Az asztrológia nem azért van, hogy megijesszen. Nem azért van, hogy determinációba taszítsa az embereket, ezzel kivéve kezükből a saját életük irányítását. Sőt: azért van, hogy segítsen újra felvenni a fonalat, ha netán elejtettük volna útközben.

Én legalábbis erre használom, mélységes tisztelettel az ősi, több ezer éves tudás előtt meghajolva.

A kollektív szorongáskeltő vészmadár-asztrológia ott csúszik félre, amikor történelmi példákból végzetet gyárt, ciklusokból ítéletet, és azt sugallja: „mostantól rossz lesz, és kész”. Ez nem elemzés. Ez szorongáskeltés. Egy olyan társadalomban, ami agyon van traumatizálva éppen az említett történelmi és társadalmi okokból. Nosza, rakjunk még rá egy lapáttal, had érezzék magukat még szarabbul.

Igen, mindannyian társadalmi áramlásokban élünk.

Igen, megkerülhetetlenül hatnak ránk politikai döntések, gazdasági folyamatok, nagyhatalmi játszmák.

Igen, vannak dolgok, amikre nincs közvetlen ráhatásunk. (És sajnos amire lenne, azzal sem tudunk okosan élni, csak pusztán pillanatnyi érzelmektől vezérelve.)

Egyedüli ráhatásunk a saját életünkre van. De erre kötelezően kell, hogy legyen!

És az asztrológia valójában itt kezdődik számunkra, egyének számára. Mert a kérdés nem az, hogy mi történik a világban, hanem az, hogy az egyén hogyan reagál. És ezt mindig megválaszthatja, és meg is kell, hogy válassza, ám ehhez fel kéne nőni.

Egy félelemben tartott társadalom SOHA NEM NŐHET FEL.

A mostani Szaturnusz–Neptunusz időszak kollektív szinten valóban bizonytalan, ködös, értelmezési válságokkal teli. De egyéni szinten nem a pánikról kellene, hogy szóljon, hanem a belső rend megtalálásáról.

Arról, hogy ki mire hallgat, mit vesz komolyan, mit enged be, és mit nem.

Arról, hogy egyéni zsinórmértékünk legyen, és ahhoz tartsuk magunkat minden körülmények között. Ez persze újfent felnőtti értelmezést feltételez, de a felnőtté váláshoz elengedhetetlenül szükséges félelmek, szorongás uralása nélkül nem fog menni. Ha viszont hiteles és tudó emberek folyamatosan szorongásban tartják a náluk kevesebbet tudókat, az bizony pont azt mutatja, hogy a kollektív szorongás fenntartása valamiféle fura érdek. Ennél messzebbre nem mennék a következtetések láncolatában.

Talán még annyit: én ezt hatalommal való visszaélésnek tartom.

Ez az együttállás nekem rajta van a radix Szaturnuszomon, ami együttáll a Kos Vénuszommal. Az egzakt Szatrunusz-Neptunusz együttállás pont a születésnapomkor lesz.

Ennek akkor is van jelentősége, ha nem akarunk neki jelentőséget tulajdonítani, mert ilyen egy ember életében egyszer fordul elő – vagy egyszer sem.

De hiszem, hogy engem nem fejbekólintani fog – szükségtelen, úgy érzem – hanem megérlel. Talán nem csak azt jelenti, amit máskor, hogy egy évvel idősebb, tapasztaltabb lettem, hanem valamelyest át is struktúrál.

Befejeződik az a munka, amit három és fél éve elkezdett a Szaturnusz, amikor a IV. házamba lépve végigment a Napomon, Merkúromon, Cheironom, és most életemben másodszor visszatért a születéskori helyére. Behúzva magával a Neptunuszt is.

A korombeliek ezt a második szaturnuszi visszatérést mind egytől egyig megtapasztalják most.

Nekünk valóban vagy fölfelé, vagy lefelé vezet az út, nincs lacafaca. Aki az elmúlt harminc évben sodródott, nem tanult a vele történtekből, nem tudta azt beintegrálni, abból hasznot hajtani maga, és a tágabb, szűkebb környezete számára, azt most még jobban megcincálja az élet.

Náluk sokszorosan érezhető lesz, hogy vagy belevesznek a neptuni ködbe: túlspiri, túldimenzionálás, illúziókba veszés, alkohol, gyógyszerek, drogok, és/vagy csont-ín-bőr-fogproblémák mutatják hol kéne állítani a rendszeren, amíg még nem késő. Ha nem késő.
Pedig, hangsúlyozom, ez az időszak nem azt kéri, hogy rettegjünk. Azt viszont igen, hogy le kell választani mindazt magunkról, ami NEM A SAJÁT TAPASZTALATUNK.

