Ülj a tükör elé!

Horoszkóp

ÍRTA: STEINER GERGELY ASZTROLÓGUS

Mindenkinél mást és mást jelent, jelenthet. Gyakran megesik velem szóban és írásban is, mert ezt jól betanultam szóról-szóra: „Nézz szembe önmagaddal! Ülj a tükör elé és nem kell senkinek sem láthatási engedélyt kérni, bármikor megteheted. Azaz, nem kötelező nyíltan bevallani, itt senki sem tökéletes, így én sem!”

A Cserepes Művelődési házban – anno az asztrológus dzsemborin – hallottan legelőször, rögtön több értelmet nyert a szótáramba.

Felvettem a tevékenységi körömbe. Magamért és másokért is. Az utóbbi nem mindig tetszett, de – szó szerint – muszáj volt, hogy értsem a mondanivalóját. Minden egyes saját fényszögeimet „falhoz állítottam” és rákérdeztem önzésből! Mindenki más fényszögeit is „falhoz állítottam” és rákérdeztem, kirajzolódott és a jelleme, sorsa, minden olyan dolga, amivel nekem is szembe kellett néznem. Ez a képzeletbeli – és az élő és a valódi – tükröm, a mai napig üzemel nálam…



Mi a lényeg? Már-már, több százszor, vagy ezerszer láttam (kiolvastam) ezeket a tranzitokat. Ez olyan, mintha a személyes színházamban ezerszer is látnám az „István, a király”-t. Aspektusok és a szavak újra és újra más-más értelmet nyertek.

Egy valami nem, mindig egy ember, annak a jelleme, a sorsa. Valahányszor lejátszottam a szerepeiket, mert egyik-másik nem az enyém, mindvégig tudtam, hogy milyen képet vágok a tükörbe – miatta!



Megértem már minden planéta túlkapásait – ne feledjék, asztrológus vagyok -, csupán azért, hogy a pofavizit után mi rajzolódik ki az ábrázatomon, amikor szembesülök (mások) problémáival.

A saját magamét elrendeztem és a helyén kezeltem, kezelem és a jövőben sem máskülönben. Az alapbolygók, mint sorról-sorra nem a bűnbocsánatot kérések érdekében, de nem is tessék-lássék módon. Bárki, akárki ki is, aki tudja a sajátját, hiba lenne a homokba dugnia fejét, végtére is nem egy strussz az ember!



Amikor marsikus jelenségekkel találkozom egy képletben akkor a tétlenség, ahogy a fájdalom nélküliség is, a fő gond forrása! A fényszögei elárulják önként és dalolva, hogyan áll a határozottság, vagy határozatlanság dolgában, hogyan áramlik a képletében a buzgóság, vagy a mi is az oka a puhányságainak.

Amikor vénuszi jelenséggel kellett szembenézni – mások helyett is – tapasztalom, hogy a pénztelenség, a szegénység, és az egyedüllétek a problémák gyökerei! A fényszögei tálcán kínálják a számomra, hogyan is áll birtokviszonya, vagy birtokló viszonya. Enged-e a 21-ből, vagy el se tud számolni huszonegyig.



Amikor a merkúri jelenségeket kellett megértenem, rájöttem, hogy az összes hiba forrása a gondolatszegénység, és a cselekvőképtelenség!

A fényszögei itt is elárulják önként és dalolva, hogy mennyi benne az oktalanság, mekkora mentális defektusa van, de az is igaz, mennyire intelligensen ismeri fel a veszélyt.



Amikor a luneális (Hold) jelenségeket fedezem fel egy – asztrológiai – körön belül , rögtön elsőre szembetűnik, az otthontalanság (hazajár, de nincs otthon).

A fényszögei kiteszi a küszöbre elém, hogyan kötődik, vagy miért is nem kötődik a gyökereihez. Honnan, kitől ered a „hattyú halála”- effektusa benne.


Amikor a szoláris jelenséggel szembesülök, a Napba se lehet sokáig nézni, így aztán semmit se látok, talán jobb is, ha nem látok semmit.

A fényszögei a Napnál is világosabban képembe ordítja, mitől olyan felfuvalkodott, mitől olyan hiú, ki miatt engedheti meg magának az ellenőrizetlen úrhatnámságot.


Amikor a jupiteri jelenséget kell megfogalmazni, itt az érzelemnélküliséget és a hitetlenséget kell kiemelni szívfájdalom nélkül. A fényszögei egyértelműsíti nekem, hogy a megalapozatlan büszkesége miatt, vagy a kevés önbizalma-e az, ami miatt képtelen önfegyelmet gyakorolni, amiért gyártja a konfliktusokat.



Amikor a szaturnuszi jelenségeket kell beépítenem a köztudatba, a hivatás-, vagy a kötelességtudat kérdésében hogyan is áll a delikvens. A fényszögei nyilvánvalóvá tudják tenni a számomra, honnan ered belőle a pesszimista beállítottság, tán kényszerességből, elnyomott-e, vagy ő maga az elnyomó?

Az uránuszi jelenségek mögé kell kukkantani, a pillanat tört része alatt kell felismerni, miért lázadozik, miért a sok hűhó semmiért!

A fényszögei áramütésszerűen kitágítja a pupilláimat, nála hogyan is őrizzem meg a nyugalmamat, amikor motivációs kulcsszavakat kell találni szalmakazalban.




