A kötődés mint szellemi sorsforma

Írta: Ilyés Alexandra

Az emberi élet első pillanatai nem pusztán biológiai események. A születés nemcsak testbe érkezés, hanem létsík-átlépés; a szellem világából való megérkezés a földi létbe.

Rudolf Steiner az inkarnációról szólva gyakran hangsúlyozza, hogy a gyermek nem egy üres lap, hanem múltbéli életek és szellemi elhivások hordozója. Ám ahhoz, hogy az Én valóban lehorgonyozzon, és képes legyen áthatni az életet, szükség van arra a meleg közegre, amit a kötődés megtapasztalása biztosít számára a korai években.

A modern pszichológia kötődéselmélete az anyai válaszkészség minősége szerint négy alapmintát különít el. Biztonságos, szorongó, elkerülő és dezorganizált kötődést. Ezek a kategóriák a pszichológiában gyakorlati diagnosztikai és terápiás értékkel bírnak. Viszont ha mélyebbre tekintünk, felfedezhetjük, hogy ezek nem pusztán pszichológiai mintázatok, hanem az emberi lélek és szellem szövedékének leképeződései.

Az antropozófia emberképe szerint az ember négyes tagozódású: fizikai test, étertest, asztráltest és Én. A kötődési minták nem mások, mint ennek a négy rétegnek a harmonikus vagy torz kapcsolódásainak képei. Ahol bizalom van, ott az étertest szabadon átszövi a testet, ahol félelem, ott visszahúzódik. Ahol szeretet uralkodik, ott az Én kitárja kapuit, ahol elutasítás, ott falakat emel.

Arra vállalkozom most, hogy ennek a négy kötődésnek az alapmintáját antropozófiai gondolatokkal kitágítsam, mélyebb szellemi összefüggésekbe ágyazva.

A kötődés tehát nemcsak pszichológiai sebek története, hanem a sors egyik nagy tanítása. Tanítás arról, hogy hogyan tudunk szeretni, bízni, és végül szabad emberré válni. Egyéni és kollektív szinten is.

I. Biztonságos kötődés, az Én képes lehorgonyozni a szeretet talaján

A biztonságos kötődés a szellemi és földi világ harmonikus találkozásának képe. A gyermek megtapasztalja, hogy szükségleteire válasz érkezik. Ha éhes, etetik, ha sír, megnyugtatják, ha fáradt, elringatják. Nem tökéletes szülők, hanem az épp elég jó szülők, azok akik engedik, hogy az étertest ritmusai kibomoljanak.

Antropozófiai értelemben a biztonságos kötődés azt jelenti, hogy az étertest teljes biztonságban átszövi a fizikai testet, így az Én bátran elkezdhet lehorgonyozni benne. A gyermek belső élménye az, hogy a világ jó. Steiner hármas pedagógiai alapelve szerint ez az első életszakasz kulcsmondása.

A biztonságos kötődésben a gyermek megtapasztalja, hogy a világ hordozza, a szeretet számára elérhető, és a másik ember megbízható. Ez nem csupán lelki élmény, hanem mélyen spirituális tapasztalat, a földi lét képes visszhangozni a szellemi világ ősbizalmát.

A biztonságos kötődésből fakadó felnőttkori minták a nyitottság, a rugalmasság, az intimitás képessége, az autonómia és a kapcsolódás egyensúlya. Az Én nem fél kitárulni, és képes a szeretetben szabad döntéseket hozni.

II. A szorongó kötődés, az Én kapaszkodása és az étertest bizonytalansága

A szorongó kötődésben a gyermek tapasztalata ellentmondásos. Néha érkezik válasz a szükségleteire, néha nem. Néha van szeretet, máskor elutasítás van. Így az étertest szövete inog, ritmusai megtörnek. A gyermekben állandó bizonytalanság születik, hogy vajon kapok-e választ, ha jelzek, ha szükségem van rá?

Az Én, ami szeretne lehorgonyozni , kapaszkodókat keres, görcsösen ragaszkodik a másikhoz. A szeretet itt nem a szabad áramlás, hanem kontrollált birtoklás.
Steiner szavaival: „Ha az étertestet nem járja át biztos ritmus, az Én nem tud szabadon kibontakozni” (GA 293). A szorongó kötődés éppen ezt a helyzetet mutatja, hogy az Én állandó bizonytalanságban él, ezért túlzottan függ mások jelenlététől.

Felnőttkori megjelenése lehetséges féltékenységben, túlzott ragaszkodásban, állandó aggodalomban a kapcsolat jövőjéért. Az Én nem találja saját belső támaszát, ezért kívülről keresi azt.

