Amikor szóba kerül ez a téma, még mindig a legtöbben fejvesztve menekülni kezdenek, legtöbbször ki sem lehet ejteni azt a szót, hogy halál…
A modern kor embere annyira eltávolította magától a halál, az elmúlás minden formáját, hogy sokként éri minden veszteség , és traumatizálódunk általa.
Váránaszi egy indiai város, ahová akkor mennek az emberek, ha érzik, hogy közeleg a vég. Beülnek egy kis szobába, és várják a halált. Felkészülten éri mind őket, mind pedig családtagjaikat a vég. A halál előtt mindent elosztanak, ami a földi javaiknak mondható, csak 1-2 váltás ruhát hagynak maguknak, melyet aztán a holttesttel együtt szintén elégetnek.
Miért? Azért, mert a testünk apró részei mind-mind tartalmazzák tudatunk apró szikráit, és amikor meghalunk, a tudatosság szeretne összesűrűsödni, hogy könnyebben távozhasson. A ruháink, tárgyaink telis-tele vannak apró bőrdarabkákkal, hajjal, mindezt nagyon nehéz ezernyi részecskéből összeszedni. Így a tudat szóródva távozik, a tudatosság jóval alacsonyabb szintjén.
Vagyis minél több a földi tulajdon, vagyon, ingóság és javak, annál nehezebben tud koncentráltan távozni a tudat, és szenvedésként éli meg a földi utazás végét, a ragaszkodás rettenetes szenvedést jelent majd.
Vajon jó, ha erről nem beszélünk? Nem látjuk, nem halljuk? Szeretteink kórházban halnak meg, a holttestet meg sem nézzük inkább?
Nem, egyáltalán nem jó, hiszen amire felkészülten várakozunk, az nem fog akkora szenvedést okozni, mint amiről hallani sem akarunk. Az élet természetes velejárója, mégis inkább elfordulunk, ha szóba kerül.
Teljesen értelmetlen egyébként, hiszen MINDEN EMBER előbb vagy utóbb fog találkozni élete során az elmúlással, a veszteségekkel és a halállal.
Minden asztrológiai jegy közül a Skorpió hangsúlyos embereknél jelenik meg a lemondás leginkább.
Szándékosan nem jegyet írok, hiszen egy Skorpió Nap, Hold, ASC, a 8-as házas túlsúly, a Skorpió Szaturnusz, vagy Jupiter, a hangsúlyos negatív jegyben álló Mars, vagy hangsúlyos Plútó etc. mind-mind hozhat Skorpiós Sorsfeladatot. Elég azonban egy Szaturnusz, vagy egy Neptunusz, ott is lemondhatunk. Most itt nem részletezem, mert ezer aspektust kell figyelembe venni, fényszögeket, jegyeket, házakat, bolygókat és ezek összefüggéseit, melyet a horoszkóp egésze mutat meg.
Mindenkinek állnak valahol a képletében Skorpió urai
(Mars és Plútó), és mindenkinek kezdődik valamelyik háza a Skorpióban (kivétel közbezárt házaknál).
Tehát valamennyiünknél megjelenik valamelyik életterületen a lemondás, veszteség, vagy a halál.
Hogy miről, vagy kiről fogunk lemondani, valójában saját döntésünk, saját választásunk, mellyel asztrológus segítsége nélkül nem lehetünk tisztában.
Mindezek elfogadása nem egy nap alatt történik…hanem akár hosszú évek fájdalmas önismereti úton való munkájának nagyon nehéz eredménye. Azonban minden jegynek érdemes munkálkodni rajta, mert a végső valóság az, hogy minden amit itt „birtoklunk”, azt egy napon el kell engednünk. Attól, ha homokba dugjuk a fejünket, még így van. Azért érdemes szembenézni ezekkel a dolgokkal, mert ha idejében felismerjük, és gyakoroljuk az elfogadást, sokkal békésebben éljük meg veszteségeinket, és végül az elmúlást.
