
0 hozzászólás