A szorongó kötődés sokszor annak a jele, hogy a léleknek meg kell tanulnia, hogy a szeretet nem birtokolható, az Én feladata az, hogy megtapasztalja, a szabadság és a bizalom együtt adja a szeretet teljességét.

III. Az elkerülő kötődés, az étertest falai és az Én védekező elzáródása

Az elkerülő kötődés lényege az, hogy a gyermek megtapasztalja azt, hogy a szükségleteire nem érkezik válasz, vagy érzelmei nem elég fontosak. Így inkább visszavonul, es és elfojtja az érzéseit, falakat emel maga köré.

Az étertest védekező mozdulatot tesz, visszahúzódik, és nem szövi át teljesen a testet. A gyermek olyan mintha megedződne ebben a hiányban, de ez a keménység valójában egy törékeny védőréteg. Az asztráltest belül hordozza a vágyakat, viszont kívül látszólag nyugalom uralkodik.
Steiner ezt így írja le: „Az Én falakat emelhet maga köré, ha nem talál otthonra a világban” (GA 26).

Ez az elkerülő kötődés pontos leírása, tehát az Én védi magát, de éppen ezzel a totális védekezéssel zárja ki a legmélyebb vágyát, a szeretetet.

Felnőttként ez intimitáskerülésben, túlzott önállóságban, érzelmi távolságtartásban mutatkozhat meg. Az Én fél teljesen megérkezni a földi létbe, mert sosem nem tapasztalta meg azt a hordozó közeget, amibe érdemes megérkezni.
A léleknek szükséges megtanulnia, hogy ha el akar erni a szeretethez, akkor le kell bontania a saját falait. Ebben az esetben ez a folyamat itt nem ösztönös, hanem tudatos, kiküzdött Én-döntés eredménye.

IV. A dezorganizált kötődés, az asztráltest szétesése és a szeretet-félelem paradoxona

A dezorganizált kötődésben a gyermek ellentétes helyzetbe kerül, hiszen ugyanattól a személytől várja a biztonságot, akitől fél. Így a szeretet és a félelem összekapcsolódik, és az asztráltest szövete szétszakad.

Steiner szerint:” Ha az asztráltestben a félelem és a vágy egyenlő erővel hatnak, a lélek nem talál középpontot” (GA 143). Ez pontosan a dezorganizált kötődés lényege, a szeretethez való vágy és a rettegés szétfeszíti a gyermeki lelket.

Az Én így gyakran nem tud teljesen lehorgonyozni, és inkább fél lábbal kívül marad, mintha azt figyelné, érdemes-e belépni ebbe az életbe, vagy nem. Ennek következménye felnőttkorban lehet gyakran a szétesettség, szorongás, instabil identitás.

Ez sokszor olyan generációs traumák lenyomatát hordozza, ahol a lélek vállalja, hogy belép egy szétszakadt családi szövetbe, hogy helyreállítsa azt. Ez hatalmas teher, de ugyanakkor lehetőség is, hiszen a szeretet és félelem szétválasztása a legmélyebb szellemi gyakorlatok egyike.

A terápiás feladat itt a legnagyobb, mert olyan biztonságos közeget kell tudni teremteni, ahol a szeretet és a bizalom lassan felülírhatja a félelmet. Ez az a folyamat, ami lehetővé teszi, hogy az Én újra bátran belépjen a földi létbe.

Láthatjuk tehat, hogy négy kötődési minta nem pusztán pszichológiai kategória, hanem egy nagyon fontos szellemi útjelző is.

Mindegyik mögött az emberi lélek egy-egy tanulási folyamata áll:
Biztonságos kötődés; a világ jó, az Én bátran megérkezhet.
Szorongó kötődés; a szeretet nem birtok, hanem szabadságban születik.
Elkerülő kötődés; a falak ledönthetők, az Én nyitható.
Dezorganizált kötődés; a szeretetet és félelmet szét lehet választani, s a szeretet győzhet.

” Az ember célja, hogy a szeretetből szabadságot, a szabadságból szeretetet hozzon létre.”(GA 4).

A kötődés története nem más, mint ennek az útnak az előjátéka, mert mindannyian hordozzuk a gyermekkori sebeket, félelmeket, traumákat.

Viszont meg kell értenünk hogy mindez nem végzet, hanem meghívás. Meghívás arra, hogy újra és újra gyakoroljuk a bizalmat, hogy megtanuljuk azt, hogy a szeretet nem adomány, hanem döntés. Nem puszta ösztön, hanem szellemi tett. A legnagyobb szellemi tett, amit emberként itt a Földön megtanulhatunk.