A napokban a temetőbe indultam, hogy kicsit letakarítsam, kigazoljam apám és az apai nagyszüleim sírját. Ahogy beléptem a kapun, szinte rögtön egy beszélgetés ütötte meg a fülemet. Egy idős úr két kicsi gyereknek épp arról mesélt egy sírkő mellett, hogy ki volt az az illető, és hogy kapcsolódik a családjukhoz. Megindító jelenet volt, és egyben egy nagyon fontos dologra is rámutatott: adjuk át az információt az utánunk jövő generációnak, tudniuk kell, kik voltak az őseik, honnan jöttek!
Családállítóként gyakran találkozom a következő mondatokkal:
Nem sok mindent tudok a családom múltjáról.” „Nálunk ilyenekről nem szoktak beszélni.”
Milyen kár, hogy ez így van! Nem lenne sokkal jobb, ha a családi összejöveteleken nem csak a napi problémák és az aktuális politikai helyzet lenne a téma, hanem anekdotázva mesélnének a régmúltról az idősebbek a fiataloknak? Rengeteg érdekesség kerülhet ilyenkor felszínre, például rég elfeledett nagybácsik, nagynénik, akikről ha nem beszélünk, két-három generáció múlva el fognak tűnni a „családi képből”, nem lesz, aki emlékezzen rájuk.
Előfordult olyan is, hogy egy hozzám forduló harmincas férfi mesélte ledöbbenve, hogy az egyéni családállításra készülve – mivel ilyenkor kérek néhány családtörténeti információt – derült ki, hogy a nagyapjának nem is az volt az eredeti családi neve, amit ma ő és az édesapja is visel.
Szekrények mélyéről kerülhetnek elő a szülői házak emlékei, nyaralások fényképei egy albumba ragasztva. Emlékszem, gyerekként az egyik kedvenc időtöltésünk volt ezeket nézegetni. Ma ehelyett több száz vagy akár több ezer fotót tárolunk a telefonunkon vagy a közösségi oldalakon, amelyeket sokszor már soha nem veszünk elő.
Természetesen vannak kényes témák is, amelyekről nem szeretnénk beszélni. Nem is kell minden múltbéli dolgot feszegetni, néha vannak titkok, amelyeket jobb tiszteletben tartani.
Ugyanakkor a családállítás szemlélete arra is rámutat, hogy minden családtagnak megvan a maga helye a családi rendszerben. Attól, hogy valakiről nem beszélünk, még a történetének hatása sokszor jelen marad a családban. Nem azért, mert valamilyen titokzatos erő működne, hanem mert bizonyos események generációkon át befolyásolhatják azt, ahogyan önmagunkra és a családunkra tekintünk.
Éppen ezért nem az a legfontosabb, hogy minden részletet felderítsünk, hanem hogy érdeklődéssel forduljunk a gyökereink felé.
Ha még élnek a szüleid, nagyszüleid vagy idősebb rokonaid, kérdezd őket. Milyen volt a gyermekkoruk? Kik voltak a szüleik? Miből éltek? Milyen nehézségeken mentek keresztül? Milyen örömök érték őket? Ezek a beszélgetések nemcsak értékes emlékeket őriznek meg, hanem sokszor közelebb is hozzák egymáshoz a család tagjait.
Hiszem, hogy amikor ismerjük a történetünket, könnyebben találjuk meg a saját helyünket is benne.
Ti mikor beszélgettetek utoljára így a családban ?
0 hozzászólás