MÉRLEG (szept. 24-okt. 23.):
Mérleg – Nap és a Hold fizikai és érzelmi életesemények: fizikailag és érzelmileg egyaránt az a jelenlegi (asztrológiai) „helyzetkép” hogy törekvő erényű, vagy törtető hajlamú. Ön egy született finom lelkű, értelmes és kiegyensúlyozott karakter ennek a negatív 90°-nak „hatására” egyik énje eléri azt, amire vágyik megalkuvások nélkül; a másik énje képes a legjobb helyzeteket is kihasználatlanul hagyni és kudarcot fog elszenvedni!
Egy valami nagyon érdekes lesz ami emlékezteti az eredeti attitűdjeire. Olyan pillanatokban, amikor feljut a piedesztálra, a talány, hogyan kezeli a sikert. Vagyis, hatalmat kap a kezébe, ki fogja mutatni jellemét! Jó vezető-e, vagy rossz vezető-e?
Én úgy is mondanám, hogy látványosan jeleit is fogja mutatni, hogy képtelen veszíteni, mindenkit hibáztat, csak önmagát nem!
Olyan képességeire is fény derülhet most, ha veszít is quadrátban 90°-nál nem ritka, méltósággal elviseli, s gratulál a legyőzőjének. Összegezve, azt kell javasolnom és jusson eszébe az is: okos enged, szamár szenved!
Mérleg és itt a Hold szerepvállalása: tudvalevő, hogy a jegyeik 90°-ra vannak egymással, nagyon meg kell válogatnia mit is mond, kinek és hogyan mondja. Tekintélye a tét! Csak feltűnik menet közben, hogy sűrűn változik a hangulata, aminek egyenes következménye lehet itt-ott az önbizalom csökkenése.
Alapjaiban ön sokat mérlegel és hezitál, így ennek a hold-állásnak a „hatására” megfejelheti aggodalmaskodásokkal. Azzal, hogy a dagadó önbizalma van, vagy lesz oké, de félő ezzel a józan gondolkodás és az együttműködés láthatja a kárát.
Konkrétan, a mini napóleoni attitűdök le fogják rontani a teljesítményét. Félreértés ne essék, de miről is van szó: akarva-akaratlanul hatalomra fog jutni, ki fogja mutatni a foga fehérjét is, túlzásokra fogja csábítani, sőt a költekezési hajlama és a terjeszkedési vágya nem tűr határokat. Nézzük a dolognak azt az oldalát is, hogy mindazonáltal sok ember ilyen esetnél, jelen időben ön a soros, szakmai előrehaladást is megélhet, kitartás!
SKORPIÓ (okt. 24-nov. 22.):
Skorpió – Nap és a Hold fizikai és érzelmi életesemények: az a nagy általános tapasztalat még az esetleges ascendens esetében is, hogy ebben a „felállásban” távolba vágynak . Így, önnél sem feltételezhetek mást először. Más esetben a magasabb szellemi értékek- nem kizárt önnél – -a mélyebbek jobban fognak prioritást élvezni, mint máskor . Meglehet, hogy talán jó oka van arra, hogy az aktuális politikai helyzet miatt is ezekkel kérdésekkel való foglalatosság is előtérbe fog kerülni.
Azzal, hogy az első napokban a Jupiter 90°-ban – idejekorán fel kell ismernie, hogy ebbe az ideológiai harcba bele is törhet a bicskája! Olyan ügy melletti kardoskodást jelenthet, bármelyik „oldal” felé húz a szíve, hogy veszélyes vizekre fog evezni! Miért is? Nos, nem biztos, de a családjában lesznek olyanok, akik hevesen ellenezni fogják.
Pontosabban, ez olyan szalmaláng színezetű, és elharapódzás esetén – a Rák jegye az alap – a családját is veszélyezteti vele, mert elkapja a harci ideg és nem ismer se Istent, se embert! Ön harcedzett, de vajon higgadt is tud most lenni?
