Írta: Steiner Gergely
(2025. október 23. – november 22.)
A csillagjegyeknek minden hónapban van egy közös uralkodó bolygójuk. A Skorpió havában ez mindig a Plútó – és némiképpen a Mars is!
Ha már az uralkodó bolygókról beszélünk, érdemes elgondolkodni azon is, mit mutat a horoszkópunk ebben a tűz-víz elemű időszakban. A jelenlegi kozmikus helyzet szerint a Plútó a Vízöntő jegyében jár, ami kétféle irányba viheti az eseményeket:
- zseniális szellemi megfontoltságba
- vagy épp brutális anarchiába
Ez a kettősség lesz jellemző minden történésre. Ugyanakkor sokak számára ebben a ciklusban még a legextrémebb kívánság is váratlanul teljesülhet.
A régi asztrológusok szerint ebben az időszakban gyakrabban fordul elő, hogy sokan a „hűséges és megbízható házibarát” szerepében akarnak tetszelegni. Álljunk meg egy pillanatra ennél! Ez a fogalom igen tág értelmezésű. Egyszerűsítve: ismeretlenek, vagy épp biztosnak hitt ismerőseink a barátság álarca mögött – tudatosan vagy tudattalanul – tönkretehetik a régi, irigylésre méltó szövetségeket.
Ez is a Plútó sajátossága:
• Tolakodó, tapintatlan és hűtlen barátok semmitől sem riadnak vissza.
De ne gondoljuk, hogy csak rossz történik! Ahogy már említettem: a Plútónak „köszönhetően” zseniális szellemi megfontoltság születhet, és a jó fej, intelligens attitűdök bármilyen kérdésben fenomenális megoldásokat hozhatnak – akár a saját, akár mások fejében.
Sőt, még az is megtörténhet, hogy egy érzékeny veszteség – valami vagy valaki elvesztése – egy pillanat alatt inkább örömöt hoz, mint bánatot.
Ez az időszak tele lesz ellentmondásokkal. De mi is az élet, ha nem maga az ellentmondás?
És végül az örök arany igazság: Csak az a rossz, aki mindig, mindenben csak a rosszra gondol.

KOS (márc. 21. – ápr. 20.)
Mozgástér – Nap és Hold hatása
A Nap a Skorpióban jár, az ön 8. házában – nincs mit szépíteni. Ebben a hónapban felgyorsulnak az események a halállal (nem a saját), örökséggel, hagyatékkal, végkielégítéssel és juttatásokkal kapcsolatban. Ezek előnyeit és veszteségeit helyén kell tudnia kezelni.
Mozgásba lendülnek a család és a közeli kapcsolatok titkai is – ezeket most nem lehet mellékes ügyként kezelni. A közös anyagi javak terén kollektív megállapodásokra lesz szükség, legyen szó férfiról vagy nőről.
Komolyan meg kell vitatni a vállalkozással kapcsolatos anomáliákat is – a csőd elkerülése most kulcskérdés. Fontos téma lesz a szexualitás: hogyan bánnak ön és partnere a testi, lelki és érzelmi szükségleteikkel? Ha problémák merülnek fel, jó esetben képesek lesznek mélyére ásni és rendezni a helyzetet. Ellenkező esetben – a következő Skorpió ciklusig – akár kriminálisan eltorzulhat a nemi életük.
Hozzáállás – belső kihívások
A jelenlegi három planéta ötvözete adja meg az ön belső indíttatását. A siker kulcsa: támaszkodjon ösztöneire és tetterejére. Bár ez egy nehéz életszakasz, mégis örömteli hír, hogy asztrológiailag képes lesz megszabadulni az önt visszahúzó láncoktól – minimális gond nélkül.
Ebben ősidők óta verhetetlen: előre halad, nem fordul vissza a múlt mélységeibe – csak annyira, amennyire muszáj. Nem valószínű, hogy depresszióba esne ettől.
Plútói szereposztás – szellemi megfontoltság vagy anarchia
A tervezés most önnek szinte ismeretlen fogalom – de a Plútó kényszeríti, hogy rendet tegyen. Muszáj lesz a barátok és szövetségesek között ellentmondást nem tűrően rendet vágni.
Hamar felismeri: csakis friss szellemi megfontoltság vezethet a megoldáshoz. Szembesülni fog azzal, hogy ki akarta „kicsinálni” – de valaki vagy valami fel fogja nyitni a szemét. Akinek bizalmat szavaz, azt többször is ellenőrizni fogja – muszáj lesz!

