Amikor ki kértem a méhemnek a lenyomatát, akkor egy egészséges méhet láttam, nem láttam a miómát, ezért kérdeztem, hogy van mióma? Azt hallottam, hogy nincs. Hirtelen megijedtem, mert 5 héten keresztül kell ezt a vizualizációs technikát alkalmaznom, most mi lesz.

Mire kimondtam, akkor már láttam is előre, mit kell csinálnom: a miómát le kellett szednem a méhről és oldalra ki kellett tennem, úgy láttam meg a méretét, hát a méret sokkal kisebb volt, úgy nézett ki, mint egy mandula. Mivel mellé kértem, így teljesen más irányból kellett szétnyomnom, nem oldalról, hanem felülről, tehát eddig oldalról nyomtam, és befele haladt a méhem oldaláról. A mai napon már nem ment befele, nem nyomta a méh oldalát, hanem a tetején volt, a méh tetején volt már a mandula forma.

Tehát most más irányból láttam mindent, a kilapítás sokkal gyorsabban ment, nem volt már kemény érzés. Fekete színben láttam a formát, az állaga, amikor szétnyomtam olyan volt, mint egy aszalt szilva, amikor szétnyomjuk. Ezután szűrővel áthúztam, és ahogyan húztam a szűrőt, úgy jött le a szűrőre a fekete szín, és a mióma halvány rózsaszínné változott.

Ezután visszaállítottam a helyére a mióma lenyomatát és csak a méh tetejére ment vissza. Aranyszállal a kezemben összevarrtam, az előző kezelésnél 20 öltést varrtam, most már megálltam 11 öltésnél, de húztam még két öltést a biztonság kedvéért. Piros fénnyel programoztam.

Az angyalokat kértem, hogy az energetikai lenyomat menjen vissza a tulajdonosához és íródjon át a fizikai valóságba. Közben már fent is voltam az Akasába, de Uriel angyal nem engedett be most a pult mögé. Köszönt: Szia, hogy vagy?

Mondtam, hogy jól és érzékeltem, hogy most nem mehetek be, azt mondta: Menjek, éljek, a többit ő megcsinálja, a többi az ő feladata. A könyvet ismét elém nyújtotta, amibe azt írtam bele: Köszönöm szépen, hogy gyógyulhatok – úgy mindenkire értettem, nem csak magamra.

A méhem csodálatosan egészséges, ahogyan azt isten megteremtette.

Tudatommal visszajöttem, és ki jöttem alfa szintről.

Minden bejövő negatív gondolatot – mert azért jönnek azok is -, de mindegyiket törlöm és behelyettesítem azzal, hogy a méhem csodálatosan egészséges. És tovább engedem, hagy fussa ki magát a negatív energia. Hál’istennek megáll, mert a pozitív mondattal teljesen kiütöm a negatív energiát.


Folytatása következik

Pallai Krisztina parapszichológus

Elérhetőségeim: 20/2336024


divatancmuveszetiegyesulet@gmail.com


divatanc.hu