Bizonyítékok lelkünk túlvilági létezésére 2.rész

írta: Medek Tamás spirituális író

II. Bizonyítékok

1., Halál közeli élmények (HKÉ)

Ezen élmények feljegyzése az emberiséggel csaknem egyidős, napjainkban azonban ugrásszerűen megnőtt az esetek száma, köszönhető az orvostudomány fejlődésének, hogy egyre több embert képesek visszahozni a klinikai halál állapotából.

A visszahozás után nem mindenki emlékszik a jelenségre, csupán azok, akiknek a vezetője ezt engedélyezi, akinek az aktuális sorsfeladatát figyelembe véve szükségszerű, hogy az átélt élményre emlékezzen. Óriási szakirodalom áll rendelkezésre a HKÉ jelenségkörével kapcsolatban.

Mindenki másképp meséli el ugyan, nyilván a saját szóhasználatát és világképét felhasználva, de a főbb momentumok, a lényegi elemek ugyanazok.

Függetlenül attól, hogy több ezer éve jegyezték fel, vagy ma, függetlenül, hogy fiatal vagy idős volt-e az átélő, továbbá független nemi, faji, vallási vagy éppen helyi hovatartozástól is. Valamint ateisták ugyanúgy átélik, mint a mélyen vallásosak.

Már ez önmagában kizárná a fantáziálás, a hallucinálás lehetőségét, hiszen kizárt, hogy ennyi ember egyfélét képzeljen el, főleg úgy, ha mások élményét soha nem ismerhette.

De akkor még ott vannak az átélés pillanataiban szerzett információik, melyeket később hitelt érdemlően igazolni lehet. Tehát amikor a klinikai halál állapotában, amikor a test már szinte halott, az illető teljesen tisztán érzékeli a környezetében történteket, vagy még távolabb is a dolgokat, s visszajötte után mindezt részletesen elmondja, mely utólag igazolást nyer.

Hallja a beszédet, látja a történéseket, érzi a gondolatokat, ténylegesen úgy, ahogy azok elhangoznak, megtörténnek. S közben szíve, agya, érzékszervei nem működnek. E képességekre teljesen egyértelmű, hogy szellemi mivoltjában tehet szert az átélő.

A HKÉ lényegi elemei a test elhagyás érzése, a megnyílt tudati észlelés, később az úgynevezett alagút élmény (mely voltaképpen az átjárót jelképezi a fizikai és a szellemi világ között), a halott rokonokkal és egy fénylénnyel való találkozás, majd a visszahozás pillanatában egy erős rántással visszakerülnek a testükbe.

Általában ezt megelőzően még elhangzik a következő mondat is: Vissza kell térned, még nem jött el az időd. Még dolgod van.

Az átélők a szellemvilágot az igazi otthonuknak írják le, a visszatérés miatt általában szomorúak. Az élmény után megváltoznak, az addigi anyagi központú életszemléletüket szellemi központúra cserélik fel.

Tehát a szellemvilágbeli létezésünknek egyértelmű bizonyítéka a HKÉ jelenségköre, gyönyörűen szemlélteti a mindig is létező igazságot, mely szerint a testünk csupán egy ideiglenes ruha, s a halállal kizárólag a test hal meg.

2., Korregressziós (előző életekbe vivő) hipnózis

Nagyon sok emberen elvégezték már szakavatott hipnotizőrök ezt az eljárást. Lényege, hogy az éber tudat elnyomásával, felszínre segítik hozni a tudatunk mélyén lévő emlékeinket, ismereteinket. Csakúgy, mint a HKÉ esetében, itt is teljesen mindegy, hogy mikor, milyen ember az alany, a végeredmény lényegét tekintve ugyanaz.

Valahányszor visszaviszik ugyanazt az alanyt ugyanabba az életébe, mindig ugyanazt azt életet, életkörülményeket írja le. Szókészlete, akcentusa, stílusa a hipnózis alatt az emlékezett személyre jellemző.

Sokan az adott nyelven szólalnak meg, holott jelen életükben, éber állapotban egy szót sem tudnának belőle. Ugyan létezik az emberiségnek is egy úgynevezett közös tudatmezeje, ahová mindenki tudata, minden pillanatban feltölti életünk minden egyes másodpercét – tehát gondolhatnánk, hogy onnan merítünk hipnózis alatt.