Skorpió és itt a Hold szerepvállalása: ez lesz itt ám a nagy durranás! Sok embernél a Holdnak lehet betudni, hogy hosszabb-rövidebb ideig emocionális hullámvasút érzete lesz, önnél se lesz másként! Alapjaiban ön néma levente módjára ritkán szól valamint, vagyis némán tud eltűrni helyzeteket, de most szócsöve tud lenni nem egy ideának is. Valószínű, hogy a közös víz-elemnek lehet ezt betudni, egy kis tüzes beütéssel az esze is vág, ahogy a nyelve is.
Elképelhető, hogy akik önt jól ismerik, nehezen fogják tudni a helyén kezelni az ön pálfordulását. Ha korábban testbeszéddel hozta kifejezésre ellenvetését, most szavakba öntve őszintén ki is mondja, amit gondol.
Jelentem, régi énjével , ahogy a mostani énjével sem akart, vagy akar megbántani bárkit is, most gyakran mond ki majd olyan dolgokat is, amit rendesen megfontolt volna. Összességében csak feltűnik majd az is, hogy tanulni vágyó még képes pozitív magatartásokkal is észre véteti magát. Sokatlanul gyorsan megtanul bármit is, önmagát is meg fogja tudni lepni ezzel – éljen vele! Okkal gyaníthatom, hogy világot látni vágy is a hatalmába fogja keríteni!
NYILAS (nov. 23-dec. 21):
Nyilas – Nap és a Hold fizikai és érzelmi életesemények: utálja a felfordulást, éppen ezért nem szabad lenne meglepődnie azon, hogy a hónap nagy részébe semmi sem úgy alakul majd, ahogy szeretné. Van olyan pillanatsor is , hogy haragtartóan viselkedik! Eme hónapban minden a családi élet, az otthoni dolgok, az ősökkel való érintkezés körül forog, a szokottnál is nagyobb hangsúlyt kell helyezni a bizalomra.
Ahogy említettem, hogy esetleg régi sérelmek kerülne a felszínre a szerettei körében egymás között, ahogy pl. önnek is velük kapcsolatban. Alapszinten kiválóan tudja, hogyan kell bocsánatot kérni, ahogy megbocsátani is. Nehéz ilyet kimondani, de ha nem teszi, akkor mindenkit elmarhat maga mellől. Itt a mások értékeiről van szó testileg, lelkileg és érzelmileg egyaránt, amelyet ez esetben tisztelni kell, és egyensúlyba kell hoznunk a saját hasonló értékeivel. Az adni-kapni egyensúlyról van szó, vagyis pontosan a hagyatéki, vagy örökségi kérdésekben főleg! 150°-nál ami most van, készen kell állnia arra is, hogy egy megkövesedett, álláspontján változtatni, vagy módosítani kell, a békésebb állapotokért!
Nyilas és itt a Hold szerepvállalása: 150°-ra lesznek egymással, itt direkt a tűz-víz kavarodás lesz érzelmileg. Ez a se veled, se nélküled állapotot fogja jelenteni. Konkrétabban a kötélhúzás – életérzést keltő, így ebben bőven benne vannak a gyakori fekete-fehér állapotok! Eddig is nehezen tudott lakatot tenni a szájára, de intelligensen ki tudta fejezni azt, amit akart. Most nem szépíti a szavait! Minden külső és belső kapcsolatában gyilkos őszinteséggel, minden kétséget kizáróan a szemébe mondja azt, amit gondol.
Korában a „fogjuk meg és vigyétek” szellemében kibújt minden olyan feladat alól, amit nem szeretet volna megcsinálni. Ebben is fordulni fog a kocka! Jól és keményen fog dolgozni, akár két-három ember munkáját is elfogja tudni végezni. Van egy olyan dolog, ami csak ebben a quinkunx – ciklusban (150°) a leggyakoribb jelenség, hogy bárminek, ill., bárkinek a hiánya, elvesztése ingerlékennyé, rosszhiszeművé haragossá teszi, bosszúra is képes lehet.
BAK (dec. 22-jan. 20):
Bak – Nap és a Hold fizikai és érzelmi életesemények: 180°-ban lesznek egymással, úgy kell elképzelni , mintha Telehold lenne! Az a természetes egyszeri telehold még hagyján, de amikor végig az lesz az érzése, hogy mintha mindenki ön ellen esküdött volna, s nem akarnak csitulni a konfliktusok. Jól fogja érezni, de a hagyomány szerint mintha egész évben erre várt volna, hogy szemtől-szembe elmondhassa az igazát! Így, a jelek szerint – tud róla – ennek a szellemében úgy kész a támadásra, ahogyan a kiegyezésre is!
Feltehetően, a póker arccal úgy fog ütni-vágni, és aprítani, ahogy be fogja tudni a rést is tömni, ahol csak kell! Ha nekem vaj lenne a fejemen, készülhetek a kenyértörése, de ha tiszta vagyok, mint egy frissen mosott lepedő, önben hosszú időkre szövetségre lelek. Nem rólam szól a történet, hasonlattal éltem! Sokszor kiemeltem, a Rák jegy a családdal, otthonnal analóg és így ebben a házastárssal való kiegyezés a szokottnál is fontosabb lesz. Ekkor még az üzlettársakkal való konszenzusra jutás a cél, ezzel megmentheti magát a teljes összeomlástól!
Bak és itt a Hold szerepvállalása: a szembenállás (180°) mindig külön figyelmet igényel. A Hold – Hold esetében velejárója lesz, hogy érzelmi konfliktusok lesznek nőkkel jobbára, vagy egy másik családdal.
Lényegében, ez az okos enged, szamár szenved állapot érzést jelent. Miután nem leszek jelen – nem is akarok – fogalma sincs arról, hogy ön melyik mezőn áll majd menet közben. Tagadhatatlan az is, hogy az esetleges viták során, felismerik, hogy lehetnek akár még jó barátok is.
Ez nem jósda, maradjunk annyiban, ha ez lenne, álljon bele bátran a vitába csak azért, hogy tiszta vizet tudjanak önteni a pohárba. Ha nem, akkor nem! Ez a pozíció jelen esetben nyilvánvalóvá teszi menet közben, és meglehet nyilvánosan kirakatban lesz a csörte, hatalmas bukta tud lenni, és ingyen cirkusz azoknak is, akik erre vágynak.
Csak feltételezni tudom magam is, hogy önnek visszafogott stílus elég lesz a vita elrendezésére, és hogy egy szempillantása – szemtől-szembe – többet mond, mint a durva szavak. Bár, ha erre volna szükség, akkor legyen kész összeállítani azokat a szavakat, amelyek a megoldásra serkentik.
VÍZÖNTŐ (jan. 21-febr. 19.):
Vízöntő – Nap és a Hold fizikai és érzelmi életesemények: ez esetben is a 150°-os összefonódást adja meg az alaphangot. Most fizikailag ér érzelmileg is – elsősorban családban, otthoni dolgokban (pl. nagybácsikkal, nagynénikkel), valamint egy házi kedvenccel, ha lenne, feladatokat szánt ebben a sors.
Most az alaptermészetével ellentétes viselkedéssel áll bele helyzetek orvoslásába. Ön híres arról jó esetben, hogy a saját ötleteit gyorsan tudja kivitelezni, most viszont aprólékossággal kell beleállni pl. a munkahelyén kollégákkal szorosan együttműködve. Nem akarok azzal előállni, hogy mi van, ha nem! Sokszor írtam/írom, unos-untalan: a horoszkópban az van, ami van, nem az, amit szeretnénk!
Szóra méltattam, hogy az egészségügyi kérdése is napirendre kerül. Előállok azzal a születési jegye adta képességeivel – most megmutathatja – hogy kiváló ösztöneinek köszönhetően felismeri a betegsége okát, ismeri az ellenszerét és a gyógymódokat, valamint ennek-annak az alkalmazását.
Ön ebben a ciklusban egy kiváló hírvivő, jó példát mutatva a síróknak, nyavalygóknak!
