Írta: Murányi Tímea lélekmentor, író

Mindannyiunknak vannak félelmei. Ha jó mélyre ásunk, többet is találunk, mint gondolnánk. Igen, még a szakembereknek is olykor meg kell küzdeniük a semmiből hirtelen felbukkanó félelemszörnyecskékkel. Szándékosan írtam kicsinyítő képzővel, hiszen ez a megoldás ellenük. Olyan apróra kell lekicsinyítenünk őket a tudatunkban, hogy az ellenérzetünket a szánalom váltsa fel. Így már nem is lesznek olyan félelmetesek, és könnyebben meg tudjuk figyelni őket.

Mert ez a következő lépés, hogy szembe merjünk nézni a legnagyobb félelmünkkel is. Kinek éppen mivel, az aktuális élethelyzetét tekintve. Mert amíg hatalmasnak látjuk azokat, addig az első természetes reakció az előlük való menekülésünk. Ez eltarthat hetekig, hónapokig, évekig… Kezdetben tudattalanul nyomjuk el őket magunkban, később már lehet, hogy nagyjából felismerjük, mitől félünk, és akkor már igyekszünk tudatosan távol tartani magunkat tőle, hogy még véletlenül se érintsen meg bennünket, feltépve régi sebeket…

Kialakul egy ördögi kör, amiből nem mindig sikerül egyedül kimásznunk.

Mi a teendő akkor? Van, amikor elég, ha vannak az embernek barátai, akivel meg tudja osztani kétségeit, akik kívülről tudnak tekinteni a helyzetre, és meglátásaikkal, tapasztalataikkal hozzájárulások tudnak lenni ahhoz az egy lépéshez, ami átbillent a megoldás felé vezető útra. Természetesen fordulhatunk szakemberhez, ezt mindenkinek magának szükséges eldöntenie. De mindenképp az őszinte beszélgetés a kulcs a megoldáshoz. Őszinteség önmagunkkal – belátom, hogy problémával küzdök, és szükséges külső segítség, amit képes vagyok elfogadni –, és őszinteség a másikkal. Ez nem mindig könnyű, főleg, ha az ember korábban már csalódott, és bezárkózott, mert nem kívánja újból átélni azt a fájdalmat és negatív érzéseket.

Számomra az írásterápia, ami hasznos tud lenni. Amikor valamilyen félelem felüti a fejét a tudatomban, az első dolog, hogy tudatosítom magamban: „a félelmeim 99%-a alaptalan, irreális, nem valós”. Ezután fogok egy fehér lapot, és elkezdem leírni az összes felmerülő félelmemet (nem vagyok elég jó és társai). (A fehér a tisztaság jele. Szimbolikusan megtisztulnak, ahogy papírra vetjük őket. Ezt a papírlapot el is égethetjük, ezzel is szimbolizálva a tisztulást.) A lényeg, hogy mindent, ami feljön, vessük a papírra.

Ha megvan, ezután egyesével végigmegyek rajtuk, ismerkedem velük, ha szükséges megkérem a lelkem, mutassa meg, honnan ered, melyik felmenőmtől esetleg, vagy milyen élethelyzet idézte elő, csak ezután fogom az ellenpólusává változtatni azokat. Nagyon egyszerű a módszer, maradjunk a nem vagyok/leszek elég jó félelemszörnyecskénél, amit azzá alakítok, hogy elég jó vagyok. (Így kapunk egy teljesen új lapot, tele pozitív megerősítésekkel, amelyeket érdemes mindennap elolvasni legalább egyszer.) A visszahúzó erőket engedem, amelyek emelnek, azokat befogadom, magamévá teszem. Minden egyes alkalommal, amikor visszatérnének azok az alantas gondolatok, érzések, ugyanezt teszem. A fókuszomat arra összpontosítom, amit meg szeretnék élni, és nem azon rágódom, ami félelmet kelt.

Ne feledjük, ez sem varázsszóra működik, egy csettintés és minden megoldódik. Ez is egy folyamat az önismereti utunkon, ami valljuk be magunknak őszintén, hogy egy egész életen át tart (és még azután is, jegyzem meg halkan). A lényeg, hogy ne ragadjunk le semminél, ha segítségre van szükségünk, addig keressünk, amíg meg nem találjuk a nekünk való megoldást, terapeutát, módszert, hiszen rengeteg van a piacon, jobbnál jobbak, de a döntés mindig a miénk. A kérjetek és adatik bibliai idézet működik. Csak merj kérni.

Korábbi cikk az aggodalomról ide kattintva érhető el.

Szeretettel,

Murányi Tímea