A neptunuszi jelenségeknél ki kell tudni várni, hogy mikor száll fel a köd a kobakjában és lássam is az önzetlenséget. A fényszögei a mélységekben tapogatást jelenti a számomra, hogyan őrizzem meg a földi életben – a való világban -, nehogy olyat mondjak, hogy elveszítse a józan ítélőképességét.


A plútói jelenségeknél egy kissé meglepő lesz, egyszerű a képlet: valami vagy fekete, vagy fehér. A fényszögei így nem okoznak különösebb gondot, hogyan látszódik – asztrológiailag mindenképpen – előretör-e, vagy túltolja a dolgait. Más esetben túldolgozza magát, vagy küzd saját maga ellen is kíméletlenül.



Senki se merészeljen megvádolni azzal, hogy nem látom a szépet és a jót az égi jelekben. A pofavizitek során az én képemet tartom a tükör elé – másokért! Remélvén, hogy talán ő is azt látja, amit én, így meg is néztem. Ha nem, akkor sincs nagy baj, levette a sors rólam ezt a terhet, átruházta az utódaimra! Így megy tovább ez rajtam kívül, és már-már hatezer éve is érvről-évre!


Steiner Gergely asztrológus (sk)

Steiner Gergely asztrológus

Információ:


skype: steiner.gergely

s.gergely@t-email.hu


steinergergely@gmail.com vagy

+36-30-9391-338 telefonon.

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

A kihívás és az önmegvalósítás éve

A kihívás és az önmegvalósítás éve

Erős asztrológiai időminőségben köszöntött be az új év március 20 -án ,15 óra 46 perckor, mikor a Nap a Kos jegyébe lépett, és elhozta a megújulásra való lehetőséget. A kihívás és az önmegvalósítás éve lehet a 2026-os esztendő az asztrológiai energiák tükrében. A...

Mit hozott 2026. Január?

Mit hozott 2026. Január?

Utólagos asztrológiai áttekintés, hogy megérthesd, miért most, és miért veled történik az, ami…. Ez a hónap megmutatta, hogy mennyire fontos kimondani az érzéseinket, nem csak megélni azokat! Nagyon sok olyan helyzetet, váratlan fordulatot hozhatott a Január, ami szembeállított azzal, hogy másokat hibáztatunk, és nem vállaljuk a saját felelősségeinket a dolgok alakulásával kapcsolatban! Nagyon sokan meg […]

Te vagy számára a nyugalom szigete ?

Te vagy számára a nyugalom szigete ?

Az, hogy szeret téged valaki, leszűrhető abból is, hogy érzelmileg sebezhetővé válik előtted.. (pl a Skorpióknak) Sokaknak nagy problémát jelent, hogy megnyíljon a párja előtt és kimutassa az érzelmeit,megmutassa, hogy érzelmileg mennyire sebezhető. A feltétel nélküli...

A 12 csillagjegy hétvégi horoszkópja

A 12 csillagjegy hétvégi horoszkópja

Itt a hétvégi horoszkópja a Kosoknak! Ideje lenne megtanulni észrevenni,hogy mikor kell feladni a harcot, versenyt! Merj lépni akkor is, ha túl sok a szabály,keret, akadály, ami előtted áll, de csak törvényes keretek között!!!! Mert 2026. Februárja a Kosok esetében...

<a href="https://csillagido.hu/author/steinergergely/" target="_self">Steiner Gergely</a>

Steiner Gergely

Szerző

1949. március 4-én születtem – soproni vagyok, itt végeztem az iskoláim Több évtizede már annak, hogy egy determinált (kivédhetetlen) helyzetemben „egyszercsakmithogynem” a tanácstalanság közepette kézbe kaptam egy asztrológiai könyvecskét. Első nekifutásra „befaltam”. Keresztül kasul végigzongoráztam újra és újra minden sorát. Már ennek majd harminchat éve is, amikor elhatároztam „beletanulok”. Nagyot szánkóztam a sorok közt, gyakran lefagytam jó pár gondolattól és sortól. Dr Janák Lajostól hallottam: ne minden a megértéséről szóljon, hanem minden a jobb érthetőségről szóljon. Így jutottam ahhoz a felismeréshez, mindenkinek és a minden megértésnek az első pillére az önismeret. Az összes bolygó és házhelyzete mindig jelezte, és jelzi mostanság is, hogy mit is kellett komolyan venni a horoszkópomból. Azaz, nehogy idegenektől újabb csapás, vagy tragédia érjen annak a nyegle, vagy az érzéketlen szavaik hallatán. A bolygóim jegy és házhelyzet a számomra és mindenki másnak is azt jelzi, hogy miként is tudja helyén kezelni azt, nehogy idegen emberek egymásnak és egymásban újabb csapást, vagy tragédiát mérjenek a barátságtalan, vagy tapintatlan szavaikkal. Mindig mindennel összefügg, s ha 60-80 %-ban röviden, tömören és érthetően közel áll az élő valósághoz minden prognózis segítő a dolgok megértésére, képes erőt és kitartást adni a változtatások kivitelezéséhez és az új célok eléréséhez! Nálam a prognózisok saját szerkesztésben, és nem előre egy gépi programozásban készülnek! ELÉRHETŐSÉGEM KOMOLY ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN steinergergely@gmail.com

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk