A hozzám segítségért forduló egy vesével él, ami 10%-on működik. Ezért éreztük szükségességét annak, hogy megpróbálkozunk a szellemsebészettel. Az érintett tiszta szívvel, lélekkel és alázattal csinálta velem végig az egész oldás menetét.

Nagyon hálás vagyok neki azért, hogy engem választott erre a feladatra, maximálisan éreztem benne a bizalmat, nagyon szeretetteljesen ült le elém pozitív energiákkal. Összesen két hete készülök agyban és lélekben, hogy szellemsebészetet fogok csinálni, előző nap lekértem az engedélyeket, és már végigláttam gondolatban, merre kell majd az úton haladnunk.



A fénylifttel felfele haladtunk a felhőkig, majd még felfele, ahol a repülők haladnak, nagyon lassan haladtam az alannyal felfele, mert nem tudtam még mennyire tudja elképzelni vagy látni gondolatban a képeket, így minden lépést megkérdeztem, hogy ott vagy?


Továbbhaladtunk felfele az univerzumba, a fényliftből lefele még vetettünk egy pillantást, megnéztük a fényliftből a földet. Ezután a tejutat képzeltük el, ahogy itt kiszállunk a tejútra és felfele a tejúton még sétáltunk.

Meghajlással köszöntöttük őt: Én, a gyógyító égi karmaoldásra hoztam a pácienst, majd szellemsebészetre szeretnénk menni.

Megfordult az angyal és kinyílt a kapu, a kapun beléptünk, majd három angyal jött felénk: Középen egy fehér színű, jobb oldalt zöld színű, bal oldalt pedig arany és rózsaszín angyal érkezett.


Majd elkezdtünk még felfele sétálni, és megpillantottunk egy fehér márvány lépcsőt, a lépcsőn a minta szürke színű volt, felléptünk egyesével a 9 fokú lépcsőre és az érintett elmondta az égi karmaoldás szövegét. Lassan, érthetően, hangosan, tiszta szívvel, igaz lélekkel. A mondatok igazán meghatóak, és a fizikai élettel kapcsolatosak, nem lehet érzelemmentesen végig mondani. Ez egy nagyon szép élmény. Ezután elmondtam, hogy szellemsebészetre szeretnénk menni, páciensem a fehér lepelféleségre egy citromsárgás-arany selyem anyagból kapott magára egy anyagot.

Ezután azon az úton haladunk, amin át a szellemkórházba jutunk, szépen az útvonalat is lassan mondtam, hogy az érintett is érzékelje, hol járunk.



Majd megpillantottuk a szellemkórházat. Egy hatalmas nagy és magas épületet képzeltünk el. A bejáratán beléptünk, hogy könnyebb legyen mindent elképzelni, én úgy képzeltem el, mint a fizikai világban egy kórházat. A pulthoz odaléptünk és mondtam:


Majd kimondtam: Tisztelettel kérek szépen 8 db segítőt. Körben beálltak és én nagyon lassan végignéztem a segítő angyalokat, kértem segítséget, hogy megláthassam a segítő angyalokat.


Az első angyal Zöld színű volt, kék, lila, arany-rózsaszínes, ezüstös, ez a látás most olyan volt, hogy érzékeltem, láttam a színeket, vagy inkább azt mondanám, tudtam, hogy milyen színűek.


Ezután elindultunk az első emeletre, minden szobát, számokkal együtt végignéztünk, az ajtók zárva voltak.


Aztán elkezdtük:
Az alany hangosan a saját szavaival elmondta: Tisztelettel kérek szépen a mennyei atyától egy egészséges 100%-os bal vesét. Természetesen én is mindent mondok vele. Mondtam neki, hogy nézzünk felfele, mert fentről fog leérkezni.

  • Nagyon szép arany sárgás fénysávon érkezett le a vese, majd megkérdeztük, hogy: 100%-os vesét kaptunk?
  • Hallottam a választ: Nem.
  • Szellemkezemmel megfogtam a vesét, és a bal oldali asztalra letettem.
  • És újra kimondtuk: Tisztelettel kérek szépen a mennyei atyától egy egészséges 100%-os vesét.
  • És látható volt, ahogyan az arany fénnyel újra leereszkedik a vese.
  • Tisztelettel kérdezem, 100%-os vesét kaptunk?
  • Hallom a választ: Nem.
  • Újra megfogtam azt és letettem a bal asztalra.
  • Ismét kértük a vesét, a harmadiknál egy számot láttam, 67% százalékos vese jött le.
  • A következő leérkezett vese: 72%-os lett.
  • A következő vese: 89% -os lett.
  • Körülbelül a hetedik vese lett 100%-os.



Ezután az egészséges vesét a jobb asztalra tettem.
Ezután a „bőrt” szikével felvágtuk, először gondolatban hátrább álltam, hogy nem én fogom csinálni, mert egy fehéres-lilás angyal állt meg mellettem, amikor tudtam, hogy fel lett vágva, akkor hirtelen az egész ágy felé kerültem és én vágtam meg, vagyis ezt ketten csináltuk az angyallal, egyszerűen ott voltam jelen és láttam az egészet, és vágtam is.

A szellemkezeimmel szét húztam jobbra és balra a felvágott részt.

Először elcsipeszeltem a „vénákat” majd vágtam, kivettem a vesét letettem a bal asztalra, jobb asztalról felvettem az egészséges vesét és betettem, fényujjal varrtam, csipeszeket kivettem, és elindítottam a vese működését, láttam, ahogyan a vese elkezdett élni.

A vágást fényújjal összevarrtam majd fehér fénnyel elsimítottam.


Megkérdeztem Rafael arkangyalt, hogy minden rendben van–e és azt mondta: Igen.
Kimondtam, hogy tisztelettel kérem szépen, amit én nem látok, hogy a segítő angyalok azt csinálják meg.
Ezt a része, olyan gyorsan ment, hogy mire eszméltem már kész is volt.


Ezután az alany felállt az ágyról, de meghajolva állt fel és a bal veséjét fogta mind két kézzel, lassan átkaroltuk és elindultunk kifelé. Közben mondtam neki, hogy nyugodtan húzza ki magát, és engedje le a kezeit.


Kilépve az ajtón visszafelé indulván az angyalok megfogták őt és levitték a lépcsőn a földszintre. Ezután szembeálltunk a 8 segítőangyallal és kezeinket imatartásban, fejünkkel bólintva megköszöntük a segítségeket. Azt láttam, hogy az angyalok továbbmennek és intézik tovább a dolgukat. Közben egy angyal az alany előtt megállt, kérdeztem, hogy miért maradt itt?


Ő volt a hit angyala, én rózsaszínes-arany színben érzékeltem őt, az alanyom pedig fehér-sárgásnak érzékelte. A hit angyala a mai naptól fogva az érintett mellett lesz és segíteni fog neki, hogy a mai napon kapott egy egészséges vesét.


Ezután pedig az ide érkező úton lassan végig haladtunk, majd a fényliftből kiléptünk és visszaérkeztünk a fizikai világba.

Pallai Krisztina

Sportoktató, Felsőfokú hastánc-oktató, Modern tánc oktató, MozgásterapeutaParapszichológus

Természetgyógyász

06 20 233 6024


divatancmuveszetiegyesulet@gmail.com


divatanc.hu