ÍRTA: STEINER GERGELY ASZTROLÓGUS
Olyan sok gonoszság van, vagy olyan sok megbántást kapunk, hogy fel sem tűnik, olyan része az éltünknek, mint a déli harangszó. A megbocsátásokról szintúgy, olyan, mint a falra hányt borsó.
Sokan papolják, papoljunk mi magunk is, ezektől egyre csak betegebbek és betegebbek leszünk. Minden (jó) szónak gyógyereje van, mert lelkünkből ered. Nem nevetünk már tiszta szívből, pedig az gyógyít! A harag csak nő és nő, lelkek és csontok törnek, itt és most jegyről-jegyre, ezekről példáim is vannak, s nem kell azonnal a saját csillagjegyét alapul venni.
Ott van, a Nap, a Hold és az ascendens jegyeink is segítenek, nincs ebben semmi ördögtől való!
Személyesen tapasztaltam a kórházban „ott tanultam meg” : semmi sincs véletlenül, oka van a haragnak és a megbocsátásnak is. Én is haragszom – lelkem rajta – és én sem tudok megbocsátani. Teljesen igaza van annak, aki a szememre hányja, hogy mit okoskodom én itt. Az asztrológiában – tehát nem én találtam ki, tanult és tapasztalt – elődeim sora vették jegyről-jegyre évezredeken keresztül rendületlenül a jelenre és a jövőnkre nézve is építőlegesen, hogy ki mitől haragos, és ki képes megbocsátani.
A harag és a megbocsátás jegyről-jegyre segít az öngyógyításban

Kos jegynél a valamire haragszom első biztos jele, a fejfájás! Másodlagosan fejen belül is vannak olyan szervi részek, mint a fül-, a szem-, a fogfájás, vagy agyi idegbetegség! Tehát, hölgyek és urak, amikor aki rendszerint túlhajszolja magát, olyan dolgokat vállal magára és kifogástalanul szeretne a végére járni, ez rendben is volna. A legapróbb kritikát sem tűri, laza könnyedséggel fájdalmas, és nehezen szűnő fejfájása (migrénje) közvetlenül utalás arra, neki semmi sem sikerült! Meg tud bocsátani? Ne vegye sértésnek, a Skorpióval egyetemben: nem! A humor dolgában a szakirodalom és magam is tapasztaltam, ha fejfájós, akkor nincs!
Bika jegynél a valamire haragszom jelei a nyak, a garat és a torokfájás! Másodlagosan itt fontos lehet, hogy a pajzsmirigy megbetegedései jelentik azt, hogy valamit nem képes be-, vagy lenyelni. Viselkedésével azt jelzi, egyszerűen nincs türelme valamit is ki-, vagy megvárni, sorban állástól valóságosan sokkot kap! A most és a rögtön emberke, így nyakas sértődékenysége valósággal ordító jelenség. Nyilvánosan hangoztatja, mi az, hogy soha nem teheti, vagy eheti ezt, vagy azt, amit akar? Megbocsátani ő sem tud igazán! Humor? Az mi? Nos, így teljesen nem igaz! Szeret mulatni, táncolni, csak olyanokkal, akiket régóta ismer!
Ikrek jegynél a valamire haragszom elsődleges jelei egyszerű felismerni, hogy kezei és lábai sérülésekkel van tele. Ha idegesítik, vagy ő idegesít másokat, látványosan kapkod, és be nem álla szája, akkor bizonyára valamitől és Valakitől fél! Átvitt értelemben az érzékeny pontjára ráolvassák a problémáit, vagy olyan témát hoznak fel, a neuralgiák uralják el. A feltépett sebek hallatán vagy elnémul, vagy verbális értelmetlen brutál szócsatákba kezd, nem nehéz kikövetkeztetni, nagyon, de nagyon megsérthették! Ennek utána a megbocsátásról hogyan mondjak valami szépet és jót? Humor kérdésében erős kétségeim vannak, hogy van-e neki.
