Hol akad el boldogságunk – a bosszankodásokban?

írta: Kováts Krisztina asztrológus

Bosszankodunk nap, mint nap. Kicsit vagy nagyon. De miért is? Mi is valójában a bosszankodás, hogyan tudja elvinni boldogságunkat?


Minden bosszankodás mögött csalódás áll – nem az van, amit várunk.

Reggel kinézünk az ablakon, nem süt a nap, esik. Bosszankodunk. A szomszéd gyerek hangosan hallgatja a zenét, mi csendre vágynánk. Bosszankodunk. Társunk nem a megszokott helyre tette a cipőnket/az újságot, stb., – amiért épp nyúlnánk – s bosszankodunk.

S a végén az egész napunk egy nagy bosszankodásból áll – mosolyunkat/jókedvünket elrabolva.


Mi is a bosszankodás? Rabló? Aki elviszi a bennünk levő építő energiát?

Miért? Miért engedjük be, ha látjuk, tudjuk, hogy nekünk ez nem jó? Mit ad nekünk a bosszankodás?


Ha bosszankodunk, érezzük, hogy vagyunk. Nem jó érzés, de létünket konstatáljuk vele. Ha elfogadnánk reggel, hogy esik az eső, talán unalmas lenne az élet. Nem történne semmi. De ha bosszankodunk, akkor életre kelünk általa. Nem csak bent, de kint is, hisz ha kinyilváníthatjuk – melyre várható válasz, mások is mozgásba jönnek.

S a mozgás a lényeg!

Az élet akkor létezik, ha mozgásban van. Ami megáll, meghal. A Földön az élet csak akkor létezhet, ha megjelenik a két pólus, a kilélegzés-belélegzés, a jin – yang, világos – sötét, stb.

S a bosszankodás az egyik pólus. Igaz, elvesz, kimerültséget hoz, de mozdul.


Mit lehetne bosszankodás helyett tenni?

Mozgásba jönni, önként. Ösztönösen vagy tudatosan. Pl. sporttal, építő szellemi mozgással .


Ahol nincs elvárás, ott nincs csalódás, bosszankodás! Energiánk nem folyik el, építeni tudunk vele, mindenkinek jó érzést hozva.


Ha tudatosak vagyunk, s értjük a földi sík lényegét, két pólusát, azt, hogy minden az – Építés – Megtartás – Lebontás – elvén működik, akkor épp oly természetes az, hogy esik az eső, mint ahogy süt a nap. A kettő együtt jelenti az Életet. Egymás nélkül nem léteznek, vagy ha igen, ott az Élet nem tud megjelenni.


Ugyan ez a helyzet, ha túl hangos a zene a szomszédban. A csend csak akkor tud érték lenni, ha előtte megéltük a zajt. Így rálátva, akár meg is lehet köszönni a szomszéd gyereknek hangoskodását. Ne felejtsük, a sok csend épp úgy életellenes, ahogy a folyamatos zaj is – hisz mindkettő szélsőséges!

Ugyanez elmondható a nem talált újságra, cipőre, stb.

Ám mégsem baj, ha bosszankodunk.

A bosszankodásnak is helye van, hisz épp ellensúlyozza a harmóniát, a békét, ami a bosszankodás által válik láthatóvá.

Engedjük meg ezt is magunknak, csak ne ragadjunk bele!

Mint mindenben – a túl sok, a túl kevés nagyobb feladatot hoz, mint a középre való törekvés. Rajtunk múlik! Mi teremtjük életünket!

Ha voltunk már a másik oldalon, emlékszünk rá, tudjuk, hogy minden korosztálynak megvannak a sajátosságai, s veszekedés helyett helyre tesszük a dolgokat, hogy ha mi nem is, de más gyorsan megtalálhassa.


Hogyan lehet tudatosan, bosszankodás nélkül energiához jutni?


Azzal, ha a Jelenben vagyunk.

Nincsenek elvárásaink, elképzeléseink, csak éberül figyelünk az aktuális feladatokra.

Kapcsolódunk az esőhöz – meghalljuk hangját, megérezzük csodáját, fontosságát. Örülünk a fiatalságnak, akik tele vannak életerővel, oly annyira, hogy bent sem tudják tartani. Emlékezünk sajátunkra, ezért értjük. Meglátjuk szerettünket, aki ha nem lenne, akkor éreznénk hiányát – s igaz, nem túl jól, de megmutatva azzal létét, hogy máshová tette a dolgokat – s még sorolhatnánk ezer variációban.