7 évesen dőlt el a sorsod – vagy mégsem? 9. rész

„Ne nőj fel!” parancs – A Pán Péter szindróma

Cikksorozatomban hétről hétre Eric Berne Tranzakcióanalízise (TA) alapján tárom fel a „Sorskönyv” titkos üzeneteit. Ezek azok a gátló parancsok és előírások, amelyek tudattalanul irányítják felnőtt életedet.

Múlt héten a túl korai felelősségvállalásról, a parentifikációról volt szó. Ma ennek az ellenkezőjét vizsgáljuk: mi van, ha a szüleid nem engedték, hogy felnőj?

„Ne nőj fel!”

Ez a parancs a „Ne légy gyermek!” ellentéte. Ennek a parancsnak a hordozói gyakran a „legkisebbek” a családban, vagy az egykék, vagy a „késői” gyerekek. Őket a szülők azért láncolják magukhoz, mert félnek, hogy egyedül maradnak. Ők az infantilizált gyermekek.

Hogyan alakul ki? „Mi lesz velem, ha felnősz és te elhagysz?” – üzenik ezek a szülők tudattalanul. Ha a szüleid mindig megmondták, hogy mi a jó neked, ha mindent megoldottak helyetted, nem hagyták, hogy önállóan dönts, vagy felnőttként is beceneveken (Öcsike, Hugi, Babszem, Dórika) szólítanak, akkor ez a tiltás működhet benned.

Milyen árnyékot vet a felnőttkorra? Felnőttként bizonytalannak érezheted magad a világban, mintha nem lennél elég kompetens az önálló élethez. Nehezen hozol döntéseket, és gyakran keresel olyan társat, aki „pótapaként” vagy „pótanyaként” gondoskodik rólad, leveszi a válladról a terhet – cserébe viszont feladod az önállóságodat.

A kiút: A felnőtt lét szabadságot ad, nem csak terheket.

Engedély: „Képes vagyok a saját lábamra állni. Felnőtt, kompetens ember vagyok.”Hogyan tovább? Aki nem nő fel, gyakran magányos marad. De mi okozza a tartós kívülállóság érzését? A jövő heti témánk a magányos farkasok drámája: a „Ne tartozz sehová!” parancs.

Itt találod a 8. részt