Rák jegynél a valamire haragszom elsődleges jelei, hogy rendszeresen vannak gyomorbajai, vagy anyagcsere panaszai. Hipochonder karakter! Így ez esetben olyan benyomást tud kelteni, hogy semmi és senki nem jó hozzá. Ha rendszeresen hivatkozik anyai, vagy atyai szigorra, rossz és irigy testvérekre, rokonokra és kerüli őket, és házon kívül is mindenkiben ezt látja. Meglepő, a megbocsátás dolgában első az elsők között, szépen vagy nem szépen, de tud bocsánatot kérni! Itt már csak azon múlik a sikere, hogy a környezete rendelkezik-e a felejtés tudományával. Humor dolgában is csak akkor nevet valamin, ha azt a sarokban teheti meg!
Oroszlán jegynél a valamire haragszom elsődleges jelei – szívkórházban volt alkalmam megtapasztalni – a szívbeteg ember haragszik az egész világra! Ő, aki mindig és mindent szívesen megtett a környezetében fent és lent, miért ilyen hálátlanul éppen ő vele! Csak néhányat emelek ki, hogy haragszik azért, mert magára maradt, kisebbnek és kevesebbnek érzi magát – oda a királysága -, a rendszeres önmarcangolás, kishitűség mind, s mind elég oka arra, hogy haragudjon! Megbocsátás tekintetében elsőként korábbi életének mely lépcsőfokán állt, így kegyet is tud gyakorolni. Ha humora van, az nem beteg, hanem csak kikapcsolódik!
Szűz jegynél a valamire haragszom elsődleges jelei, hogy ez esetben egy végteleníthetetlen ismeretlen egyenlet. Ha már a haragról szól minden, nos, akinek itt rendszeresen emésztő rendszere sz.rakodik, az tuti biztos, itt a valamicske megbékélés szóba se jöhet nála! A Rák jegyűhöz hasonlóan ő is egy hipochonder! A számtalan ideges testi panaszkodások során a panaszok nem is olyan fontosak, hanem az, vagy azok, akik ezt miért nem tudják orvosolni!? A munka frontján is kötik az ebet a karóhoz, képtelen a nélkülözhetők elengedésére, ill., az el nem engedésére. Megbocsátás tekintetében a környezetnek kell olyannak lenni, hogy kellően intelligensek legyenek őt elviselni. Ő nagyon szeret viccelődni, ha azok nem róla szólnak!

Mérleg jegynél a valamire haragszom elsődleges jelei, a mitesszerek az arcán! Ugyanis, az Oroszlán és a Mérleg messze híresek arról, hogy hiúak! Itt annak, akiknek ez a kamaszkor után is jelen van mesterkélten mímeli a szeretetet, az ölni is tud azért, hogy szeressék! Aki „sikeresen” tudja palástolni a vesepanaszait, jómaga tudja meg, a páni félelemtől szenved az emberi és párkapcsolataiban. Így az ő számára valósággal kenyérkereseti forrás, a megbocsátás! Amikor szorgalmazza a kiegyezést – szép dolog!- valójában neki kő kemény belsőharc az elismerésért! Humor tekintetében erősebb mellé áll, hogy őt nem találják meg!
Skorpió jegynél a valamire haragszom elsődleges jelei egy betegségen át, hogy a nemi szervekben az nem működik egyenletesen, akkor az egész világra haragszik. Cukorbetegsége is ezt hivatott jelezni, hogy a harag a mélyben és felszínre kíván törni. Külön érdekessége van, hogy ha a szaglásával baj van, tehetetlenség érzése játszi könnyedséggel kihozza magából az „állati” gyűlöletet is. Megbocsátást illetően egy nagy színésszel van dolgunk, és gyakran nehéz őt megérteni, mert kiválóan testesíti meg a nyugalom szobrát, majd a legelső adandó pillanatban kegyetlen őszinteséggel tudatja: a fehér ember nem felejt, és bevégzi azt, amit korábban betervezett. A humora is e cselekedet sornak a szerves része, pengés viccei vannak!