Azonban ez nem állja meg a helyét, hiszen, mi döntené el a sok százmillió korábban élt ember élete közül, hogy éppen kiére emlékszünk vissza? Ráadásul minden alkalommal ugyanarra emlékezünk vissza. Vannak olyan életeink, melyben gyermek nélkül halunk meg, így még a leszármazási ág sem nyújt távpontot.

Azonban ezeknek a bizonyító ereje mind eltörpül a következő tény mellett: ebben a hipnózisos eljárásban az életek közötti, a szellemvilágban eltöltött időnkre is visszaemlékezhetünk, a halál illetve a születés momentumaival együtt.

Ezek a visszaemlékezések a HKÉ-hoz hasonlóan, ugyan egyénenként eltérők lehetnek, de lényegét tekintve teljesen azonosak, függetlenül, hogy milyen típusú egyénnel végzik a hipnózist. A szellemvilág működését, rendszerét, s a létezés egyetemes igazságait (melyeket az írásom első felében igyekeztem dióhéjban megfogalmazni) ugyanúgy írják le. Sok ezer ember, egymástól függetlenül, hipnózis alatt, nem elég, hogy ugyanazt a világot tárja elénk, de még utólag, hivatalosan is igazolható tényeket képes közölni. A regressziós hipnózis szakirodalma szintén tekintélyes.

3., Médiumok közlései

Ugyan nagyon sok csalóval találkozhatunk, de ettől még igaz, hogy vannak kivételes, médiumi képességű emberek, akik magukat módosult tudatállapotba (transzállapotba) helyezve, kapcsolatot tudnak létesíteni a szellemvilággal, például már meghalt emberek szellemével.

Számos dokumentált eset bizonyítja a kapcsolat létrejöttét – egyszerűen úgy, ha olyat kérdeznek a médiumon keresztül az adott személy szellemétől, amire csak a kérdező és a halott személy tudhatja a választ, s a médium azt közli. Ez minden kétséget kizáró bizonyíték.


4., Gyermekek előző életbeli emlékei

Fentebb közöltem, hogy minden születéskor új személyiséget kapunk, s a régebbi emlékek a tudat mélyére kerülnek halálunkig.

Azonban a végleges elmerülés kb. 6-8 éves korra tehető, így addig a gyermekek emlékezhetnek korábbi életeikre.

Ez ugyan teljesen egyénfüggő, van, aki nagyon csekély mértékben, de vannak gyermekek, akik kifejezetten élesen emlékeznek előző életükre.

Legtöbbjükben a szülők elnyomják ezen emlékek szóbeli megnyilvánulásait, azokat pusztán élénk fantáziának minősítve. Azonban nagyon sok hivatalosan feljegyzett esetet ismerünk világszerte, ahol gyermekek számolnak be egy konkrét előző életükről, személyiségükről – s az a korábban élt személy létezése utólag, hitelt érdemlően bizonyítható. Mivel ezen gyerekek között mindenféle nemű, vallású, fajú gyermek megtalálható, a bizonyítékok kétséget kizáróak, a fantáziálás teljes egészében elvethető.

Csak külön jegyzem meg, hogy (gyengébb) bizonyítékoknak tekinthetők még az úgynevezett déjá vú érzések is (mintha már láttam volna, mintha már jártam volna itt érzése), valamint azok a fóbiák, félelmeink, érzéseink, melyeket jelen életünkben nem tudunk megmagyarázni. Továbbá nagyon sok ezzel kapcsolatos (kétséget kizáróan bizonyítható) emlékképre tehetünk szert egyszerűen álmainkban is – ennek taglalása szinte megért volna egy újabb bekezdést.

5., Haldoklók látomásai

Külön érdemes még kitérni azon helyzetekre is, amikor egy haldokló már látni véli a korábban eltávozott szeretteit. Amikor már a halálos ágyon például a szoba sarkában lévő régen elhunyt szeretteit látja és beszélget is velük – noha mi sem a választ nem halljuk, sem magát a személyt nem látjuk. Ilyenkor a legtöbben azt gondolják, a haldokló hozzátartozójuk már félrebeszél.

Valójában a legkevésbé sem. Ahogyan a gyermekek még az életük első néhány éveikben látják a szellem lényeket, úgy a haldoklók is látják már az életük utolsó fázisában.

Hiszen a gyermekeknek még, a haldoklóknak már vékony a két világot elválasztó fátyol, így láthatják azt, amit mi jelenleg nem. Odaát tudják, hogy mikor jön el a még itt lévő szerettük testi halálának időpontja, így tudják azt is, mikor kell jönniük eléje, hogy ha az időpont elérkezik, segítsék őt a szellemvilágba való visszatérésben.

Bizonyíték ezen esetekben egyrészt az, hogy túl sok haldoklónál megfigyelhetünk ilyesmit, tehát kizárt, hogy ennyi ember ugyanazt fantáziálja vagy találja ki, másrészt minden esetben olyan hozzátartozóval folyik az ilyen beszélgetés, aki már korábban távozott. S akkor még nem beszélve arról a viszonylag ritkább eshetőségről, amikor ebben az állapotban tud meg a haldokló olyan információt a korábban eltávozott szerettétől, amit egyébként máshonnan nem tudhatott volna meg.

Végül, de nem utolsó sorban még említhetnénk a számos olyan megtapasztalást is, amikor szellemet vagy szellemnek tulajdonítható jelenséget látunk, érzékelünk, s amit más racionális módon képtelenek lennénk megmagyarázni. (Pl. tárgyak mozognak akkor, amikor senki és semmi sem mozgatja őket.)

III. Konklúzió

Sokáig azt hittem, hogy majd ha a hivatalos tudomány is képes lesz a reinkarnáció és a túlvilági élet bizonyítására, akkor lehetünk teljesen biztosak benne.

Azonban rájöttem, hogy hogyan is tudná bizonyítani, hiszen a lelkünk világa nem a fizikai világ. Nem kézzel fogható, nem a fizikai világ törvényei működtetik.

S azok az eszközök, melyekkel ma a tudomány rendelkezik, főként a fizikai világ megismerésére szolgálnak.

A másik „probléma” pedig, hogy sok tudós (illetve sok ember) eleve lehetetlennek és nevetségesnek gondolja a szellemvilág létezését, így bármilyen bizonyíték is kerül vele szembe (talán még ha a sajátja is), akkor sem fogja tudni elfogadni azt.

Azonban ezen túlmenvén, ha egy kicsit is nyitott gondolkodásúak vagyunk, s ha a fenti bizonyítékokat figyelembe esszük, megállapíthatjuk, hogy a túlvilág létezését cáfolni nem lehet.

Egyértelmű tehát, hogy vannak bőven minden kétséget kizáró bizonyíthatósági módok, de széles körben mégsem foglalkozik még vele az emberek jó része, s a tudósok sem.

A változás egyértelműen látszik ugyan, tehát azért egyre többet merünk és mernek róla beszélni, olyannyira azonban még mégsem, hogy ez kimondottan széles körben jelen lenne. Így marad – egyenlőre – az, hogy aki hajlik afelé, hogy túllásson a fizikai világon, s nyitott az azon túli világ megismerésére, valamint (főleg) azok, akikkel történnek világnézet-megváltó élmények, azok kaphatnak és kapnak is olyan visszaigazolásokat, melyek mentén a hitet egyre inkább a biztos tudás veheti át. A többiek pedig jó esetben csak hülyeségnek titulálják a szellemvilágot, s azokat is, akik elfogadják a létezését. S persze véleményüket tiszteletben kell tartani. Illetve azt is, hogy ők még nem állnak készen annak az ellenkezőjének az elfogadására, melyben felnőttek.

Hiszen legtöbbünk nem ebben a tudásban nőtt fel. Minket arra tanítottak, hogy az anyag létezik csupán. Egyszer élünk és előtte is, utána is csak a semmi van. Tudatunk csupán agyunk biokémiája. Egy életünk lévén, mindent próbáljunk kiélvezni, halmozzunk fel minél több anyagi javat, hiszen csak az lehet a miénk. Mindezt akár embertársaink eltiprásán keresztül. Így aztán nehéz megemészteni az igazságot. De nem lehetetlen. És minél előbb teszi meg valaki, annál többet könnyít az életén.