BIKA (ápr. 21. – máj. 20.)
Mozgástér – Nap és Hold hatása
A Nap most szemben áll az ön csillagjegyével – vagy épp a VII. házban jár, ahol minden a nyilvánosságról szól. Nap mint nap személyesen tapasztalja meg, hogy a közvetlen és lehetséges kapcsolatok kielégítőek – vagy épp ellenkezőleg.
Kellene félnie? Nem hinném! Most kiderül, mennyire fontos önnek a környezete – vagy mennyire fontos ön a környezetének. Minden egyes nap bizonyosságot szerez arról, hogy a házas-, élet- vagy üzlettársi kérdésekben nyereséges-e a helyzet, vagy át kell értékelni dolgokat.
Kiderül, nőtt-e a befolyása, vagy megingott? Híres-e, vagy inkább hírhedt? A nézeteltérések során mindenki kimutatja a foga fehérjét. Lehet, hogy összeesküvés zajlik ön ellen – de a viták során konszenzusra is juthat. Nem kizárt, hogy perben kell kivívnia az igazát.
Ha gyakoriak a görcsök vagy szempanaszok – ne halogassa, járjon a végére!
Hozzáállás – belső kihívások
A nyílt játszmák és a lehetséges problémák közepette a belső hozzáállás kulcsfontosságú. A jó érzékiség lesz a megoldás kulcsa. Minden sorsszerű – ezért figyelni kell a külső és belső történések egyensúlyára.
Ha az egyik 50% fölött van, a másik alatt – el fog veszni. Viselkedésében végig meg kell tartania a kényes egyensúlyt. A logikája, józansága és eredeti türelme lesz a segítségére a vészhelyzetek megoldásában.
Plútói szereposztás – szellemi megfontoltság vagy anarchia
A Skorpió urával, a Plútóval való szembenállás nem piskóta – tekintélyét érinti. Ez nem tréfadolog!
Ha rezeg a léc, nincs idő tervezgetni – cselekedni kell! Egy esetleges anarchia tapasztalata komoly gondot jelenthet. Most az átlagosnál fontosabb, hogy van-e elég intelligenciája és szellemi megfontoltsága ahhoz, hogy győzzön.

IKREK (máj. 21. – jún. 21.)
Mozgástér – Nap és Hold hatása
Dolgos munkanapok várnak önre, és most mindenekelőtt az egészségi állapota kerül fókuszba. Nincs középút: vagy egészséges, vagy beteg; vagy dolgos, vagy potyaleső. Csak ön tudja, milyen beosztásban van jelen – és most szembesül vele feketén-fehéren: egy nemes ügyet szolgál, vagy a környezete (rab)szolgának tekinti?
Mozgásterében jelen kell lennie – most derül ki, valóban sokoldalú-e, és nélkülözhetetlen-e az észjárása. Ha ideges, azzal senkinek nem használ – ezt be kell látnia. Ön gondolkodó lény, és most, amikor a Plútó dominál, több csalódásra okot adó tényező is felbukkanhat.
Ha egészséges, ez az időszak sima ujjgyakorlat lesz. Ehhez viszont nap mint nap kerülni kell az értelmetlen aggodalmakat. Ne engedje, hogy gátlástalan emberek kihasználják – sem az intim szférában, sem a munkahelyi közösségekben.
Egyetlen orvosság van: időnként használja a magányt arra, hogy pihentesse feszült idegeit és megnyugtassa nehezen kikapcsolódó agyát.
Hozzáállás – belső kihívások
Van önben elégséges közösségi és kollektív érzés – vagy nincs? Ha nincs, az már szociális probléma. Ha úgy érzi, hogy mindenhez jobban ért, és közben a (szak)szervezete ellen szövetkezik, miközben azon agyal, hogyan ossza ki másokat tapintatlan szavakkal – az nem vall értelmes megfigyelői erényekre.
Nagyon úgy fest, hogy belső fejlődése és nyugalma érdekében messzi, távoli utazásra lenne szüksége.
Plútói szereposztás – szellemi megfontoltság vagy anarchia
A Plútó most nem viccel. Bár sokan hebrencsnek tartják az Ikreket – van is benne némi igazság –, amikor helyzet van, ön tanítani tudná, hogyan kell kivédeni az anarchikus állapotokat.
Ez nem jósda – ne okozzon csalódást! Bizonyítsa be fizikailag és szellemi mozgékonysággal, hogy megtalálja a rést a pajzson. Idegeit érdemes lenne külhonban pihentetni…

