A Bika jegye az élet dicséretéről szól

Csillagjegyek

Már több mint két hete bekrepált a torkom, ami nagyon kellemetlen.
Az orvos szerint egyáltalán nem kéne beszélnem, túl vagyok másfél antibiotikum kúrán (az egyiktől hasmenésem lett) , néhány éjjel nem alváson, majd ülve alváson, amit már kisgyerekesként is nehezen viseltem, de most így 50 felett szinte gyilkosnak gondolom.


Már „nyaralni” is a teljes kimerültség határán mentem el és ott is végig beteg voltam. Ha össze akarom foglalni, és csak nagyon finoman, akkor azt kell mondanom, hogy most nem vagyok éppen komfortban a testemmel.


Közben zajlott a fiúnk érettségije is és ember legyen a talpán, vagyis szülő, aki ilyenkor nem aggódik, nem próbál meg tanácsokat adni, valamennyire kontrollálni, vagy csak azon stresszelni, hogy számára úgy tűnik, hogy nem tanul ez a gyerek az égvilágon semmit sem .

A Chiron először eszembe sem jutott, sőt, nagy naivan azt gondoltam, hogy ha végre kimegy a Kosból – ahol nekem a radixomban áll – akkor fellélegezhetek. Valami mégsem stimmel. Szinte a jegyváltással egyidejűleg robbantam le és ez elgondolkodtatott.


Azért is mert a Bika jegyéhez tartozik analógiásan az alsó állkapocs, a nyak és a torok területe.
A Bikában van egy nagyon erős bizalom az élet tápláló minősége iránt.


A Bika jegye – szerintem – az élet dicséretéről szól


A Kossal megszületünk
, és igyekszünk életben maradni, de a Bika minősége az, ami táplál és segít meggyökerezni, fixálódni az anyagi létben, a testben.
Amikor a baba nem csinál mást, csak eszik, aztán alszik és ezután megint eszik, majd megint csak alszik, tulajdonképpen ezt gyakorolja.


Ránk bízza magát, belénk fekteti a teljes bizalmát – mert nem is tehet mást, tehetetlenül és kiszolgáltatva – és igyekszik gyarapodni, nőni, fejlődni, hogy idővel olyan formába hozza magát, ahol már önállóan próbálgatja a járást, a beszédet és szemlélni a világot.
A zavartalan fejlődéshez és növekedéshez kell ez az univerzális lehetőség, vagyis a hit a teljes biztonságban.


A Bika alapmondata valahogy így hangozhatna:
Van testem. Van betöltött helyem. Értékes vagyok. Biztonságban vagyok.


Ez a jegy az anyaghoz, a földi létezéshez, a testhez, a természethez, az érzékekhez, a birtokláshoz, az értékekhez és a biztonsághoz kapcsolódik.
Nem elvontan akarja megérteni az életet, hanem tapasztalatok által: megérinteni, megízlelni, megszagolni, látni, érezni, birtokba venni.


A Bika világa nagyon konkrét: egy jó étel; egy kényelmes ágy; egy puha takaró; egy stabil otthon; egy kert; egy megtakarítás; egy megbízható kapcsolat;
Egy olyan élet, amelyben nem kell állandóan készenlétben lenni.


És ezt szeretném kihangsúlyozni még egyszer: nem kell állandóan készenlétben lenni!


A Bika az élet megtartó ereje – ezért kapcsolódik hozzá minden, ami stabilitást ad:
pénz, étel, föld, test, tulajdon, otthon, természet, ritmus, kiszámíthatóság, értékállóság.


Ez a jegy tudja, hogy az élet alapja a hús-vér valóság: a hétköznapokban enni kell, aludni kell, pihenni és töltődni kell. Kell egy test, amelyben jó lakni.
Kell egy talpalatnyi föld, amelyen stabilan meg lehet állni.
A testiség
A Bika a föld jegyek közt is a legföldeltebb, ezért az egyik legtestibb jegy.
Nem feltétlenül szexuális értelemben, bár az érzékiség is erősen hozzátartozik, hanem abban az alapvető értelemben, hogy a testen keresztül kapcsolódik az élethez.


Ezért a Bika analógiái között ott van:
• az evés,
• az érintés,
• a természet szeretete,
• a zene,
• a szépség,
• a termékenység,
• a test komfortja,
• a lassulás, a dolgok kiélvezése
• az érzéki jelenlét.


A Bika azt tanítja, hogy a test nem megtagadni való dolog, hanem a lélek bensőséges otthona.


Ez nagyon fontos lesz majd a Chironnál is, mert a bika Chiron esetében, gyakran éppen ez a természetes otthonosság sérül: az ember nehezen érzi jól magát a testében, az anyagi világban, a saját szükségleteiben vagy abban, hogy neki is jár a jó.


A Bika másik központi témája az értéktudatosság


Egyik szinten ez lehet: a pénz, vagyon, tulajdon, birtok, jövedelem, anyagi biztonság, de mélyebb szinten a Bika mindig az önértékelés kérdéséhez vezet vissza.

  • Mit tartok értékesnek?
  • Mit becsülök meg?
  • Mennyire becsülöm meg magamat?


