Írta: Medek Tamás spirituális író
Vannak olyan élethelyzetek, amikor valakivel rossz volt a viszonyunk, ám csak azután érkezünk el arra a pontra, hogy megbocsássunk neki, amikor már eltávozott a fizikai világból. Sokan emészthetik is magukat ilyenkor, hogy vajon nem egy elkésett megbocsájtás ez?
Fontos tudnunk, hogy bárki, aki ártott nekünk, viselni fogja annak karmikus következményeit. Nem volt véletlen, hogy az életünkben találkoztunk vele, tehát amit ő volt képes adni, azt nekünk tapasztalni kellett, ám ettől függetlenül az adott személynek is vállalnia kell ennek következményét.
Haragudni, s pláne bosszút forralni tehát több ok miatt is értelmetlen. Egyrészt mert nem véletlenül kaptuk a bennünket ért hatást. Másrészt pedig mert egyszerűen nem a mi dolgunk egy negatív tett visszaadása, azt a karma elvégzi mindenki esetében – méghozzá akkor, amikor annak meg kell történnie, amikor az adott lélek abból a legtöbbet tanulhatja. Ha mi adjuk vissza, akkor azt lehet, nem is a megfelelő időben tesszük, másrészt pedig saját magunknak is teremtünk egy hasonló karmát.
Azért is fontos elengednünk az ilyen sérelmeinket, mert legfőképpen saját magunkon segítünk vele. A másik személynek is adunk könnyebbséget ezáltal (bár a karmikus következményeket ettől függetlenül viselnie kell), de saját magunkról mindenképpen terhet veszünk le, sőt, emeljük is magunkat lelkileg ezáltal.
A megbocsájtást fontos és ajánlott mielőbb megtennünk. De kérdés, hogy ezt mindenképpen addig tudjuk csak megtenni, amíg az adott személy még a testi életét éli? A rövid válasz: nem. De nézzük egy kicsit részletesebben.
A gondolatnak, mint energiának sajátossága, hogy azonnal ott van annál a személynél, akinek küldtük azt, illetve igyekszik is olyan hatást kifejteni rá, amilyen érzelemmel azt felruháztuk.
A testi élet alatt is így működik ez, annyi különbséggel, hogy addig a legtöbbünk ebből meglehetősen keveset érez, hisz a lelki érzékszerveink (melyekkel a mások, felénk küldött gondolatát érzékelni tudnánk) ilyenkor a testi érzékszerveink által fedésben vannak.
A test nélküli létezésben azonban ez a kommunikáció egyetlen, ám legminőségibb formája, hétköznapi nevén a telepátia, a telepatikus kommunikáció.
Amikor egy olyan személyhez szólunk testi életünk alatt, aki már odaát él, akkor az adott lélek érzékelni fogja minden feléje küldött gondolatunkat és érzelmünket.
Ha egy ilyen helyzetben szólítjuk őt meg – akár szóban, akár gondolatban – és érzékeltetjük vele, hogy őszintén megbocsájtottunk neki (természetesen fontos, hogy tényleg így is érezzük), akkor az épp oly hatásos, mintha ugyanezt a testi életében közöltük volna vele.
Sőt, bizonyos értelemben még hatásosabb is lehet, hisz az ilyen lélek már sokkal tudatosabb és megértőbb lehet, mint a testi életében, az akkori személyiségével volt.
S bár a tette karmikus következményét vállalnia kell érte a mi megbocsájtásunk által is, de mégis elmondható, hogy egyfajta súlyt veszünk le az adott lélekről is, hisz legalább a mi haragunk, gyűlöletünk, ellenszenvünk nem bántja őt tovább.
Tehát ezért a tettünkért ő maga is hálás lesz. Illetve – és ez részünkről még fontosabb – saját magunk válláról is lekerül egy nagy teher, amitől sokkal felszabadultabbak és nem utolsó sorban lelkileg emelkedettebbek leszünk.
A megbocsájtás tehát rendkívül fontos, s egyfajta mutatója is a lelki fejlettségünknek. Fontos, és sosem késő megtenni.
Medek Tamás
0 hozzászólás