Egy horoszkóp elemzése kapcsán nagyobb eséllyel történhet meg az elfogadás,
ha rávilágítunk az egyén feladatára az analógiák szintjén. Pl. ha valakinek tönkrement a vállalkozása, és kétségbeesetten keres fel, hogy mit tehetne ellene. Hasznos tanács lehet az, ha az asztrológus elmondja neki, hogy ehelyett pl. a gyermekét is elveszíthette volna. Az ügyfél rá fog jönni, hogy egy vállalkozás elvesztése sokkal de sokkal jobb megoldás a Sors részéről. Mindjárt más szemmel tekintünk egy élethelyzetre.
Vagy ha a gyermekünk egy másik kontinensre költözik, ezt hatalmas veszteségként éljük meg. Akkor azonban, ha a szülő képletében gyermekvesztés van, mint egyik lehetőség a feladata megélésére, mindjárt más színben látjuk a költözést, könnyebben el fogjuk engedni őt.
Higgyük el, a Sors mindig azt veszi el, ami a legkönnyebb, azt viszont mindig megtartja, ami a feladat. Pl. ha valakinek Sorsfeladata a gondoskodás, mindaddig elesett, beteg, gyámoltalan, kiszolgáltatott embereket fog elé sodorni az élet, amíg erre hajlandó. Így kívül élheti meg a gondoskodást. Ha belefáradván nem akarja csinálni a feladatát valaki, utolsó esélyként, végső esetben hozza csak a Sors a róla való gondoskodást. Azt pedig máshogy már nem tudjuk megélni, csak az egészségünk elvesztésével. A feladat marad, gondoskodás marad, kérdés hogyan fogjuk megélni.
Gondoskodunk mi, vagy rólunk gondoskodnak…a Sors olvasatában mindegy.
Ragaszkodni egyetlen egy dologhoz érdemes, és az a szeretet.
Ezt visszük tovább magunkkal mint pozitív valóság, illetve mindazt a rosszat, haragot, félelmet, önzést etc., ami negatív.
A megtisztult tudat szépen, békésen távozik. A ragaszkodó és egóval szennyezett tudat békétlen, és kétségbeesetten hagyja el a földi síkot.
Meg kell találnunk a megnyugvást, de azt csak a dolgok megértésével tudjuk feldolgozni, elfogadni.
Nos…kedves Olvasó, ez az egyik legnehezebb emberi feladat itt a földön, de ha tisztán látjuk, hogy semmi és senki sem a miénk, rájövünk, hogy nincs is mit/kit elengedni.
Itt az idő túllátni az anyagon, felül emelkedni a téves birtoklási vágyakon. Hagyni ami jön, hagyni ami megy, és a békés szemlélődés állapotát keresni. Hiszen úgysem tudjuk megakadályozni a változást. Az elmúlás csak a változás része. A körforgás pedig örök.
Sóvári Melinda tradicionális asztrológus vagyok.
Asztrológiát a kiváló, és kiemelkedő asztrológusnál, Takács Tibornál tanultam, mely tanulmányok gyökeres és radikális változást hoztak az életemben, és amelyért a mai napig nagyon hálás vagyok. Ezt a tudást szeretném továbbadni, amely hatalmas segítséget jelentett saját életemben, és remélhetőleg mások javát is tudom szolgálni általa.
Kora gyermekkoromtól barátnőim „pszichológusa” voltam, mindig is a lelki segítő és támogató szerepét osztotta rám a Sors, amit nagy örömmel vállalok mind a mai napig is. Családomban felmenőim között volt asztrológus, így már 10 éves korom környékén találkoztam először az asztrológiával.
Az asztrológia mellett régóta foglalkozom Ayurvédikus gyógyászattal és gyógynövényes gyógyítással. Az egészséges táplálkozás és a mozgás nagyon fontos számomra, ezért aktív jóga gyakorló vagyok.