Nem minden hír igazság. Sőt, a legtöbb durván féligazság, olyan aljasul van megfogalmazva, hogy nem tagadja a valóságot, de masszívan elferdíti. (Újságírást is tanultam anno, és bár végigjártam az iskolát, mire kikerültem megérett bennem: köszi, ezt akkor sem, ha pisztolyt tartanak a fejemhez.)

Nem mindent kell komolyan venni, amit az interneten látunk.

Sem itt, sem a youtube-n, sem a Tiktokon, sem az Instán, a többi nem jut eszembe.

Nem mindenkit kell komolyan venni, sem azt, akit a monitoron keresztül látunk, hallunk, vélünk ismerni, sem azt, akivel személyes kapcsolatban vagyunk.

Hogy szimpatikus, kedves számunkra valaki, sőt szeretjük, még nem jelenti azt, hogy ezerszázalékig el kell hinni minden szavát.

Csak a gyermek hiszi el minden szavát a számára kedves felnőttnek.

A felnőttség azt jelenti, hogy bármennyire is szeretünk valakit, amit mond az mindig róla szól elsősorban, és nem biztos, hogy általános érvényű igazság.

Mint ahogy az én szavaim is eljutnak néhány emberhez, de nem mindenki számára igazság, és ez így van rendjén.

Van, aki durván félreértelmezi, majd engem kér számon – ebből tökéletesen lejön, hogy nem vagyunk kompatibilisek egymással, attól, hogy néhány írásom „betalált” nála, még nem MINDEN gondolatommal, véleményemmel, tudásommal kell egyetérteni, és számára nem biztos, hogy amit én adni tudok el-, és befogadható. És ez így van rendjén.

Magunkat sem kéne annyira túlkomolyan venni.

Nem minden elemzés vonatkozik rád.
Nem minden kollektív félelem a te félelmed.
A „jól megélése” ennek az együttállásnak nem a túlélésben és nem spirituális menekülésben kell, hogy legyen, hanem nagyon is földi dolgokban. Ne feledjük: Csontasszony időszakban vagyunk, még mindig.

Figyelni arra, mi az, ami ténylegesen az életed része, és mi az, ami csak figyelemelterelés a külvilág részéről, hogy még jobban szétzilálja a tudatodat, elmédet, agyadat, testedet, hogy még jobban eltávolodj a Lelkedtől. Hogy még mélyebbre merülj a saját negativizmusodban.

Amit viszont nagyon erősen tanít:

Nem hozunk végleges döntéseket ködös érzelmi állapotban.
Nem reagálunk azonnal mindenre.
Megkülönböztetjük a valós veszélyt a direkt felkorbácsolt szorongástól.
Fenntartani a napi rendünket, figyelni a test ritmusára, megtartani az építő, szeretettel, kölcsönös figyelemmel, és TISZTELETTEL teli emberi kapcsolódásokat.

A kiemelés nem véletlen. Sokan azt hiszik, hogy mert ők szeretnek, megengedhetnek magunknak a másikkal szemben bármit. Nos, a szeretet pont az, hogy figyelemmel vagyok a másik tűrőképességére, és nem lövök túl a célon, sem szavaimmal, sem tetteimmel.

Megtartani mindent, ami működik. Nem kell lecserélni, csak mert van már újabb konstrukció.

Ez az időszak szűr. És visszaadja a felelősséget, amit oly’ szívesen eldobálnak az emberek manapság.
Nem túlélni kell ezt az időt, hanem alkalmazkodni kell. Józanul, érzékelve, a saját belső iránytűre támaszkodva (ami nem a nagyanyádtól hallott mantra!).

Aki mindent végzetként értelmez, az egyre jobban beszűkül, végül megbénul.
Aki viszont érti, hogy az áramlások között mindig van egy többé-kevésbé kényelmes mozgástér, az át tud folyni köztük.

Tehát még egyszer: az asztrológia nem sorscsapás. Nem determináció. A horoszkóp térkép. És a térkép nem helyetted halad. Csak segít, hogy lásd, merre lépsz. Segít, hogy megmutassa merre léphetsz.

Az asztrológia nem arra való, hogy rémisztgessünk vele, hanem arra, hogy lásd hogyan és miért tartozol felelősséggel a jelenedért, és a jövődért. Mert az életünk hajóján utazva ugyan mindig hatnak ránk az áramlások, de a kormánynál az irányt mindig az egyén tartja.

Vadász Mária Magdolna
asztrológus – családi terhek a horoszkópban / ŐsErő©Módszer

www.fenyem.net

e-mail: csontasszony67@gmail.com