Lelki béke

Életmód, Ezoteria

Ebben a cikkben igyekszem a legfontosabb szempontokon végigmenni. Először fizikai oldalról közelítem meg a témát, utána áttérek a szellemi szempontokra is.

A mai ember sajnos egyre jobban eltávolodik a természetes élettől is. Az idegrendszer kiegyensúlyozott állapotának elérésében nagyon fontos szerepet játszik a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, de sokaknál már az a természetes, ha csak éjfél után hajtják álomra a fejüket. Keveset mozgunk, keveset tartózkodunk a természetben, a friss levegőn, nem ér bennünket elegendő napfény. Pedig ezek természetes módjai annak, hogy életerőt vegyünk magunkhoz. Ha kint vagyunk a természetben, akkor ott – jó esetben – csak a természet hangjait halljuk: madárcsicsergést, vízcsobogást, a szélben zizegő faleveleket, ezek megnyugtatóan hatnak az idegrendszerre.

A következő fizikai szempont az, hogy mértékletesek tudjunk maradni a testi vágyak, szükségletek (evés, ivás, alvás, mozgás, szexuális élet) kielégítése terén, és legyen rendszeresség a mindennapjainkban.

Korunk embere a lelkében lévő hiányokat fizikai úton – anyagi javakkal és testi vágyai kielégítésével – akarja pótolni, de a lelki hiányokat csak lelki úton lehet orvosolni.

A hála is nagyon sokat tud segíteni. Legyünk hálásak minden egyes napért, amit itt tölthetünk a Földön! Ha van fedél a fejünk felett, ha van mit ennünk, el tudjuk látni magunkat és nincsenek elviselhetetlen fájdalmaink, akkor szerencsés embereknek mondhatjuk magunkat. Hogy ez túlzott szerénységre vallana? Lehet. De a lelki béke eléréséhez az én meglátásom szerint némi szerénységre és alázatra is szükség van.

A befelé figyelés azt jelenti, hogy figyelmünket a külvilágról befelé, önmagunk felé fordítjuk. Ennek három hatékony módja: a jóga, a relaxáció és a meditáció. Rendszeres gyakorlásuk nagy segítséget tud nyújtani a kiegyensúlyozott lelkiállapot elérésében.

Az önfegyelem jelentőségére a következő cikkemben szeretnék majd kitérni, ezért ezt itt most nem részletezném.

Forrás: Szabó Judit: A lelki béke (YouTube)


Pitti Ágnes Anita
asztrológus


www.csillagasztrologia.hu


info@csillagasztrologia.hu

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

SZÉPSÉG, MŰVÉSZET, MANDALA

SZÉPSÉG, MŰVÉSZET, MANDALA

A Bika hónapjába lépünk nemsokára. Hozzá tartozik a szépség, a művészet, a pénz és anyagi dolgok is. Ez a hónap különösen kedvez annak, hogy megtaláljuk azokat a dolgokat, amik boldoggá tesznek bennünket és stabil értékeket találjunk bennük vagy alkossunk velük. A...

A kimondatlan ” nem”-nek súlyos ára van

A kimondatlan ” nem”-nek súlyos ára van

A ma divatos és hangzatos nemet mondásra való képesség nem csak annyi, hogy kimondom: nem, és kész. Ha csak ennyi lenne, sokkal ügyesebbek lennék a saját érdekeink képviseletében, már ha tudnánk ugyebár, hogy mik a saját érdekeink. Mert az sem annyi, hogy a rövid távon ható, hirtelen fellángoló ÉRZELMEINK hatására bólintunk rá, vagy mondunk nemet […]

A betegség a tudatalatti üzenete

A betegség a tudatalatti üzenete

A betegség az egyensúlyhiány jele. Az idegvégződések tudatják velünk, hogy valami nem megfelelően működik testünk egy bizonyos szegletében. A fájdalom csak azt akarja mondani nekünk: „Kedves! Van valami, amire oda kell figyelned.” Ha valaki nem erre fordít kellő...

A Tűz típusú ember

A Tűz típusú ember

A kínai 5 elem tana ( Wu Xing) szerint az 5 féle elem jellegzetes személyiségtípust és energetikai minőséget mutat.A TŰZ típusú ember születési évének utolsó száma 6 ( jang) és 7 ( jin)Olyan, mint a futótűz, nagy szenvedéllyel, nagy lánggal ég, a szívük mozgatja,...

<a href="https://csillagido.hu/author/pittiagnes/" target="_self">Pitti Ágnes Anita</a>

Pitti Ágnes Anita

Szerző

Pitti Ágnes Anita vagyok Békéscsabáról. Eredeti végzettségem közgazdász, de hivatásomnak az asztrológiát tekintem. Először Kínai Asztrológiát tanultam, ezt követően Karma Asztrológiát, majd sikerült megismerkednem a Kérdőasztrológia csodálatos eszköztárával is. Az asztrológián kívül Prana Nadit is tanultam, és általa sikeres gyógyulások részese lehettem. Ez is bebizonyította számomra azt, hogy a megfogható, fizikai világon túl van egy csodálatos másik világ is, amit a rendszeres meditációs gyakorlásaim során is megtapasztaltam már. A meditációt a Himalájai Jóga Tradíció hagyományai szerint gyakorlom 2020 októbere óta. Életcélom, hogy segíteni tudjak a hozzám fordulóknak önismeretük és életfeladatuk tudatosításával. Elérhetőségem: www.csillagasztrologia.hu

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk