ÍRTA: STEINER GERGELY ASZTROLÓGUS
A csillagjegyeknek az adott hónapban mindig van egy közös uralkodó bolygójuk. A Rák havában ez mindig a Hold!
Ha már mindig uralkodó bolygókról is beszélünk, a víz elemű Hold mit mutat még a horoszkópunkban?
Utánajártam a dolgoknak! Nehogy mán’ a végén még valaki/akárki is azzal gyanúsítson, hogy „kiollóztam” ezt valahonnan. De miért baj? Tengernyi tapasztalat áll ezen megfigyelés mögött, pedig az én mikró tudásom sem elég arra, hogy erről-arról fontoskodjak.
Lényeg, és ez a legfontosabb, ha egy bolygóról akarok írni, tudom, honnan merítsek, vagy meríthetek. A kozmosz-térképészet (asztrológia tudomány), nem magánytulajdon!
Azzal egyetértek, aki – időt akar megtakarítani – és félig se jártas az asztrológiában, nem említi meg az eredetét, az lehet személyes sértés! Az már a sértetten múlik, hogy van-e annyira intelligens, hogy elismerje, hogy ő, vagy ők sem hivatkozhatnak arra, hogy a kisujjukban van az asztrológia!
Szóval, én a régi asztrológusok tudásából – mindig írom, írtam és írni fogom a jövőben is – merítettem a szabad időmből, óráimból közszemlére.
Megismételem a kérdést, hogy a már mindig uralkodó bolygókról is beszélünk, a víz elemű Hold mit mutat meg a horoszkópunkban?
Arra, hogy erre a kérdésre felelni tudjunk – magamat is beleértve – tudni illik, hogy mely asztrológiai házban, vagy jegyben áll a születési képletében a Hold.
Ebben a hónapban domináns lesz a szerepe, ahogy minden más esetben, más hónapban más-más planéta. Nem döntően, de számít és ennyit erről feltétlenül tudnunk kell, ha nem is tűnik fel olyan nagyon!
Jegyről-jegyre – aki tisztában van vele, előnyt fog élvezni – az asztrológiában a „történelmi” Negyedik Házát figyelje.
A levegőjegyben – Vízöntő, Mérleg, Ikrek
– erre a ciklusra töményen fogják érzékelni, minden a kommunikációikon fog múlni. Ha baráti és a barátságos hang megtalálja az utat egymáshoz és beszélhetünk erről, mint összetartozó tényezőkről. Amennyiben borul ez a „rendszer”, akkor pl. parancsolgatásként akarja kivívni a tetszését, ezzel aknára lépnek, rögtön robbannak, oda lesz a béke!
A Negyedik Házat „figyelve” ismételten jegyről-jegyre, ha tűzjegyben – Kos, Oroszlán, Nyilas
– sok asztrológus azzal a tapasztalattal áll elő, hogy itt jobbára a reguláris rendszer dominál, és semmi félmegoldás! Más esetben pedig a lelkesedés viszi előre a család, az otthon szekerét. Ha bárki is kicsinyeskedő, zsugori ott az az első adandó alkalomkor kereket oldás lesz a következménye. (Csak el innen, de jó messzire! – minden ilykor, ez most tetőzhet.) Ha éppen valaki arisztokratikus magasságokból szemléli a családi, otthoni történéseket –megtehetik, miért is ne– azoknak egy idő után az lesz a tapasztalata, hogy kitörhet a palotaforradalom és oda a királyság!
A Hold – Ház felségterületén, ha a Negyedik Ház földjegyben – Bika, Szűz, Bak
– itt a közös nevező: az építkezés, s ha lehetne, akkor maradandót! Egyszóval, itt megáll az idő és a dolgok mozgató eleme a stabilitás!
Tehát, így minden első ránézésre a siker máris garantált, csak „ne ugasson bele senki a képébe”! Ha hűvös a légkör, akkor melegre vágyás az első, ha pénztelenség az úr, akkor a vágyálom, hogy ölükbe hulljon a manna. Ha mindenki, vagy a legtöbbjük gethás, nyavalygós, akkor természetes velejárója lesz, minden követ meg kell mozgatni, hogy az egészséget elő kell halászni akár a föld alól is, s persze kutyát és macskát is beleértve!
Legvégül, s nem legutoljára, akiknek a Luna asszony mondja ki a frankót, a vízjegyben a közös nevező a (z túl)érzékenység (Rák, Halak, Skorpió)!
Figyelem, nem kell szégyelleni, szabad utat lehet adni az együtt sírásnak, de az együtt nevetésnek is. (Lehet sírva-nevetni is!) Mert ezt kívánja meg tradicionális szokás apáról-fiára, anyáról-lányára szálló közös nevezők.
Ironikusan hangzik, ebben a ciklusban ilyen légkörben kerül a felszínre, hogy nincs szükség szép és nagy szavakra, félszavakból és minden érthetőn lesz, vagy lehet! Ez kemény lesz, gyakori ilyenkor a személyes veszteség is!
folytatjuk…
Steiner Gergely asztrológus
Információ:
skype: steiner.gergely
s.gergely@t-email.hu
steinergergely@gmail.com vagy
+36-30-9391-338 telefonon.