Vágyaink útvesztőjében
Írta: Murányi Tímea lélekmentor, író
Elfogadni azt, hogy ami a másiknak csak úgy az ölébe hullik, nekünk nem adatik meg. Legyen az bármi, egy hitelmentes otthon, az álommeló, a lelkitárs, akire oly’ régóta várunk, egy szerető család, vagy a testi-lelki jóllét.
Évek telnek el, már mindent megtettél, mégsem lehet a tiéd, amire szíved mélyén vágysz. Csodálkozva nézed a körülötted élő boldognak tűnő embereket, akik birtokolják mindazt, amiért te a poklot is megjárnád (vagy már meg is jártad), és azt gondolod, milyen szerencsések, mégis úgy tűnik, ők ezt nem mindig tudják magukról.
Van, hogy beleragadnak a mindennapok rutinjába, és elfelejtenek hálát adni mindazért, ami egykor boldoggá tette őket. Mivel időközben a varázs valahogy kialudni látszik… Már nem olyan izgalmas vezetni az új autót… a saját otthon fenntartása inkább nyűg, és a gyerekekkel is egyre nehezebb, ahogy cseperednek…
A rohanó világ szépen lassan beszippantja az embereket, és a nagy sietségben egyet felejtünk el: őszinte figyelemmel lenni egymás irányába. Egy kedves gesztus, egy mosoly, egy ölelés csodákra képes.
Tudni kell elfogadni, hogy van, amit nem kaphatunk meg. Vagy még nincs itt az ideje, vagy más az utunk, máshol van még feladatunk. Meg kell engedni magunknak a kellemetlen megtapasztalásokat is…
De mi a teendő?
Első és legfontosabb, hogy ne essünk bele az önsajnálat kútjába! Segítség nélkül nem biztos, hogy ki tudunk onnan mászni…
Egy őszinte beszélgetés a barátokkal egy jó kávé vagy tea mellett csodákra képes!
Új célok kitűzése, önmotiváció. Nem várhatunk arra, hogy majd csak megoldódik magától. Nem fog… Legvégül úgyis csak magadra számíthatsz, és minden tehetséged megvan hozzá, hogy felülemelkedj a megoldásra váró feladataidon. Meg kell tanulnod önmagadat lelkesíteni, magas rezgésen tartani! Így lehetsz majd te is támasza másoknak.
Ha már tényleg mindent megtettünk, akkor próbáljuk meg tudatosan elengedni a témát, elfogadni az elfogadhatatlant (ilyenkor történtek már “csodák”).
…. és bízni az égi vezettetésben, hiszen a Teremtőnknél a kulcs, hozzá mindig fordulhatunk.
Nem utolsó sorban hallgatni a belső hangra, a lelkünk hangjára, ami összekapcsol minket a Forrással, hogy a szeretet útját járhassuk, szebbé téve az életünket (többek közt ezt is tanuljuk a Csillaglány Akadémián (katt ide), ahová várlak szeretettel! Tanulni sosem késő, ezért vagyunk itt, hogy fejlesszük magunkat lelki és szellemi síkokon is.)
Szeretettel,
Murányi Tímea
0 hozzászólás