Sokat beszélünk ma a nőről. Jogairól, elnyomásáról, helyzetéről. Arról, hogy nőnek lenni mit jelentett és mit kellene, hogy jelentsen. A női hang erősebb, mint valaha. Beszélnünk is kell erről, mert a nő méltósága nem alku tárgya. Viszont eközben mintha egyre kevesebb szó esne arról, mit jelent férfinak lenni. Mintha a férfiasság csak két szélsőségben jelenhetne meg: vagy elnyomó, vagy elgyengült. S így, miközben a nőt újra és újra definiáljuk, a férfi lassan eltűnik.
Nem hiszem, hogy a nő különlegesebb lenne, csak mert nő. Nem gondolom, hogy egy igazságtalanságot egy másik igazságtalanság tud jóvátenni. A múlt sebei nem gyógyulnak be attól, ha most az ellenkező irányba ütünk. Az egyensúly nem az, ha az egyik hangot elhallgattatjuk, hanem az, ha mindkettő tisztán hallhatóvá válik.
A múlt és a jelen kettős mércéje
A nő évszázadokon át a háttérbe szorult. Nem dönthetett, nem emelkedhetett, sokszor még saját teste felett sem rendelkezhetett. Nem volt hangja, vagy ha volt, alig hallatszott. A feminizmus felszabadította, jogokat adott neki, lehetőségeket, teret, ahol önmaga lehet. Ez szükséges volt.
De közben történt valami más is. Ahogy a nő egyre erősebben megjelenhetett, a férfi elkezdett háttérbe szorulni.
Nem azért, mert valaki tudatosan elvette a helyét, hanem mert a társadalom egyszerűen nem tudott mit kezdeni az új egyensúlyhiánnyal.
Az elmúlt évtizedekben a férfi identitása szétzilálódott. Mert ha a nő „mindenre is képes egyedül”, akkor a férfi miért is van? Ha a nő erős, és független, nem kell neki senki, akkor mit jelent ma férfinak lenni?
A férfi egyszerre van büntetve a múltért és felelősnek kikiáltva egy jövőért, amiben már nem tudja, hol van a helye. Vagy elnyomóként festik le, vagy teljesen jelentéktelenné válik. A társadalom szemében vagy a hatalmát féltő ragadozó, vagy egy szelídített háziállat, papucsállatka, aki csendben a sarokban ül. Hol van az a férfi, aki egyszerűen csak férfi lehet, anélkül, hogy bocsánatot kellene kérnie érte?
A túlzott nőiség és a torzuló férfiasság
A világ egyik végletből a másikba esik. A férfi évszázadokon át uralkodott, most a nő teszi ugyanezt, csak más eszközökkel. A túlzott női energia ugyanolyan agresszív tud lenni, mint a férfi erőszak. Ha a férfi elnyomása nem volt elfogadható, akkor a férfi háttérbe szorítása sem lehet az.
A női minőség torzul, amikor a nő úgy gondolja, hogy csak akkor érvényes, ha kemény, ha versenyez, ha harcol. Mintha a nőiség nem lenne elég önmagában, csak akkor, ha férfias erő is jár hozzá. A nő valódi ereje sosem abban rejlett, hogy ugyanolyanná válik, mint a férfi. A női erő a mélységben, az intuícióban, a teremtésben és az együttérzésben rejlik. Nem a harsányságban, nem az agresszióban, nem abban, hogy mindenáron bebizonyítja, nincs szüksége senkire.
Ugyanígy, a férfi minőség is torzul. A mai férfi vagy túlságosan kemény, elfojtott, uralkodó, vagy teljesen elveszíti önmagát, és fél kimondani, hogy ő is számít. Pedig a férfi ereje nem a dominanciában rejlik, hanem a jelenlétében. Nem abban, hogy másokat leural, hanem abban, hogy önmagát uralja. Egy olyan férfi, aki tudja, ki ő, nem akarja elnyomni a nőt, de nem is hagyja magát háttérbe szorítani.
Az egyensúly útja
Az igazi egyensúly nem abban rejlik, hogy a férfi és a nő ugyanolyanná lesz. Nem az a cél, hogy mindenki neutrálissá váljon, hogy ne legyen különbség köztük. A cél az, hogy a nő nő lehessen, a férfi pedig férfi, méltósággal, tisztelettel, harmóniában.
Nem harcolni kell egymás ellen, hanem felismerni, hogy a különbözőségünk érték. Hogy a nő és a férfi nem riválisok, hanem egymást kiegészítő minőségek. A női mélység és a férfi stabilitás együtt teremt világokat. A női érzékenység és a férfi ereje együtt épít hidakat. Nem kell, hogy a nő erőszakosan bizonyítsa, hogy ő is „ugyanolyan erős”, és nem kell, hogy a férfi félelemből visszahúzódjon.
Ha a nő megérti, hogy az ő ereje nem a férfi legyőzésében van, hanem önmaga megélésében, akkor már nem kell harcolnia. Ha a férfi megérti, hogy az ő ereje nem a másik elnyomásában van, hanem saját belső tartásában, akkor már nem kell védekeznie.
Ez az egyensúly: amikor a nő nő lehet, és a férfi férfi, anélkül, hogy bárki vesztesként kerülne ki ebből.
Az új világképre várva
A régi minták már nem működnek. Azonban a mai világ sem talált még rá az igazságra. Még mindig az ingák kilengését éljük: a túlzott férfiuralom után most a túlzott női dominancia jön. Ez nem lehet a megoldás, hanem csak egy újabb szélsőség.
Az igazi kérdés az: képesek vagyunk-e túllépni a harcon? Képesek vagyunk-e elengedni a sérelmeket; nem felejteni, nem elnyomni, hanem egyszerűen tudomásul venni, és továbblépni? Mert az egyensúlyhoz nem bosszú kell, hanem tudatosság. Nem újabb generációs fájdalmak, hanem új felismerések.
A nő nem attól lesz erős, hogy elveszi a férfi helyét. A férfi nem attól lesz értékes, hogy visszaszerzi az uralmat. Mindketten akkor válnak igazivá, ha megtalálják saját belső minőségüket, és nem a másik rovására, hanem vele együtt építik fel azt a világot, amelyben mindketten otthon lehetnek.
Ebben a világban a nő már nem harcos, hanem teremtő. A férfi pedig nem elnyomó, hanem tartóoszlop.
Mert egy világ, ahol a nő és a férfi újra együtt létezhet, az egyetlen világ, amelyben valóban érdemes élni.
Ilyés Alexandra terapeuta
Honlap:
email:
antrotrener@gmail.com
Facebook:
