A Vízöntő aszcendens / Napjegy / Holdjegy tulajdonságai

Viszonylag magas, nem annyira, mint a Bak, nem is olyan csontos.

Ideges, pörgős, mozgékony, excentrikus. Fontos neki a másság (pl. hajban rózsaszín csík), különcködik.


Lehet nagyon dogmatikus, amit a fejébe vesz, azt véghez viszi akkor is, ha azt esetleg a másik nem is akarja. Szórakozott professzor, „őrült zseni”.

Uránusz, a Vízöntő uralkodó bolygójának a jele


Külsőleg a megjelenése lehet sportos, vékony. Különleges cuccok, extravagáns vagy igénytelen öltözködés.

Rendszerint magas. Mozdulatai sietősek. Sokszor kapkodónak, hebehurgyának tűnik, a hadarását pedig alig érteni. Ez azért gyakori, mert gondolatai mindig szélsebesen járnak, az emberi test lassúsága azonban nem teszi lehetővé, hogy megfelelően kiszolgálja őket.


Ez az a felkelő jegy, amely boldogan lecserélné magát egy robotra, ha ezzel biztosíthatná a gépezet által létrejövő tökéletességet.

Martin Sheen, Vízöntő aszcendenssel


Nagyon okos és éles eszű,
de gyakran különös viselkedési formák jellemzik.

Ugyanis annyira lefoglalják a saját gondolatai vagy egy megoldandó probléma, hogy nem veszi figyelembe, mi történik éppen a környezetében.

Emiatt őrültnek is tarthatják, ami lepereg róla, mert egyáltalán nem foglalkoztatja mások véleménye.


Gyakran viselkedik szórakozott professzorként, aki állandóan valamilyen talány megoldásán rágódik és minden egyebet figyelmen kívül hagy. Különösen testi funkciókat, az érzelmi megfontolásokat vagy a közösség érintkezési szabályait.


Igyekszik nem törődni a fizikai test szükségleteivel, hiszen kizárólag szellemi dolgokra koncentrál.

Jelentős tudásvágy és szociális érzékenység jellemzi.

Anthony Hopkins Vízöntő aszcendenssel