Vízöntő és itt a Hold szerepvállalása: ön esetében is egy kissé szokatlan helyzet lesz ez a ciklus! Mert érzelmileg egészségére és kollektív dolgok irányába tereli a holdvarázs! Azért lehet olyan különleges ez a helyzet, mert nem arról nevezetes, hogy kedvelője a monotóniának, de most erre kényszerül, vagy erre lesz kényszerítve.
Sőt, hogy türelmesen beáll a sorba :ez maga lesz az égszakadás és földindulás. Kompromisszum szükségeltetik, ha tőlem hihető és menet közben csak felismeri ennek a szükségességét! Az egészséges önérzetének tesz jó, hogy elfogadja. És, ha nem!
Megteheti! A régi asztrológusok szerint, ha beteget jelent, akkor pl. így akart kibújni a robot alól! Viszont, itt és most egy-egy szervi panasza nem lesz olyan vicces, hanem „valódi” lesz! Összességében, itt pofon egyszerű lesz az ábra, nem kel ide kuruzsló, sem orvos sem, hanem saját bőrén fogja megtapasztalni mi a helyes és mi a helytelen!
HALAK (febr. 20-márc. 20):
Halak – Nap és a Hold fizikai és érzelmi életesemények: kifejezetten azok fognak nyerni, akik eddigi életük során bizonyíthatóan ki tudták fejezni a szociális érzékenységüket, tehetségüket. Máris elértünk az ön viselkedéséhez, bármelyik mezőn leledzik, itt az alkalom, hogy új örömöt találjon abból a célból, hogy felszínre hozza a belső világa gazdag tárházát!
Igazi önbizalom és önbecsülési teherpróba lesz ez az időszaka. 120°-ra van a Rák jegytől, és ennek a jelentése az, hogy tálcán fogja kapni a lehetősségeket . Őszinte leszek, ebben az aspektusban olyan veszély rejlik, hogy azt gondolja, hogy tárcán hullik az ölébe a siker. Legyen bölcs! Szüksége lesz arra, hogy fejben képesnek tartsa magát a diadalhoz!
Amint a reálisan elérhető nemes célok vezérlik, az elégedettség érzetével fogja zárni ezt a ciklust!
Halak és itt a Hold szerepvállalása: nem lesz ismeretlen önnek sem az, hogy a nagylelkűség, a büszkeség, a szenvedélyesség, a felelősségtudat menet közben testileg, lelkileg és érzelmileg kivirágzik. Királyság! Talán olyan bukkanója lesz, hogy embrionális munkákkal szemben szokatlanul elutasítóan fog viselkedni.
Lehetséges, hogy jó oka lesz erre, azért mert pl. hogy valaki magasról utasítgathatja, uralkodni akar önön, jól teszi, ha rendreutasítja az önnel szemtelenül viselkedőt, vagy talán valaki sértő megjegyzéseket fog tenni, akár akaratlanul, vagy akár direkt. Nem vagyok időjós sem, igen könnyű lekövetkeztetni nyár van, így a családdal, ill., édes kettesben felkerekedik, és ki fogja élvezni a szünidőt.
Veszélyes ilyesmit kijelenteni, hogy szerencsés is lehet, megérheti egyszer feladni egy lottószelvényt, vagy kaparós sorsjegyet, mert – apró jelek szerint – rá fog önre mosolyogni, a szerencse Luna asszony unszolásának engedve. Van olyan konfigurációja is, miszerint kedvező híreket kap internetről, vagy telefonról. Önnek is gyanús lehet, hogy csupa-csupa jó lapokat osztott a Hold!
Nos, a születési képletében, ahogy áll a planéta ennek a függvényében majd a helyére tudja tenni a dolgai!
Akik tudják a születési Nap jegyük mellett az ascendensünk, vagy a Hold csillagjegyüket, bátran vegyék bele az értékelés során.
Steiner Gergely asztrológus
Információ:
skype: steiner.gergely
steinergergely@gmail.com vagy
+36-30-9391-338 telefonon.