Csak találgatás az asztrológia?

Horoszkóp

ÍRTA: STEINER GERGELY ASZTROLÓGUS

Ezzel a címmel akarom érzékeltetni, az asztrológia nem a találgatások kategóriája. Hatalmas öröm volt a számomra, hogy ebben a Vertex-pontban találtam meg, hogy nincs szükségem keresgélni, találgatni! Figyelem, szó sincs arról, hogy a felfedezője lennék ezzel valaminek (bárminek) is. Ezzel az ismeretanyaggal ez a pont a számomra egészen egyértelművé teszi az emberek helyzetét a privát és közösségi életemben.


A kijelentést és a találgatást is helyére tettem a Vertex-pontban. Néhány kísérletem volt arra, hogy „kijelentést” tegyek, de dugába dőlt. Korábban írtam, példa gyanánt: az orvosi egyetemen a boncteremben dől el, hogy kiből lehet orvos – minden tiszteletem érte -, mert a profán világ nem képes megérteni, hogy találgatni haszontalan, hiszen a testben minden a helyén a születésünk pillanatától számítva.


Vagyis, amikor látom – előbbi hasonlattal élve -, hogy valakinek a Vertex-pontját, az egy dolog. Továbbá a szemébe mondani sem igazán ildomos, minek a tetőzni a félreértést, vagy a félreérthetőségeket. A Vertex-pontot nem egy tudományos magyarázkodás kategóriája. Gyakran személyes titokként kezelem, hogy valakinek ismeretek híján részletekben kifejtsem. Akkor miért teszem közszemlére?


Nos, az ismertetések kapcsán gyakorta kérdezik, neki hol is áll ez a Vertex-pontja. Kijelentem, hogy egyszer sem tagadtam meg a választ és ezzel egyenes arányban, így nem bocsátkozom találgatásokba!

Mint a boncteremben, ahogy az emberi testben is minden a helyén van, mint a Vertex-pont esetében is. Egy ismerősömmel beszélgetések sora indította el (pl. a munka és a társkapcsolatáról)!


Vertex-pont, 6. Háza – kaszt – az értekezés tárgya. Egészen magától értetődő, hogy ez róla szól. Olyan céllal inkarnálódott – reinkarnációt hirdetőkkel karöltve – ő az élet porondján, amikor eljön annak az ideje vitathatatlanul valamiben a legjobb.

Ha valaki megismerné a helyét, tudná mit kezdjen vele? – kérdem én. Nem jó kérdés! Ha megismerte hol a helye, miért is nem kezdte el? – a kérdés helyes! A többi már rajta múlik.


A 6. Ház – egyik „kaszt” a négy közül – csatolom az írásomat, a teljesség kedvéért a Vertex-pont sorozatból a Sorsok feletti erők címmel, hogy a példa értékű gondolatokkal segítségére lehet valakinek. Találgatásnak így nincs helye, éljen(ek) vele…


„A legjobb szer ahhoz, hogy ne gondolj a nyomorúságodra – a munka.” L. von Beethoven



Minden, amit tudni akarsz, vagy szeretnél tudni a Vertex-pontról itt megtalálod!


Hadd kívánjak eredményekben gazdag, harmonikusabb újesztendőt!

Steiner Gergely asztrológus

Információ:


skype: steiner.gergely

s.gergely@t-email.hu


steinergergely@gmail.com vagy

+36-30-9391-338 telefonon.

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Átok vagy karma?

Átok vagy karma?

Átok a horoszkópban? - az ehhez kapcsolódó írást itt találod A 8./12. Életterületed bolygói karmikus átkot jelentenek. Na de ez mi? Az előző életedben felhalmozott energiákat hozod magaddal, ebbe az életedbe. 8. Házas bolygókkal egy generációs átkot vagy rossz karmát...

A nőiesség maga a Rák jel

A nőiesség maga a Rák jel

A Rákok uralkodó bolygója , Naprendszerünk fő alkotóeleme a Hold. A Hold mozgása rendkívül nagy befolyással van a Rák emberekre, nagyobb, mint bármelyik más csillagjegyre nézve, emiatt van az állandó hangulatváltozásuk. Az állandó hangulatváltozások miatt pedig az,...

A SZENT ELHIVATOTTSÁGUNK TELIHOLDJA

A SZENT ELHIVATOTTSÁGUNK TELIHOLDJA

JÚNIUS 30. – BAK TELIHOLD (BUDAPESTI IDŐSZÁMÍTÁS SZERINT :01:55) A Bak kardinális földjegyében létrejövő Telihold mindig a felelősség, a rend, a struktúra, a bölcsesség és a „megállok, és ránézek az életemre” energiája. Most azonban ennél sokkal többet hoz: kardinális...

Az asztrológia egy óriási segítséget kínál

Az asztrológia egy óriási segítséget kínál

Mielőtt leszületik egy lélek a Földre, elkészít egy élettervet, amiben először is kiválasztja a szüleit, testvéreit, rokonait és a számára megfelelő környezetet, ahol leginkább teljesíteni tudja majd az életfeladatait, amelyekre szüksége van a saját fejlődéséhez. A...

<a href="https://csillagido.hu/author/steinergergely/" target="_self">Steiner Gergely</a>

Steiner Gergely

Szerző

1949. március 4-én születtem – soproni vagyok, itt végeztem az iskoláim Több évtizede már annak, hogy egy determinált (kivédhetetlen) helyzetemben „egyszercsakmithogynem” a tanácstalanság közepette kézbe kaptam egy asztrológiai könyvecskét. Első nekifutásra „befaltam”. Keresztül kasul végigzongoráztam újra és újra minden sorát. Már ennek majd harminchat éve is, amikor elhatároztam „beletanulok”. Nagyot szánkóztam a sorok közt, gyakran lefagytam jó pár gondolattól és sortól. Dr Janák Lajostól hallottam: ne minden a megértéséről szóljon, hanem minden a jobb érthetőségről szóljon. Így jutottam ahhoz a felismeréshez, mindenkinek és a minden megértésnek az első pillére az önismeret. Az összes bolygó és házhelyzete mindig jelezte, és jelzi mostanság is, hogy mit is kellett komolyan venni a horoszkópomból. Azaz, nehogy idegenektől újabb csapás, vagy tragédia érjen annak a nyegle, vagy az érzéketlen szavaik hallatán. A bolygóim jegy és házhelyzet a számomra és mindenki másnak is azt jelzi, hogy miként is tudja helyén kezelni azt, nehogy idegen emberek egymásnak és egymásban újabb csapást, vagy tragédiát mérjenek a barátságtalan, vagy tapintatlan szavaikkal. Mindig mindennel összefügg, s ha 60-80 %-ban röviden, tömören és érthetően közel áll az élő valósághoz minden prognózis segítő a dolgok megértésére, képes erőt és kitartást adni a változtatások kivitelezéséhez és az új célok eléréséhez! Nálam a prognózisok saját szerkesztésben, és nem előre egy gépi programozásban készülnek! ELÉRHETŐSÉGEM KOMOLY ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN steinergergely@gmail.com

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő