Hol akad el boldogságunk?

írta: Kováts Krisztina asztrológus

Talán, hogy nem tudunk NEM-et mondani?
Miért nem szeretjük a NEM szót kimondani? Miért nem tudunk NEM-et mondani?

Valahol belül mindannyian érezzük, hogy a NEM szót kimondani, rossz érzés. Olyan – életellenes!

Jönni akar valami, s mi azt eltoljuk egy NEM szóval

• Elkérik kedvenc ruhánkat/könyvünket, amit szívünk szerint nem adnánk oda – ki kéne mondani, hogy NEM – de nem tesszük, mit fognak szólni?
• Bejelentkezik egy ismerősünk, akit talán még látni sem szeretnénk – mégsem merjük azt mondani, hogy NEM, nehogy megbántsuk.
• Anyósunk hozza a süteményt, amire valójában egyáltalán nem vágyunk, hisz mi másképp sütünk – főzünk – mégsem mondjuk neki, hogy köszönjük, NEM kérjük!

Mi nem engedi kimondani, hogy NEM!?


Ha nem adom oda ruhám/könyvem, akkor én irigy vagyok?

Ha megmondom, hogy ne jöjjenek hozzám – önző vagyok?

Ha visszautasítom a süteményt – összeférhetetlen vagyok?


S jönnek a gondolatok, melyekkel szapuljuk magunkat, amik megkötnek.

IGEN-t mondunk, de utána feszültség keletkezik bennünk, s tehetetlenségünkben nem csak magunkat, de mindenkit bántunk, kritizálunk a háta mögött – s egyre rosszabbul érezzük magunkat.


Mi is zajlik itt valójában?



Harmóniában csak akkor lehetünk, ha gondolataink, szavaink, tetteink egyensúlyban vannak.

Ha mást mondunk, mint amit gondolunk – feszültség keletkezik.

Feszültség, mely jelzés!


Szívünk küldi, hogy valami nincs rendben! Belső szakadás van! Valamit nem jól teszünk!

Miért nem mondjuk ki, hogy – ne kérd el/ ne gyere/ ne hozz sütit!?

Mi van a háttérben?


A félelem.

Félelem, hogy rosszak vagyunk, félelem, hogy megítélnek, félelem, hogy nem szeretnek.

A szeretet pedig – energia.

És az élethez energia kell.


Minél kevesebb szeretet van bennünk, annál tüskésebbek vagyunk, annál kevésbé adjuk oda dolgainkat/ annál kevésbé örülünk a másiknak/ anyósunk sütijének.


Minél kevesebb szeretet van bennünk, annál inkább rá vagyunk szorulva mások szeretetére, annál inkább ki vagyunk szolgáltatva.

Annál inkább IGEN-t mondunk, mosolyognunk – még ha hazugság is.

S elkezdődhet a tisztulás, végre önmagunk lehetünk.


Mi kell ahhoz, hogy NEM-et tudjunk mondani?


Hogy ne féljünk!

Hogy legyen saját energiánk, ne mástól várjuk!

Hogy szeressük magunkat, hisz akkor nincs hiányunk, s így nem is vagyunk kiszolgáltatva!

Így már merjük mondani, hogy NEM adom/ NEM várlak/ kérlek, NE hozz semmit!

A vállalt NEM mindenkinek segítség!

Nekünk, hogy önmagunk lehetünk, a többieknek meg lehetőség az értő figyelemre, elfogadásra. Annak megértésére, hogy – féltünk valamit /fáradtak vagyunk/ mi másképp főzünk, stb.

Lehet, hogy elveszítjük a másikat, de mit veszítünk?

A besértődését, mely mögött nincs szeretet, hisz ha szeretne, figyelne és értene.

A játszmázása mutatja, hogy nem adni, hanem kapni akar.


Ha sikerül középpontunkban lenni, szeretjük magunkat – bátran engedhetünk mindenkit besértődni. Aki besértődik, előbb – utóbb kisértődik! Ha nem, kiesik a „szitán”, amit nem kell bánni, hisz már nincs dolgunk vele, más rezgésen vagyunk.

Tehát bátran mondjunk NEM-et, ha szívünk azt diktálja!


Ám – ha ilyen jól vagyunk, mi lenne, ha tudatosan mondanánk IGEN-t?

Felülemelkedve a bennünk levő irigységen/ kényelmességen/ megértve anyósunk rosszul kimutatott szeretetét.

Középpontunkban ezt már megtehetjük – hisz nem függünk más szeretetétől, sőt – most már mi adunk.

Tudatosságunkkal átlátjuk mások kérését, s ha nekünk van mit, miért is ne adnánk?

És valóban – miért is mondanánk NEM-t?