Írta: Bihari Erika természetgyógyász
,,Mert szebbet még soha nem láttál. Biztos a fénybe érsz, ha fel tudsz állni mikor elbuktál.” Bizonyára ismered Kovács Ákosnak ezt a régi, de mai napig ismert és nagyon szép dalát. Én mindig meghallgatom, amikor úgy érzem, hogy szükségem van rá.
A mi életünkbe is hamarosan érkezik a téli napforduló, ami egészen pontosan december 21-én, szombaton 09:20-kor történik majd meg. Sokat cikkeznek ennek a napnak a fontosságáról, én mégis most egy kicsit inkább a saját életünkben átélt fénynek a születéséről szeretnék írni neked.
Vannak mindannyiunk életében igazán sötét és mély időszakok, amikor hiába keressük a fényt, sajnos a fájdalom a kilátástalanság és elveszettség érzése erősebb. Ilyenkor hiába mondaná is bárki, hogy próbáld meg az élet szebbik oldalát látni, sajnos ilyenkor még a sötétség az erősebb.
Biztos a te életedben is voltak olyan pillanatok, amikor hiába vártad, hogy megérkezzen egy apró szikra, ami erőt ad a tovább lépéshez, de az csak nem jött el. Ebben a duális világban sok mindent így élünk ám meg, de azt hiszem, pont ez az emberiség egyik feladata, hogy ebből a dualisztikus gondolkodásmódból ki tudjon emelkedni.
„Ha egyik nap gyönyörű a világ, a másik nap barátságtalan, a különbség én vagyok.” Rudolf Steiner
A fény születésének alkalmából, és Rudolf Steiner idézetéhez kapcsolódva, szeretnék neked elmesélni egy saját emlékemet egy nagyon sötét éjszakáról.
Tudom, sokan nem szeretik megosztani életük árnyékos oldalának részleteit, de azt gondolom, hogy pont ezért tudok neked segíteni, mert a saját megélésből fakadó tapasztalatnál, nincs hitelesebb segítség. Még akkor is, ha nincs két egyforma történet sem.
Teljesen pontosan 20 évvel ezelőtt, azon a bizonyos sötét éjszakán, éppen azt a megfelelő épületet kerestem, amiről levethetem magam és egyszer és mindenkorra véget vethetek annak a szenvedésnek, amiben akkor éltem. Nagyon nehéz évek voltak azok, és fogalmam sincs ki volt az a lány, aki akkor azt végig csinálta bennem, de ma már tudom, hogy minden úgy történt ahogy akkor történnie kellett.
Emlékszem rá, hogy hangosan zokogva és reményvesztetten róttam az utcákat és próbáltam valami kapaszkodót találni az életemben, amiért érdemes lenne mégis maradnom. Amikor rájöttem, hogy nem találok semmit amiért érdemes lenne tovább élnem, akkor utolsó erőmmel lerogytam az utca kövére és összekuporodva könyörögtem Istennek azért, hogy segítsen. Emlékszem ahogy hangosan kimondtam, hogy feladom. Nem megy már. Elfáradtam.
Emlékszem, ahogy egyre mélyebbre zuhantam a saját poklom felé és a mélység csak egyre gyorsabban és gyorsabban húzott lefelé. A zuhanás közben láttam ahogy megjelennek azok az életesemények, amik kiváltották belőlem ezt az állapotot és mintha az egész világ fájdalmával kellett volna zuhannom, annyira fájt a lelkem.
Arra már nem emlékszem, hogy meddig tartott ez az állapot, de egyszer csak a mélység legsötétebb pontján megjelent egy fehéren világító fény csík, ami ellentétes irányba, felfelé haladt bennem és egyre szélesebbre tágult.
Olyan erővel tartott és kezdett el visszafelé húzni magával, hogy egy pillanatra meg is ijedtem attól, ami történik velem.
És akkor egy hang szólalt meg a fejemben, ami csak annyit mondott.
Még annyi szép dolog vár rád. Még ne add fel! Csak menj tovább kérlek!
És akár hiszed akár nem, egy pillanat erejéig megláttam és megéreztem azokat a dolgokat, amikről beszélt nekem a rejtélyes hang a fejembe.
Megérkezett hozzám a ,,szép dolgok” képe és érzése. Nem tudtam mik azok, csak a bizonyosság volt meg bennem arról, hogy ez így lesz.
Fogalmam sincs mi adott akkor erőt nekem, de azt biztosan tudom, hogy ez a fény, ami akkor született meg bennem, az a mostani pillanatig segít az életemben.
Mert amikor nehéz időket élek meg, csak arra a zuhanásra kell visszagondolnom és azt a hangot, azokkal a mondatokkal kell felidéznem magamban ahhoz, hogy ne adjam fel. És végtelenül hálás vagyok annak a hangnak, mert akkor végül nem a másik zuhanást választottam.
Felálltam a földről, megigazítottam a ruhámat és hazamentem. Másnap összepakoltam a dolgaimat és kiléptem az akkori mérgező életem ajtaján.
Szóval így vagyok ma itt és írok mindenféle történetet és próbálok fényt hozni én is neked, ha esetleg elvesznél a sötétségben, ami beborítja a lelked és nem látod a kiutat a fény felé.
Sokáig kerestem a célját az életemnek. Addig az estéig nem is nagyon tudtam, hogy lehet más az életem, mint amilyen addig volt.
De ma már tudom, hogy azért születtem szeretet nélküli családba, hogy megtanuljak szeretni és átadhassam másoknak is, hogy ez tanulható.
Azért nem tapasztaltam meg a kapcsolataimban a megbecsülést, mert magamat kell először megbecsülnöm.
Azért kellett annyi testi és lelki fájdalmat elviselnem, mert így tanultam meg megbocsájtani másoknak, hogy megtették, amit tettek és magamnak, hogy hagytam mindezt.
Hálás vagyok azért, mert akkor hallgattam a hangra, ami bíztatott és megmutatta nekem, hogy van még miért felállnom és tovább mennem. Megtanított, hogy nincs olyan sötét éjszaka, amibe ne tudna a hajnal érkeztével utat törni a fény.
Sokszor feladhatnánk, de végül is nem azért vagyunk itt. Ugye?
Közeledik a napja a fény születésének. Ha teheted és úgy érzed neked is vannak dolgok, amiket magad mögött szeretnél már hagyni, akkor szombaton állj meg egy pillanatra és ünnepeld velem a fény születését.
Állj meg egy percre, emeld a tekinteted az ég felé és csukd be a szemed. Képzeld el, hogy egy hatalmas sötét örvény húz magával és ha könnyűnek érzed, nyugodtan képzeld el azokat a dolgokat, amiket szeretnél a fénybe vinni magaddal, hogy megtisztuljanak vagy nyelje el őket a mélység, ha az a végzetük, és engedd magad megtisztulni mindentől, ami nem szolgálja már az életed.
Aztán pedig engedd meg, hogy az a fehéren fénylő fénycsóva hozzád is megérkezzen és feltöltsön erővel, hittel és bizonyossággal abban, hogy innen már csak felfelé visz a fényed.
Áldott ünnepeket kívánok neked és egy sokkal tudatosabb, békésebb új évet.
