2025. június 21-én 4ʰ32’- től – 2025. július 22-én 15ʰ21’ – ig


A csillagjegyeknek az adott hónapban mindig van egy közös uralkodó bolygójuk. A Rák havában ez mindig a Hold!…Ha már mindig uralkodó bolygókról is beszélünk, a víz elemű Hold lesz az úr . Mit is mutat még a horoszkópunkban, momentán a kardinális Rák havában? Vajon, hogyan tudunk úrrá lenni a saját sírásainkon-rívásainkon?


Kos – Nap és a Hold fizikai és érzelmi életesemények: testileg és lelkileg arról van szó, hogy a megszokottnál is hangsúlyosabbá válik a meghitt otthon, a család és a szeretet. Nagyon valószínű, hogy kinek így, kinek úgy, az ön esetében is ilyenkor az anyáskodás/atyáskodás szokatlan módon nagyobb megnyilvánulást fog kapni.

Kötelességem tudatni, hogy ilyen felállásnál nem beszélhetünk vég nélkül jóról, de rosszról sem. Ön is érzi, aspektusok nélkül is milyen szerepet szánt a sors önnek ebben a régióban. Ennél a két planétánál a régi asztrológusok szerint, testi-lelki panaszok esetén talán tán komoly figyelmeztetést is fog kapni, hogy ne játsszon ezzel. Olyan állítást is kiderítettem, hogy rossz fényszögnél házon belül a szájára veszik a szerettei, pl. rossz tanácsokat kap, és így pontról-pontra vegye fontolóra a javaslatokat!

Egyik fülén be, másikon ki, hogy pontosítsak és az Édesanyja szavát is semmibe fogja venni. Minden bizonnyal az ellentmondásos természete megnehezíti a sikereit – napokra, de órákra is – így a szerető és szerethető otthona látja a kárát. Ez nem lesz olyan vicces! Bebábozódik a képzelete és a segíteni vágyása. El kell hinnie, nem aprítani akarom, hanem – látom, amit látok – jelek szerint, ha nem éppen harcias, akkor a túlzó anyáskodása – főleg, ha ön férfi – sokat fog rontani az imázsán. Nehéz lesz az egyensúlyt kialakítani, de nem lehetetlen.


Bika – Nap és a Hold fizikai és érzelmi életesemények
:
Bika és itt a Hold szerepvállalása: kezdjük azzal, hogy a Rák jegyben jár a Jupiter, ami magunk közt szólva királyság! Az ön születési planétája a Vénusz, ez olyan hab a tortán állapotokat is jelenthet. Ön egyébként is erősen kötődik az anyagi jóléthez.

Továbbá sok jó tulajdonságot, okosságot és intelligenciát ad, de házasságtörést „enged” elkövetni, balesetet is elszenvedhet. Van min elgondolkodni!




IKREK (máj. 21-jún. 21):


Ikrek – Nap és a Hold fizikai és érzelmi életesemények:

Az alapszituáció, hogy érzelmi hangulatok határozzák meg a dolgok menetét. Másoknál is így lesz, de önt ezt nem igazán fogja érzékelni. Ez az első és a legokosabb döntés lesz! Jobban fogja foglalkoztatni – helyesen – a biztonság valami, vagy Valaki birtoklása. Ön, aki nyitott szellemű ideák szószólója mozdíthatatlanság, a csökönyösség és a makacsság szerepébe öltözik.


Ikrek és itt a Hold szerepvállalása: kissé meglepő lesz, engem is meglepett. Azt kell tudatnom csendesebb lesz úrrá önön. Agyamat eldobtam, ez hogy lesz majd? Van rá magyarázat, és persze asztrológiailag. Olyan eseményekbe fog csöppenni, ahol a kitartás és eltökéltség kell.

Ha nem teszi, akkor a beruházásai látják a kárát. Sok ismerősöm van e jegyből, meg is fogom figyelni, hogy vajon hogyan lesz képes visszafogottan nekiállni dolgoknak, pl. biztonsági, pénz-, vagy birtok ügyekben, ahol minden fillér számít!

Summa-summarum, semmi kapkodás, de serényen fog nekiállni, hogy megszerezze, amit akar. Egyszóval, emocionálisan azon van a hangsúly, hogy sok pénzt, vagy vagyont szerezzen – nem kell eget földet rengető dolgokban gondolkodni – kétszer is gondolja meg, hogy mit vegyen, vagy mit tegyen pénzzé!


Rák – Nap és a Hold fizikai és érzelmi életesemények: a bevezetőben kellően körülírtam a dolgait – 60-80%-ban igaz is lenne minden – ennek az ismerete inkább segítő, mint az ellenkezője – szerintem! Sokat számít, hogy milyen aspektusban állnak a Napja és a Holdja, le fogja tudni következtetni, hogy melyik polcra került menet közben.

Ennek azonban van egy olyan külön színezete, hogy ott is rémeket lát, ahol nincs! Vagyis, ez az a tipikus pásztorfiú esete, aki abban látja unalmában a jókedvét, hogy: itt a farkas! Nem ragozom a mesét, elég világosan kifejtettem, megértheti. Komolyabb az, hogy önmagát is becsaphatja, ha halogatja a betegsége orvoslását!

Rák és itt a Hold szerepvállalása: elmondható, sőt kijelenthető saját uralkodó planétája ebben az időintervallumban egy áldás. Azzal, hogy képletesen szólva egy új év kezdete ekkor és itt és most elsősorban – régi asztrológusokra hivatkozom – a tisztító kúráknak érdemes helyt, ill., időt adni.

Sok jelentősége van annak, hogy a Hold, a Nap és a Jupiter együttesen sok jó tulajdonságot és belátó képességeket ad, ami nagy segítséget kell, hogy jelentsen önmaga és mások megértésében. Kitisztul a kép néhány avítt családi kérdésben, vagy a külvilági dolgokban is.



Oroszlán – Nap és a Hold fizikai és érzelmi életesemények: majd a holdhatásnál is kifejtem a lényeget bővebben, okos lépés lesz a várakozás . Minden egyes jegynél kihangsúlyoztam, ezt teszem most is, mundán 12. Ház „állapotában” a legokosabb cselekedet ha csendben marad. Szóban és cselekedetben ne rázza a rongyot, hanem üljön le a sej hajára, és lapuljon. Ha tőlem hihető, de majd megtapasztalja, csak e ciklus végén jobbára, hogy jól ki van ez találva, takaréklángra kell állítania magát!

Nem lesz haszontalan cselekedet, s nem jelenti azt, hogy becsinált, csak okosan kell ebben a ciklusban az erejével bánni , ahogy az érzésvilágával is. Mi van, ha nem teszi? Megteheti, én vissza nem tartom! Az élete során egyébként is gyakran magányos, így nem lesz idegen pályán.


Oroszlán és itt a Hold szerepvállalása: a Hold esetében ez többnyire várakozásteljes belső beállítottságokhoz vezető periódus! Ön nem az az álmodozó típus, elképzelésekben ringatódzó karakter, de most nagy valószínűsséggel belesodródik az ilyesféle mozzanatokba.

Ebben az lesz a jó, amiben úgy egyébként erős, hogy ennek a hozadékaként átadhatja magát a kényelmeskedésnek is, akár – bűntelenül!

Vagyis, lehet együtt érző és segítőkész, csak feltűnik, hogy az arra un. „méltatlanokra” pazarolja.

Összességében az a veszély fenyegeti, hogy óhatatlanul is hagyja magát ilyesmikbe belehajszolni, de kihasználni is! Ez a hattyú halála pozitúra, színészkedéssel – ezt mesterien tudhatja, ha jó, vagy ha rossz bőrben is van – játszi könnyedséggel ki tudja csalni másokból a megtakarításaikat. Ez, csak feltételezés, de ha nem szólok – nem ismerné fel magától – ebben a hónapban van az a helyzet, amikor bohócot csinál magából.


Szűz – Nap és a Hold fizikai és érzelmi életesemények: azt kell tudnia, hogy öntől számítva a Rák csillagjegy 150°-ra van, amit a mai asztrológusok komolyabbnak tartanak, mint a régiek ! A XXI. századiak nyerésre állnak! Ön olyan értelmiségi karakter, aki hosszasabban és aprólékosabban körbejárja a problémát, most ez a felállás a csődbe is viheti!

Fogalma sincs, hogy ön rögvest felismeri-e az új trendet, vagy továbbra is vaskalapos stílusban cselekszik.Ki nyer most? Magam is kitüntetett figyelemmel kísérem a Szűz jegyben született embertársaimat. Ön is az, aki merészen vált, aki kreatívabb lesz?

Összességében, ha ön itt és most ebben az idő-rendszerben, az olykor avítt gyakorlati tapasztalatait szajkózza, nagyot fog csalódni!


Szűz és itt a Hold szerepvállalása: gyakorlatilag arról van szó, hogy nagyon észnél kell maradnia. Ön profi helyzetfelismerő, de most ezt az erényét kibicek ellenére fordíthatják! Sok olyan ember csapódhat ön mellé, akik önhibájukból, vagy e nélkül is, végső elkeseredésükben, a problémáikban önben látja meg a reménysugarat.

Steiner Gergely asztrológus

Információ:


skype: steiner.gergely


steinergergely@gmail.com vagy

+36-30-9391-338 telefonon.