A gyermekkori elhanyagolás lenyomata

Felnőttként cipelt sebek

Írta: Ilyés Alexandra

A gyermekkori szülői hiányosságok, elhanyagolások és bántalmazások olyan sebeket hagynak, amik felnőttként is meghatározzák az életünket. Ezek a láthatatlan hegek nem csupán fájdalmas emlékek, ezek életvezetési mintáink alapjává válnak. Az a csend, amiben gyerekként hallgattunk, felnőttként kiáltásokká válnak: kapcsolatainkban, önértékelésünkben és világképünkben.

A gyermekkori elhanyagolás hatása felnőttkorban

1. Önsorsrontó kapcsolatok:

Az érzelmi elhanyagolás áldozatai gyakran felnőttként is a szeretetlenség árnyékában élnek. Olyan partnereket választanak, akik újra és újra megerősítik gyerekkori félelmeiket: „Nem vagy elég”.  Hogyan is tudnák felismerni a valódi szeretetet, ha gyerekként sosem tapasztalták? A szeretet fogalma számukra egyenlő a hiánnyal, az erőfeszítéssel, a szenvedéssel.

2. Az önbecsülés romjai:

Egy elhanyagolt gyermek belső hangja gyakran így szól: „Nem számítok”. Ez a belső monológ felnőttként is kísérti őket, és akadályozza, hogy érvényesítsék a határaikat vagy kiálljanak önmagukért. Minden elutasítás újabb bizonyíték arra, hogy ők valóban értéktelenek, vagy legalábbis ezt hiszik.

3. Túlélés helyett élet:

A gyermekkori elhanyagolás nemcsak az érzelmi világot bénítja meg, hanem a világba vetett hitet is szétroncsolja. Akik biztonság nélkül nőttek fel, azok felnőttként is csak „túlélnek”, folyamatos készenléti állapotban élnek, minden pillanatban várva a következő csapást. Ez nem élet, ez érzelmi száműzetés.

4. Függőségek és önpusztítás:

A gyerekkorukban elhanyagolt emberek gyakran nyúlnak függőségekhez, hogy elfojtsák azt az űrt, amelyet soha nem sikerült betölteniük. Az alkohol, a drogok, a munkamániás hajszoltság vagy akár a társfüggőség mind mind a belső fájdalom kiáltása.

A gyógyulás útja

Az érzelmi elhanyagolás áldozatainak terápiája nem csupán az emlékek „feldolgozása”, hanem egy radikális önelfogadási folyamat. Ez a munka gyakran fájdalmasan hosszú és összetett, hiszen egy gyermekkor alatt berögzült hazugságot kell lebontani: azt a tévhitet, hogy ők nem érdemlik meg a szeretetet.

1. A fájdalom elfogadása:

A terápia első lépése a fájdalom kimondása. A legtöbben egész életükben elnyomják az érzést, hogy gyerekként elhagyták őket,  akár fizikailag, akár érzelmileg. Ám a kimondatlan fájdalom mérgező; csak az hozhat gyógyulást, ha bátran szembenézünk vele.

2. Új kötődési minták kialakítása:

A terápiás kapcsolat maga is kötődési folyamat. Egy jó terapeuta érzelmi biztonságot nyújt, és lehetőséget teremt arra, hogy a kliens új, egészséges kötődési mintákat alakítson ki. Ez nem egyszerűen egy „beszélgetés”, hanem a lélek újjászületése.

3. Az érzelmi szabályozás tanulása:

Akik gyermekként érzelmi elhanyagolást szenvedtek el, gyakran képtelenek kezelni az érzelmeiket. Egy terapeuta segíthet felismerni és feldolgozni ezeket az érzéseket, és megtaníthat olyan eszközöket, amelyekkel önmaguk számára is támaszokká válhatnak.

4. Belső gyermek munka:

A belső gyermekkel való kapcsolat helyreállítása kulcsfontosságú. Az elhanyagolt belső gyermek kiáltásait meghallani és megérteni fájdalmas, de elengedhetetlen ahhoz, hogy a múlt árnyai ne kísértsenek tovább.

A gyermekkori elhanyagolás fájdalma valóságos, de a kérdés nem az, hogy igazságos volt-e. A kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e kitörni a fájdalom börtönéből, vagy inkább a múlt túszaiként éljük le az életünket.

A trauma nem a végállomás. A trauma; híd önmagunkhoz, és egy olyan jövőhöz, amiben már nem a sebek uralják az életünket, hanem a gyógyulás ereje tölt el minket.