Írta: Medek Tamás spirituális író
“Miért viselkedik sok lélek úgy a testi életében, hogy azt később odaát megbánja (például miért árt másoknak)? Miért kell újból leszületnie? Mikor kapja meg azért a büntetését, amit itt a Földön tett?
Én mindig is hittem a lélekvándorlásban, mert ha a családunkban valaki eltávozott, nemsokára valaki érkezett is.” – fogalmazta meg a kérdéseit, gondolatait egy kedves Olvasóm nemrég, egyik bejegyzésem alatt, hozzászólásában.
Ezt és a rá adott válaszomat szeretném most külön is kiemelni, hisz úgy vélem, az másokat is érdekelhet.
Mindannyian lelkek vagyunk, a különbség az közöttünk, hogy a lélekfejlődés más és más szintjén járunk. Mindannyiunk (akik a testi világban élünk) a létezésünk, úgynevezett reinkarnációs időszakát éljük, melyben hol testben a fizikai világban, hol test nélkül a szellemi világban élünk. (Ez utóbbi az igazi otthonunk.)
A testi leszületések célja és értelme, hogy testben létezve is, amikor a másoktól való elkülönültség látszata még erősebb, megtanuljuk, hogy ez az elkülönültség csak látszólagos. Csak látszólagos, mert noha tényleg különálló lények vagyunk, de a Forrásban, Istenben való összekötöttségünk révén mégis egyek, így bármit teszünk mással, azt valójában magunkkal is tesszük.
Minden lélek szabad akarattal érkezik ide – bármit megtehet, de amit egyszer megtett, annak visszahatását viselnie kell. Erről a karma gondoskodik. Mivel fontos, hogy ugyanazt érezze a lélek, mint amit egykor másban kiváltott (s mivel a karma nem büntetés, hanem tanítás), ezért a korábbi tettek mindig akkor hatnak vissza, amikor a lélek abból a legtöbbet tanulhatja. Legyen ez egy nap múlva, vagy éppen több testi élet múlva is.
A lélek, a testi életeiben számos kísértésnek lesz kitéve, így törvényszerűen elindul a “rossz” úton is (ám ez fontos a tanulásához).
Amennyiben egy lélek még bánt másokat testi életeiben, az azért van tehát, mert még a lélekfejlődése azon szakaszán jár, még nem volt túl sok testi élete, még nem tapasztalta épp elégszer korábbi tetteinek visszahatását, illetve még nagyon hajlamos arra, hogy a testi életében túlságosan is azonosuljon az anyaggal, az anyagi világgal, “értékekkel”.
A lélekfejlődés ezen szakaszán még mindannyiunknak számos hibája van, sokszor követünk el olyan dolgokat, melyekkel másoknak ártunk.
Ezért kell még újra és újra leszületnünk, hogy idővel végül letegyük ezeket.
A lélek nem büntetést kap a rossz tettei után, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy itt, a földi életben azt értelmezzük.
Minden tett annak megfelelő visszahatást okoz, hogy a lélek azáltal tanuljon. Ez rendszerint az újabb testet öltések alkalmával történik meg, ugyanakkor odaát is viseli annak következményét, a saját lelkiismerete által. Ugyanakkor a szellemi segítői, illetve azon lelkek, akik igazán közel állnak hozzá, ugyanolyan szeretettel és megértéssel fogják azon lelkeket is kezelni, akik még hibáznak, hisz tudják, az még természetes.
S végül: az, hogy egy lélek mikor születik le újból a testi halála után, egyénileg nagyon változó. Általában akkor, amikor annak a sorsútnak, melyet a leendő leszületése alkalmával megélnie szükséges, a leginkább optimális körülményeket találja.
Az, hogy egy családba egy testi távozás után nemsokkal érkezés is történik, nem feltétlen jelenti azt, hogy a két lélek ugyanaz, akkor pedig főleg nem, ha a kettő esemény között nagyon rövid idő (pl. néhány óra vagy nap) telt el.
Medek Tamás
0 hozzászólás