Mindenkivel elrendelt a találkozásunk?

Spiritualitás

Írta: Medek Tamás


Földi ésszel szinte aligha felfogható, de minden történésünk mögött elképesztő mértékű szellemi munka húzódik meg.

Egész egyszerűen azért, hogy azon a sorsúton tartsanak bennünket, amit most a lelkünknek élnie kell, amiért most leszületnünk volt szükséges, de amire mi most nem emlékezhetünk tudatosan, amíg itt vagyunk (a földi elménk védelme és a kellő átélésünk szükségessége miatt).


Mindig olyan dolgok történhetnek velünk, olyan hatások érhetnek bennünket, amelyeket életeken átívelően korábban kiváltottunk, s mely visszahatásának most jött el számunkra a legmegfelelőbb ideje. Amikor tehát a legpontosabban tudjuk átérezni azt, amit egykor mi okoztunk másnak. (Hogy ezáltal minél tudatosabbak legyünk a tekintetben, hogy mit jó tenni mással és mit nem.)


Elmondható, hogy csak olyan személyekkel tudunk érdemben találkozni és kapcsolódni, akikkel kölcsönösen beleilleszkedünk egymás sorsútjába. Akiknek mi is pontosan azt tudjuk adni lelki értelemben, amit neki kell tapasztalnia a saját sorsútja szerint, valamint aki számunkra is pontosan azt tudja adni, amit nekünk kell.


Az érdemi találkozások tehát sosem a véletlen művei, hanem kifejezetten elrendelt események. Nyilvánvalóan azok a “találkozások”, amikor csak elmegyünk valakivel szemben az utcán, és semmi értékelhető interakció nem történik közöttünk, érdemben nem részei a sorsutunknak. Ugyanakkor ez sincs mindig így. A számunkra látszólag céltalan, értelmetlen vagy jelentéktelen események bizony sok esetben hatalmas jelentőséggel bírhatnak.


Csak egy klasszikus példát említenék a számtalan közül.


Megyünk az utcán, s elmegyünk valakivel szemben. Azelőtt sem találkoztunk, s utána sem fogunk. Sőt, mi talán észre sem vesszük őt. A másik személy viszont épp pillanatokkal korábban kérte az Égieket, hogy eltávozott szerettével kapcsolatosan küldjenek egy jelet számára. Te pedig épp olyan személy voltál, aki rendkívül hasonlított annak a másik személynek az eltávozott szerettére, akinek így szavakkal leírhatatlan csodát okozhattál, tekintve, hogy az ilyen irányú imája után közvetlenül pillanthatott meg téged.


Az érdemi találkozásaink tehát mindig elrendeltek és mindig kölcsönösen illeszkednek egymás sorsútjába. Azonban a látszólag jelentéktelennek tűnők közül is sok esetben előfordul, hogy csak látszólag jelentéktelenek. Lehet ugyanis, hogy neked az volt, de a másik félnek a világot jelentette. S természetesen az is lehetséges, hogy neked jelentéktelennek tűnik egy találkozás, mely később viszont annál nagyobb jelentőségűvé válik számodra.


Medek Tamás spirituális segítő

Email címem: thoomas26@gmail.com

Weboldalam

FaceBook oldalam

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Útitársak az Örökkévalóságban

Útitársak az Örökkévalóságban

Manifesztum a szellemi kísérésről és a gyógyító jelenlétről betegség idején A betegség nem feltétlenül a sors tévedése, hanem gyakran a szellemi Én olyan hívása, amely új egyensúlyt, mélyebb önismeretet és jövőbeli erőt kíván formálni a földi élet tapasztalataiból.Az...

Ki akar rajtam keresztül megszületni?

Ki akar rajtam keresztül megszületni?

A modern ember szinte vallásos buzgalommal teszi fel a kérdést: ki vagyok én? Mintha a lét legfőbb feladata az lenne, hogy végre pontosan körülírjuk magunkat, elnevezzük sérüléseinket, rendszerezzük mintázatainkat, és ezzel valamiképpen birtokba vegyük önmagunkat....

Kiszállás, nincs tovább!

Kiszállás, nincs tovább!

Amikor testet öltöttünk magunkra vagyis leszülettünk a Földre, azzal a céllal érkeztünk, hogy bizonyos karmikus adósságainkat lerendezzük. Ez maga a megtapasztalás, ami itt ezen a Bolygón lehetséges , mert szükség van hozzá a fizikai testre. A saját bőrünkön kellett...

A megbocsátás valójában elengedés

A megbocsátás valójában elengedés

Nemrég hozta szóba egy kedves hozzám forduló, hogy mit kell megbocsájtás alatt értenünk. A válaszomat megosztom Veletek is, bízva abban, hogy az másokat is érdekelhet: A megbocsájtás nem egyenlő azzal természetesen, hogy nincs benned düh, hogy imádnád, szeretnéd eztán...

<a href="https://csillagido.hu/author/medek-tamas/" target="_self">Medek Tamás</a>

Medek Tamás

Szerző

Medek Tamás vagyok, örülök, hogy most itt vagy és olvasol. Kérlek engedd meg, hogy pár mondatban bemutatkozzam. A lelki dolgok ugyan mindig közel álltak hozzám, azonban komolyabban a lélekkel, sőt, annak testi életen túli létezésével pár éve kezdtem foglalkozni. Ez számos olyan spirituális élménynek volt köszönhető, melyek számomra egyértelműen bizonyították a túlvilág létezését. A spirituális felismerő utam, melyen ekkor elindultam, nagyon izgalmas és hasznos volt számomra. Mivel mindenképpen szerettem volna, hogy az így megszerzett ismereteim másoknak is legalább annyi segítséget nyújtsanak, mint amennyi nekem adtak, illetve mivel az írás mindig is része volt így vagy úgy az életemnek, ezért nem is volt kérdés, hogy az írásaim döntő részét innentől fogva ez a témakör ihlesse. Kívánok a kedves Olvasóknak minél több hasznos percet az írásaimhoz, s kívánom, hogy minél több kérdésre választ leljenek bennük. Valamennyi cikkem megtalálható a https://tudatostudat.blog.hu oldalon, illetve napi rendszerességgel a Facebook-on, a Tudatos tudat nevű oldalon találkozhatnak az írásaimmal, a téma iránt érdeklődők.

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő