Mindenkinek a saját életében egyéni tanulási feladatai vannak.
Nagyon sokszor (mindig ) azonban éppen azt szeretnénk kikényszeríteni másokból, amit nekünk magunknak kell megtanulnunk.
Nagyon ritka az, hogy ugyanazt kell megtanulnunk, mint valaki másnak, még akkor is, ha az a személy a párunk, vagy közeli családtag.
Ugyanaz a szituáció, a helyszín, mégis minden résztvevő irányából teljesen más a nézőpont, máshogy látjuk a dolgokat. Ugyanazt az eseményt teljesen másképpen fogjuk érzékelni, átélni és reagálni is rá. Bármennyire nehéz elfogadni, de senki sem fog úgy érezni, mint mi. Mindenki átélése más, és a reakció is egész más lehet.
Abban viszont nagy szerepe van a környezetünknek, hogy segítsen nekünk megérteni saját tanulnivalónkat. Mi pedig pont ugyanígy segítjük a körülöttünk lévőket a tanulásban, de csak akkor, ha önazonosak vagyunk, és nem változtatunk a személyiségünkön bármi, vagy bárki miatt.
Egy dolog azonban nagyon fontos. Azontúl, hogy mi se kérdőjelezzünk meg másokat az érzéseikben, ne hagyjuk azt sem, hogy bárki kétségbe vonja a miénket. Senkinek nincs joga mások érzéseit megkérdőjelezni, „Uram bocsá” lenézni azért, mert másképpen érez.
Hiszen egy adott szituációhoz való ösztönös reakciónkat nem tudjuk azonnal befolyásolni(!), és nem is szabad, mert akkor mindenfélék leszünk, csak nem őszinték.
Maximum idővel, tudatosodással, önismerettel lehet formálni önmagunkat, de mindig csak annyira, amennyit megenged a személyiségünk, amennyivel tudunk azonosulni. Erőszak hatására senki sem fog, és még ha akar sem tud az érzésein változtatni.
Magunkat azonban az évek során megtanuljuk teljesen eltorzítani, megfelelési kényszerből, vagy a veszteségektől való félelemből, vagy csak azért, hogy szeressenek, elfogadjanak. Mert elhittük, hogy nem vagyunk elég jók.
Én úgy gondolom, ha a másik ember lelki világa tőlünk nagyon távol áll, és soha nincs egy közös pont, egy hasonló reakció, egy támogató és inspiráló szeretetteljes környezet, ha mindig minden reakciónk „testidegen” a másik embernek, ha még be sem fejeztük a mondandónkat, de máris ellenszenvvel találjuk magunkat szemben, akkor itt az ideje, hogy végre felemeljük a fejünket, és feltegyük a kérdést:
Kell ez nekem? Mit keresek én itt? Meddig csinálom még ezt? És egyébként is, miért csinálom? Miért hagyom magam egy méltatlan kapcsolatban vergődni, ahol bármit is teszek, soha nem leszek szerethető, soha nem leszek elég jó?
Ha soha semmi nem tetsző, ha állandóan azt hallod, hogy te nem is igazán vagy normális, neked ezt kéne érezni, így kéne reagálni, úgy kéne élni, így kéne viselkedni, nem ezt kellett volna mondani … akkor TE nem vagy elfogadva, nem vagy szeretve.
De miért ragaszkodsz valakihez, aki nem is szeret téged?
Az állandó „savazásban” semmi építő nincs, inkább egyfajta verseny, ahol az győz, aki jobban le tudja nyomni a másik egóját.
Én azt gondolom, hogy ebből senki semmit nem fog megtanulni, csak egyre több sebet ejtenek rajtunk, és az önvédelem során, esetleg mi is a másikon. (Itt most nem azokról beszélek, akiknek eleve áldozati horoszkópjuk van, mert ők bármi is történik áldozatként élik meg sorsukat).
Talán nem is tudni ki kezdte a harcot, talán mi. Ki akartuk érdemelni a szeretetet. Meg akartuk szerezni a megbecsülést…
De győztese nem lesz senki ennek a küzdelemnek, és ha nem teszünk valamit, akár egész életünket végig kísérheti.
Vegyük észre, hogy a szeretetet nem kell kiérdemelni! Nem kell, és nem is lehet egóból küzdeni érte! A szeretet vagy van, – azért mert olyan vagy amilyen-, vagy nincs! És kész! Nem tudsz érte semmit tenni.
Aki önmagadért nem képes szeretni, azt el kell engedni!
Nem mondhatod azt, hogy rendben van, mostantól így fogok érezni, úgy fogok reagálni, ezt gondolom majd, és így teszek. Mert majd megváltoztatom a zsigereimet. Kicserélem a szívem, az agyam, és a személyiségemet. Egy nagy frászt fogsz!
Hogy tudnál mást érezni, mint ami belülről jön??
Ha elfojtod igen… de ne tedd!
Mert akkor sem változik semmi, hiszen a másik embernek is vannak megérzései, és belül érezni fogja, hogy ez valójában nem te vagy. Aki vagy belül, amit érez a sejtjeiben irántad, na az az ami nem tetszik neki. Hiába mondasz bármit. Ütközik a rezgésetek.
De hát a nyúlnak sem adok szalonnát, és a kutyának salátát. (Bár a miénk bármit megeszik ). Mindenkinek megvannak azok a szeretetkapcsolódások, ahol ÖNMAGA lehet, és ezek csodálatos kapcsolatok. Feltételek nélküli kapcsolatok. Megengedő, elvárások nélküli szabad, mégis nagyon szoros kapcsolatok.
Lehet, hogy idővel rájövünk, hogy kevés ilyen valódi kapcsolatunk van, de nincs ezzel semmi baj.
Inkább legyen néhány szép ruhánk, mint egy szekér szakadt, igénytelen, piszkos holmi.
Ha nagyon sok évet feláldozunk ilyen kapcsolatok oltárán, elképzelhető, hogy nagyon fogjuk majd bánni egy napon. Bár semmi sem értelmetlen, ez is egy tanulási folyamat része, de ha egyszer megtettük, hogy felülvizsgáltuk az életünket, a kapcsolatainkat, már fogjuk tudni, hogyan tovább. A következő könnyebb lesz.
Fordítva is érdemes átrágni magunkat a felismeréseken, hogy ugye nem gyötrök én sem senkit, és ugye nem próbálok meg senkit megváltozatni!? Mert ha igen, ott is van elengedni, vagy elfogadni való. Itt dönthetünk, hogy elfogadjuk-e végre a másikat, vagy elengedjük.
A másik esetben maximum azt tudjuk elfogadni, hogy valaki gyötör bennünket. De ha felismertük az okokat, megszereztük az önbecsülésünket, nem lesz rá szükségünk többé.
Jön a szerelem ideje, jön a Valentin nap. Nagyon fontos éppen most ez az üzenet, mert végre kiszakadhatunk az anyagból, és a legmagasabb éteri szinteken élhetjük át a szeretetet, a szerelmet.
De ehhez más szemlélet kell. Ehhez tisztán látás, a kapcsolataink megtisztítása, és őszinteség kell, leginkább önmagunkhoz. Bátorság kell, és erő, hogy uralkodjunk magunkon akkor is, ha visszacsúsznánk érzelmileg az áldozat szerepbe.
Ahol jön egy újabb fogadalom: majd legközelebb jobban csinálom, és igyekszem! Akkor majd szeretni fog!
EZ ZSÁKUTCA! Nem, nem fog…
Mondhatnánk azt a szeretet nevében, hogy könnyű szeretni aki jó…szeressük azt, aki rossz hozzánk.
Nem vagyunk szentek…még nem. Lehet törekedni, de be ne csapjuk magunkat.
Nem egy mestertől hallottam, olvastam már, hogy az ártó társaságtól tartsd magad távol.
Jogunkban áll megvédeni magunkat. Ha valakit pedig mi sem tudunk szeretni, sokkal szebb ha elengedjük tisztelettel, áldást kívánva számára, mint ha éveken át gyötörnénk.
Csodás szerelmes Valentin napot, és szerető minden napot kívánok Mindannyiótoknak!
Áldás kísérjen utunkon
Szeretettel S M
Sóvári Melinda asztrológus
Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu
Telefon: 06-20-420-8611
Üzenet: csillagmessenger@gmail.com