Mit adott az Everness?

Írta: Bihari Erika természetgyógyász

Mióta eldöntöttem, hogy írok neked az élményeimről, azóta vagyok nagy bajban is. Hogyan írjak le egy hat napig tartó eufóriát, amit csak akkor élsz át, ha ott vagy?

Mert az Everness egy életérzés.

A lelked belseje felé irányuló áramlás. A bensődnek egy olyan részével találkozol, amivel még biztos nem találkoztál, ha megadod magadnak ezt a hat nap önismeretet.

Hajnali öt órakkor a szemem magától kipattant és kidobott az ágy magából. Totális izgalomban voltam mert elérkezett az Everness első napja és még hosszú út állt előttem Miskolcról egészen Siófok Sóstóig. Az ismeretlenbe utazás izgalmával indultam útnak, amely végig akadálytalan és sima volt.

Áldást kértem az utamra és az előttem álló napok minden történésére.

Éreztem, hogy ezt az áldást meg is kaptam. Mindenki velem volt, a láthatatlan világból is, akinek kísérnie kellett engem ebben az izgalmas kalandban.

Megérkeztem szerencsésen a helyszínre, ahol már mindenki, mint a hangyaboly katonái le-föl rohangáltak és már javában zajlott a helyszíni regisztráció. Nagyon izgatott voltam, de éreztem, hogy a belső irányításom folyamatosan nyugtat és azt súgja, – nyugi, minden rendben lesz.

Elkezdődtek az első programok, de a sátrak felállítása volt az első feladat, ami nem várhatott. Amikor elkészültünk, mindenki azonnal az Everness alkalmazást kezdte böngészni, melyik programra siessünk, hogy le ne maradjunk semmiről, ami érdekes lehet a számunkra. A bőség zavarától szenvedtünk minden nap, mert ha öt lett volna belőlünk egyszerre, akkor sem tudtunk volna ott lenni mindenhol, ahol szerettünk volna.

Furcsa volt egyedül lennem ezekben a napokban. Már rég nem éreztem azt, hogy az életem rólam is szólhat és nem kell minden pillanatban valamelyik szerepemben lennem. Itt nem kellett sem anyának, sem gazdinak de még segítőnek sem lennem.

Kellett pár nap mire felfogtam, hogy itt ,,csak úgy” lehetek.

Eldöntöttem, hogy engedem az áramlást és ott leszek és azon a programon, ami jön és ahol lennem kell. Figyeltem a napi programtervezetet, de volt, hogy elindultam egy előadásra, aztán jött valaki, megszólított és útbaigazítást kért egy másik programhoz. Aztán a következő pillanatban már az ismerős idegennel egy sátorban ültem egy jóga órán azon, ahová ő indult eredetileg.

Voltak nagyon emlékezetes programok, amiket sosem fogok elfelejteni, mert ezen a pár napos tömény önismereti terápián, többet tudtam dolgozni az elfojtott és jó gondosan elrejtett traumáimon, mint az elmúlt 5 évben.

Soma Mamagésa szívtér nyitó szertartása volt az egyik ilyen program.

Amikor benne vagy, fel sem fogod mekkora dolog történik veled valójában. Azon a programon jócskán ki kellett lépnem a jó öreg és biztonságos komfort zónámból és volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy inkább elmenekülök, mert ezt nem fogom tudni meglépni.

Aztán vettem egy nagy levegőt, elűztem a bennem elhatalmasodni készülő pánikrohamot és megbeszéltem magammal, hogy a többi száz ember közül másoknak is biztos van hasonló megélése, így ha ők maradnak, akkor bizony én is, és ha a kutya kovászt eszik, akkor is végig csinálom.

A szertartás záró részében egy emberfolyosón végig kellett sétálni becsukott szemmel, majd ahogy haladtál lépésről lépésre, minden ember megsimogatott és megszeretgetett. Még most is meghat az emléke annak, ahogy idegen emberek simogattak és bár fogalmad sincs ki van a finoman érintő kéz másik végén, de azt tudod, hogy minden nap ezt szeretnéd érezni.

És tudod mit? Meg is érdemelnénk, hogy ezt minden nap megkapjuk.

Én nagyon kevés simogatást és ölelést kaptam gyerek koromban, így nekem felnőttként kellett megtanulnom, hogy ezt milyen jó adni és kapni is.

Még most is fojtogat a sírás amikor arra gondolok milyen felemelő érzés volt ezen a szeretet folyosón végig menni.

