Napjainkban annyiszor hallani, hogy ismertebb és kevésbé ismert ezotériában jártas tanítók megbetegedtek, valamilyen nyavalyával küszködnek. Miért lepődünk meg ezen? Hiszen ők is csak emberek! Ki mondta, hogy a spirituális úton járókon nem fog a betegség? Csodálatos lenne, nem mondom, egy varázsütésre – mert én a spiri útra léptem – örökké egészségessé válni, de maradjunk meg a realitás talaján, és térjünk vissza a jó öreg józan paraszti észhez.
Sokan éppen ezért indultak el a spiritualitás útján, mert egy betegség rákényszerítette őket. Amely betegség innen nézve már nem is átok, inkább áldás kellene, hogy legyen.
De mire idáig eljut az ember, első sorban önmagában, hogy felismerje, az a betegség a javát szolgálja, kőkemény önismereti munkát igényel és bátorságot, hogy szembe merjen nézni akár a legnagyobb félelmeivel is. Ami valljuk be őszintén, csak nagyon keveseknek megy. Általában csak a felszínt kapargatjuk az ilyen olyan önismereti, spiri, ezo kurzusokkal, és csodálkozunk, hogy annyi mindent kipróbáltunk, valami mégis hiányzik. Amikor úgy érezzük, hogy megérkeztünk, és nekünk már semmi teendőnk nincs, olyankor érdemes feltenni a kérdést:
mi van még itt, ami figyelmet kíván és akadályoz a boldogságomban, céljaim elérésében?
Aztán csak hagyjuk, hogy a válasz megérkezzen. Mert ha eléggé nyitottak vagyunk önmagunkkal szemben, akkor meghalljuk a lelkünk hangját, és érkezni fog a válasz, ami tovább segít az önismereti úton.
Kihangsúlyoznám, hogy minden befektetett idő és energia, amit önmagunk fejlesztésére fordítunk, nem vész kárba! Van, hogy több időbe telik, és olykor vakvágányra is szaladhatunk, mert ott és akkor annak volt az ideje. Bíznunk kell az isteni időzítésben, ami mindig tudja, hogy mikor mire van a legnagyobb szükségünk a valódi fejlődéshez, ami gyökerestől tépi ki az illúzióink szépséges virágoknak álcázott, de valójában rothadó kóróit. Hogy azután megtisztulva a valódi felismerések útjára léphessünk, nem csak a felszínt kapargatva, az ego megnyugtató illúziójának csapdájában láthatatlanul vergődve. Amikor minden túl tökéletesnek és szépnek látszik, de közben belül érzed, valami mégsem okés, aztán, ahogy ez a gondolat jött, úgy engeded is tovaszállni, mielőtt hozná a valódi felismerést, ami mögötte lapul. Gyorsan meggyőzöd magad, de igenis minden úgy jó, ahogy van… Részben igazad is lehet, amíg nem fáj eléggé, addig a változás várat magára.
Az igaz úton járók ebből az illúzióból segítenek felébredni, és nem mindig hálás ez a feladat, hidd el. Mert nem a mézes madzagot húzzák el előtted, épp ellenkezőleg, addig nyomják le a fejed a víz alá, amíg már nem kapsz levegőt, és csak akkor engednek el, amikor úgy érzed, itt a vég. És akkor feladod. Szó szerint feladod az égbe. Legyen meg a Te akaratod, Uram. És ha ez sikerül, az áttörés önmagától megtörténik. Az ego illúziófátyla lehull a szemeid előtt, és a lelked szemével kezded el látni a világot. Hosszú és rögös az út idáig. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz. Van, hogy életeken át ébresztgetnek minket, de mi süketek és vakok vagyunk az igazságra. De most talán eljött az idő, a lélek ébredésének ideje. Vállald hát a felelősséget, és lépj be a kapun, ami elvezet egészen a lelkedig. Te tudod csak megtörni az átkot. Más nem teheti meg helyetted. A kérdés, elég bátor vagy hozzá, hogy meglépd?
Jó elmélkedést és gondolkodást kívánok, de ne túl sokáig, az óra ketyeg…
Csillaglány Ragyogj! Turné 2025 – A lélek ébredése itt
Szeretettel,
Murányi Tímea