RÁK (jún. 22. – júl. 22.)
Mozgástér – Nap és Hold hatása
Felettébb érdekes helyzetben van. Ön sem tagadhatja – sokévi tapasztalatom alapján gyakorta sírós, vagy annak tűnő. Jó formában viszont gondoskodó, önzetlen, féltő és óvó egyéniség.
Most, hogy a Nap és Hold a Skorpió jegyében – vagy az ön 5. házában – jár, víz elemmel és némi tüzes jelleggel, egészséges szenvedélyt kell tapasztalnia. Jó életerő jellemzi ezt az időszakot. Ha panaszkodik, az csak a régi szerep része – így fejezi ki örömeit. (Nagy színész ön, kérem szépen!)
A jelek szerint nyerésre áll: tanulásban, vállalkozásban, szerelemben, gyermekekkel kapcsolatban szerencsés helyzetek sora várható. Spekulációs ügyekben is verhetetlen – de nem valószínű, hogy szétkürtöli, és jól is teszi.
Kedveli a luxust, de hajlamos a pazarlásra is. Most úgy él, mintha semmit és senkit nem venne komolyan – „szép az élet, egyszer élünk” fázisban van. Ha valami rosszat is tesz szerettei felé, nagy kárt nem okoz – de figyelem: a Plútó jelen szakaszában hibázni veszélyes, a sorsa könnyen rosszra fordulhat!
Hozzáállás – belső kihívások
Ön egy hús-vér szeizmográf – érzékeny, intuitív, rezgéseket fogó lény. Megérdemli az örömöket, vidámságot, szerelmet – de lelkileg úgy van összerakva, hogy menet közben retteg attól, hogy vége lesz ennek az áldásos állapotnak.
Gondoljon szeretteire, akik örömmel látják, hogy ön boldog, gondtalan és vidám. Ne rontsa el az ő kedvüket – hagyja őket örülni ennek a közös, szép és ideális helyzetnek.
Ha meghallgatja a tanácsokat, de mégis a régi kottát fújja, nyammog mindenen – hadd fájjon, meg is érdemli!
Plútói szereposztás – szellemi megfontoltság vagy anarchia
Ambivalens helyzet ez az ön esetében a Skorpió-Plútó érában. A Plútó eszméletlenül sokáig lesz a Vízöntő jegyében – és ez azt jelenti, hogy minden új év ilyen szakaszában a semmiből visszafordíthatatlan események történhetnek.
Ezek miatt kérlelhetetlenül át kell rendeznie az életét. Önnek rögvest a végzet jut eszébe – de pontosítok: lehet, hogy az otthont vagy hagyatékot jobb szélnek ereszteni.
Ebben az életszakaszban minden a gondviselésről szól – lehetőleg görcsök nélkül.