Nyilas jegynél a valamire haragszom elsődleges jelei itt is a szervi panaszok jelzik, hogyan is működik nála. Akinél a máj-, és a légző utak, vagy a hallási zavarok volnának, erős utalások arra, hogy előbb-utóbb kikapja a tegezéből a nyilait, akkor senki sem menekülhet a haragjától. Ha a felkaron, vagy a felső combon jeleket fedezünk fel – nem véletlen takarva vannak – akkor az „erő legyen velünk”, hogy ki tudjunk térni a nyilazásai elől. Szavaiban lehet sok igazság, ezt úgy is tekinthetjük, hogy jókor, jó helyen jó időben lőtte ki felénk. Megbocsátó, ami már-már a naivitás határát súrolja, ezért van, hogy viccelődéseink közepette pofára esik!
Bak jegynél a valamire haragszom elsődleges jelei, hogy a térde és a könyöke érzékenysége egyértelműen arra utalnak, hogy: „eddig, eddig, eddig van” a népekkel (velünk)! Akik a fiatalabb korukban hosszabb-rövidebb betegségeken mentek keresztül, azok okkal-joggal bizalmatlanok azokkal is, akik – türelemmel – kitartóan bíztak a felépülésükben. Idősebbek esetében a reumás panaszokkal élőknél is harag-objektum és elég nyilvánvalóvá teszi, hogy önmagukat és kapcsolataikat nem tudják elfogadni úgy s ahogy. Tehát, itt egyértelműen a megbocsátás kérdésében sötétben tapogatódzás lehetséges. A fahumor náluk virágzik igazán!
Vízöntő jegynél a valamire haragszom elsődleges jeleinél itt minden fordított felállásban”működik”. A Föld ekliptikás mozgásából adódóan kevesebben vannak, így akarva-akaratlanul is minden morbid állapot náluk hamar kiviláglik. Mégis ki kell emelni valamit, és hogy maga-maga is lássa, szemfájások, vagy a szemgyöngeségek miatt haragos. Amit lát, az nem szeretné látni. Pl.: ha rövidlátó , akkor a jövőbeni dolgokat hárítja; ha távollátás a gondja, az orra előtt levő dolgok felett huny szemet, így valójában holttér emberek. Nem ismerik a megbocsátást, fogalma sincs mit kéne. Humorban sem ismer tréfát.
Halak jegynél a valamire haragszom elsődleges jelei, a hideg kezek, vagy a lábfejek! Akkor, amikor maga-magának is ez nyilvánvaló a rettegés a jövőtől, úgy gondolja megfeneklett az élete. Ezzel az önmaga, és mások élete ettől kezdve zátonyra futott. Egyáltalán nem szabad meglepődni, hogy a kilátástalanság –akkor is, így teljesen nem igaz – szenvedély betegségeket (alkohol, nikotin, drog, stb.) generál magában, így önmagától is „undorodik.” Megbocsátás dolgában, hogy ha nincs egy őszinte mentora – sajnos családról nem mindig lehet beszélni – akkor mi és ki a fenének kéne megbocsátani? Rettenetes, hogy humora meg van, érti ezt valaki?
Akitől csak gonoszságot és megbántást kaptunk, annak megbocsátani, sok (ön) erőt igényel. Az a véleményem, hogy a haragnak és a megbocsátásnak mindezek ellenére gyógyító ereje van, ha a lélek mélyéről jön. Ha jegyről-jegyre megtanuljuk, akár a Nap, a Hold, vagy a saját ascendens jegyeinkből harag-megbocsátás működési elvét, és fel tudnánk akár szabadítani magukat az ellenszenvtől, a gyűlölettől és a bosszúvágytól. 70-90%-ban csökkenteni tudjuk a panaszainkat, akkor mindenki egészségesen is tudna haragudni és megbocsátani is.

Steiner Gergely asztrológus
Információ:
skype: steiner.gergely
steinergergely@gmail.com vagy
+36-30-9391-338 telefonon.