És tudod nem is gondolnád, de volt, aki már az első lépések után fennhangon zokogott. Volt, akit pedig úgy segítettek végig mert összeomlott attól az élménytől amit kapott.

Ott döbbentem rá, hogy mennyien cipelünk hasonló sebeket és örülök, hogy az én csomagom csak akkora amekkora.

A lényeg, hogy nem vagyunk eléggé és jól szeretve szerintem. Pitagorasz tétele mellett talán ezt is tanítani kellene az iskolákban, mert a családok többségében sajnos a szülők tarsolyából is hiányzik ennek a nyelvnek az ismerete és a legtöbb ember úgy nő fel, hogy sosem mer igazán szeretni vagy szeretetet befogadni.

Itt bizony nekem is szembesülnöm kellett még egy-két sebhelyemmel, amiknek eddig még nem sikerült beforrniuk rendesen.

Úgyhogy én csak a szeretet folyosó utolsó méterein kezdtem bele a zokogásba…

Másik csodálatos élményem egy táltos dobos szertartás volt, ahol az eseményt vezető fiatalember beinvitált, hogy doboljunk és énekeljünk együtt. Ez attól volt szintén felejthetetlen élmény számomra, mert a mellénk telepedő emberek a szer végére egy hatalmas kört alkotva együtt ütötték velünk a ritmust és énekelték az általunk betanított kis dalocskákat.

Annyi felszabaduló öröm volt ott a tűz körül és annyi szív dobbant egyszerre a szeretet körben, hogy érezni lehetett ahogy Földanyánk és Égi Apánk szíve is velünk dobban örömében. Ott a kör közepén ülve, teljes bizonyosságot éreztem arról, hogy nekem az életem része kell hogy maradjon a dob és az ének.

Egyik este hatalmas vihar kerekedett és az emberek nagy része bent toporgott az Evernessia nagyszínpad sátra alatt. A koncert folytatódott és tombolt a tömeg. Egymáshoz bújt fiatal és öreg, kicsi és nagy. Egymás számára idegen emberek karolták és védték egymást a becsapódó esőtől. Voltak, akik viszont erre az élményhullámra felpattantak és a szakadó esőben mezítláb táncoltak a sátor mellett élvezve, ahogy az esőcseppek megtisztítják testüket lelküket.

És hidd el! Itt senki nem lepődik meg azon sem, ha még a ruháidat is leveszed alsóneműig, mert teljesen eláztak az esőben… Itt megtanulsz elfogadni.

Találkoztam ismert segítőkkel is akik közül Pál Feri atya ölelése volt még nagyon kedves a számomra. Elmondhattam neki, hogy az ő egyik könyve indított el az önismereti utamon és ma már én, mint segítő ajánlhatom másoknak az ő könyvét segítségül az életükben zajló traumák feldolgozásához.

Azon gondolkodtam miközben rám ragyogott, hogy annyi alázat van még mindig abban az emberben, hogy talán ő hálásabb mint én amiért megölelhetett.

És ez az alázat az, amiért én mindig példaképnek fogom őt tekinteni ebben az életemben.

Az Everness egy mesevilág óriásokkal, törpékkel, koboldokkal és tündérekkel.

Egy elvarázsolt kastély és egy hatalmas ruhásszekrény Nárnia világába. A Szellem, vagy a Lélek utcában bármikor összefuthatsz Alizzal vagy a Bádogemberrel is.

De közös fotón vigyoroghatsz egy csodálatos tollas fejdíszben sétáló indiánnal is, aki mindig kedvesen mosolyog rád, amikor megnézegeted az eladó portékáit.

És csodálatos élmény megtapasztalni amikor a Megvilágosodás útján szemben áll veled Maharishi Yogi, aki kitárt karral vár, hogy a világbéke ünnepének alkalmából egy szeretetteljes öleléssel ajándékozzon meg. Én négyszer repetáztam az öleléséből mert akkora elfogadó szeretettel még sosem találkoztam ami ebből a vidám csodabogárból fakad. Csupa mosoly, elfogadás, béke és szeretet.

Remélem sikerült egy kis élményt átadnom neked abból, ami örökre belém égett az Everness életérzésből. Kívánom, hogy tapasztald meg te is egyszer, mert egyet biztosan garantálhatok neked.

Egy másik ember tér majd haza onnan, mint aki elindult otthonról.

Ragyogással teli napokat kívánok neked!