OROSZLÁN (júl. 23. – aug. 23.)
Mozgástér – Nap és Hold hatása
Ha ön medve lenne, bátran bevackolhatna egy barlangba és téli álmát aludhatná. De mivel emberből van, ez nem opció. A Nap a Skorpióban jár, az ön IV. házában – 90°-os fényszögkapcsolattal. A barlang szimbóluma stimmel, de az egész év során összegyűlt bosszantó dolgokat most rendbe kell tenni.
Ez az időszak akkor szép, ha zajlik – és most zajlik is, méghozzá királyi módon! Asztrológiailag akkor tudok a kedvére tenni, ha felismeri: a családban több felelősséget kell vállalnia, a béke szigetének megteremtése érdekében.
Medve, oroszlán, ember – mindegy. Higgadtan kell reagálnia, hogy bizonyos dolgok nem úgy mennek, ahogy egy „barlangban” illene. Erről ön is tehet – és nem késő változtatni. November 22-ig „mindent vagy semmit” alapon kell beszállnia ebbe a projektbe. Ez nem kérés – ez parancs. A tetteit a végén büszkén fogja tudni prezentálni.
Hozzáállás – belső kihívások
Házi feladatok sora vár önre – és ehhez való hozzáállása igazi külső és belső kihívás lesz. Szerencsére fogékony, és általában higgadtan veszi tudomásul: otthon – legyen férfi vagy nő – nem feltétlenül ön viseli a nadrágot.
A családias szemlélet lesz minden helyzet motorja. Tapasztalni fogja, hogy a család az otthon tényleges ura – és a zavarát igyekszik palástolni. Ez annak jele, hogy együttműködésre kész. Ha nem cselekszik, botrány lesz – még hogy na!
Plútói szereposztás – szellemi megfontoltság vagy anarchia
A VII. ház helyzete 20 évre előre vetítve fontos tanulságokat hordoz. A Z generáció rutinszerűen kezeli a társkapcsolati helyzeteket – és ahol a Vízöntő van, ott még az előző generációknak is leckét ad.
Senki nem fogja kérni, hogy bizonyítson – legyen egyszerűen az, aki. Önnek olyan lapot osztottak, hogy minden kapcsolata intenzív lesz – testileg és lelkileg egyaránt. Készüljön fel extrém válságokra. A legapróbb sikerért is meg kell dolgoznia – és végig vonzónak kell maradnia mások előtt, akár perceken belül.

SZŰZ (aug. 24. – szept. 23.)
Mozgástér – Nap és Hold hatása
A Skorpió jegyben járó Nap az ön 3. házában aktiválja a kommunikációs képességeket – nem is kicsit. Most különösen fontos, hogy okosan tudjon megszólalni.
Sokat számít, milyen intelligenciaszinten áll – legyen az felsőfok, középfok vagy alap. Egy rossz szó sporteseményen, utcán, lépcsőházban – és máris egy hónapra elegendő témát szolgáltat önmagáról.
Ebben a 30 napban jól meg kell válogatni a szavait! A régi asztrológusok szerint, ha mindezt tudva gondosan rendbe szedi magát, kitűnően fog vizsgázni. Ha nem tud ezekről, testvérei, rokonai, régi barátai figyelmeztetni fogják: kőbunkó módon viselkedik.
Nem azt mondtam, hogy így lesz – de konfliktusmentes állapotra lenne szüksége. Tartsa magát ehhez a tervhez!
Hozzáállás – belső kihívások
Hétköznapi kihívások sora vár önre. Maximalista hozzáállása a Skorpió–Plútó érában egészségügyi kérdéssé is válhat – nem feltétlenül betegségként, hanem fél-emberként.
Jó passzban diszkrét, jó megfigyelő és megbízható. Perfekcionista, sokat vár önmagától és másoktól is. Általában megkérdőjelez mindent, amit olvas vagy hall – ez jó, csak ne csináljon hülyét magából…
Plútói szereposztás – szellemi megfontoltság vagy anarchia
A Plútó a Vízöntőben 150°-os quinkunksz fényszögben – mintha minden este egy borsószemet hagyna a nyoszolyájában. Forgolódás okkal vagy ok nélkül.
De ismeri és alkalmazhatja: „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” A pozitív Plútó szellemi megfontoltságot ad – ha anarchia lenne, vesse be örök gyakorlatias attitűdjét!

Steiner Gergely asztrológus
Információ:
skype: steiner.gergely
steinergergely@gmail.com vagy
+36-30-9391-338 telefonon