Online asztrológiai konzultációkat tartok, mert az a tapasztalatom, hogy a hozzám fordulók sokkal oldottabban tudnak így beszélgetni velem, sokkal jobban megnyílnak, hogy a saját otthonuk biztonságát élvezik, ráadásul sokkal kényelmesebb. Az én ügyfeleim kedvelik ezt a módszert, de természetesen van mód személyes konzultációra is, ha valaki szeretné.
A beszélgetések célja, és értelme, hogy feltárjuk a klienseim feladatait, a problémáikra megoldást találjunk, és ami a legfontosabb, megtörténjen a megértése annak, hogy mi miért történik, vagy történt a Sorsukban. Valahogyan kitörni a szenvedés programokból, feloldani a transzgenerációs traumákat, befejezni a sodródást, és saját Sorsunkat kezünkbe venni. A jóslásoktól tartózkodom, mert az asztrológia célja nem ez.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy a munkám során az asztrológiai képlet, azaz radix horoszkóp alapján dolgozom, (de!) és itt jön a lényeg: nem véletlenül választottam a Csillagmessenger nevet, hiszen úgy vélem, hogy a jó asztrológusnak, az intuíciója segítségével valamilyen módon
a születési képlet elemzése közben „le kell csatornáznia” az Égi üzeneteket, és azokat a saját belső hangján keresztül közvetítenie kell a kérdezőnek. Vagyis egyszerre működtetni a racionális és az intuitív elmét. Én ezt a ráhangolódási képességet szervesen használom a konzultációim során, sokszor maguk a feltett kérdések már mutatják, hol vannak elakadások, problémák az ügyfelek életében. A konzultációk egyéni beosztással, rugalmasan történnek, előre egyeztetett időpontban.
Olyan ügyfeleknek ajánlom az elemzést, akik eljutottak arra a pontra, hogy szeretnék megérteni életük eseményeit, és úgy érzik készen állnak szembenézni problémáikkal.
E-mailben szoktam küldeni egy hosszabb tájékoztatást, és kérem a születési adatokat, a bepontosításhoz. Harmadik felet nem elemzek, csak és kizárólag 14 éves kor alatt, de ezt is a gyermek tudtával.
Várom az érdeklődőket
Üzenet: csillagmessenger@gmail.com-on
Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu
Telefon: 06-20-420-8611
Szeretettel: Sóvári Melinda
Szeretettel ajánljuk az alábbi képzést és rendezvényt! Pallai Krisztina Sportoktató, Felsőfokú hastánc-oktató, Modern tánc oktató, Mozgásterapeuta, Alternatív gyógymódok alkalmazasának segítője-Parapszichológus 06 20 233 6024 divatancmuveszetiegyesulet@gmail.com… További információ: Spirituális Mentor képzés és az V. Léleknap Miskolcon!
A csillagjegyeknek az adott hónapban mindig van egy közös uralkodó bolygójuk. A Kos havában ez mindig a Mars. Ha már mindig uralkodó bolygókról beszélünk, a… További információ: KOS HAVA és JEGYRŐL-JEGYRE
Mielőtt tovább mennénk a három utolsó bolygón egyenként, érdemes tüzetesebben is szemügyre venni, hogyan is állunk velük. Nem csak a transzcendens összefoglaló néven tartjuk számon… További információ: A transzcendens bolygók
A tavaszi Napforduló mindig kiemelt jelentőségű asztrológiában, hiszen ekkor veszi kezdetét az asztrológiai újév: a Nap a Kos jegyébe lép, elindítva egy új ciklust.Az idei… További információ: Tavaszi napforduló
Antropozófiai és pedagógiai szempontok A gyermek fejlődése nem csupán biológiai értelemben vett növekedés, hanem egy összetett, testi, lelki és szellemi síkon zajló folyamat. Az antropozófia… További információ: Az étertest és a gyermek fejlődése
A ritmus, az emlékezet és a belső egyensúly gyógyító ereje Az ember élete nem csak a fizikai test folyamataiból áll. Minden, amit teszünk – a… További információ: Az étertest ébren tartása