Elhiszem-e, hogy nekem is jár a biztonság, a nyugalom, az élvezet, a bőség?


Itt nem pusztán arról van szó, hogy „legyen pénzem” vagy „legyen tulajdonom”.
Inkább arról, hogy legyen kapcsolatom azzal, ami valóban értékes.
Hogy meg tudjam különböztetni a valódi értéket a talmitól, pótlólagos dolgoktól.


A Bika biztonságkeresése


A Bika alapvetően a biztonságra és a nyugalomra törekszik.
Nem szereti a kapkodást, a kiszámíthatatlanságot, a hirtelen váltásokat. Ezek a bizonytalanságok egyszerűen kibillentik a működéséből.
Ereje a lassú és kiegyensúlyozott építkezésben van: ezért a türelem, a termékenység és a növekedés jegye is.


A magból nem lesz másnap gyümölcsfa. A Bika ezt pontosan tudja.


Ez a Chiron-témánál szintén különösen fontos, mert a Chiron a Bikában gyakran éppen ezt a mély félelmet érinti meg: hogy nem lesz elég, hogy elveszíthetem, hogy nem vagyok elég értékes, hogy nincs biztos talaj a lábam alatt.


A Bika spirituális tanítása


A Bika spirituális értelemben nem a test meghaladásáról szól, hanem a test megszenteléséről.
Arról, hogy a lélek nem valahol máshol van, hanem itt: a légzésben, az érintésben, az ételben, a föld illatában, a ritmusban, a csendben, a jelenlétben.


A Bika azt tanítja, hogy az életet nemcsak megérteni kell, hanem testestől-lelkestől részt kell venni benne.


Nemcsak keresni kell a boldogságot, hanem észrevenni, amikor már itt van: egy nyugodt reggelben, egy jóízű falatban, egy biztonságos ölelésben, egy virágzó kertben, egy madárdalban.


Ha ezt mind összerakjuk, akkor a Bika zodiákus fő kérdései ezek:
Biztonságban vagyok-e?
Értékesnek érzem-e magam?
Jóban vagyok-e a testemmel?
Tudok-e elfogadni, birtokolni, élvezni?
Jó kapcsolatom van-e a földi életemmel?
Elhiszem-e, hogy nekem is jár a nyugalom, a bőség és a megtartottság?


Amikor Chiron ebbe a jegybe lép, akkor pontosan ezeken a pontokon mutatja meg a sebet.

Sebestyén Ágnes asztrológus

AstroSupport Önismereti Műhely

Facebook: facebook.com/astrosupport.eu

E-mail: astro@astrosupport.hu

Telefon: +36 20 377 50 69

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Személyi jelölők a Rákban

Személyi jelölők a Rákban

A Rákban álló személyi jelölők mind az érzelmi biztonság, a kötődés, a gondoskodás és a belső otthon témáit erősítik. Ezek a szülöttek mélyen érzékelik a környezetük hangulatát, és ösztönösen tudják, hol van szükség gondoskodásra, törődésre vagy védelemre. Nagy...

Chiron a Bikában 4. rész

Chiron a Bikában 4. rész

A Bikában járó Chiron tranzitja a házak felett A Bika Chiron aktuális házhelyzete azt mutatja meg, hogy az önértékelés, biztonság, test, anyagiak, pénz, birtoklás, földi stabilitás ésa „jár-e nekem?” kérdése melyik életterületen aktiválódik.A Chiron 2026. június 19-én...

Chiron a Bikában 3. rész.

Chiron a Bikában 3. rész.

Mi a Bika leghőbb vágya? Idézek az első részből:"Egy olyan élet, ahol nem kell állandóan készenlétben lenni." Hozzáteszem, hogy amíg az Uránusz a Bikában járt, pont ezt tekerte fel, szinte áramot vezetett minden kis utolsó kapaszkodónkba, amivel jól megrengette a...

Chiron a Bikában 2. rész

Chiron a Bikában 2. rész

Chiron (Kheirón) a görög mitológiában egy bölcs és jóságos kentaur – félig ló, félig ember –, aki eltért a többi kentaur vadságától és ösztönösségétől. Az egyik különbség, többek közt az, hogy ő félig isteni származású. Bölcs tanító, gyógyító, asztrológus, orvos és...

<a href="https://csillagido.hu/author/sebestyenagnes/" target="_self">Sebestyén Ágnes</a>

Sebestyén Ágnes

Szerző

Fontosnak tartom kimondani: az asztrológia nem jóslás. Nem ígérek kész jövőt, dátumra csomagolt fordulatokat, és nem mondom meg, „mi fog történni”. Tendenciákat, ciklusokat és belső mintázatokat nézünk – és azt, hogy ezek mire adnak lehetőséget, hol van feladat, hol van korlát. A döntés mindig a tiéd. Én abban segítek, hogy tisztábban lásd, mi zajlik benned és körülötted, és ebből hogyan lehet stabilabb, nyugodtabb, őszintébb életet építeni. A munkám középpontjában a képlet, mint TÜKÖR áll. A születési horoszkóp egyszerre mutatja a hozott mintákat (családi csomag, belső automatizmusok), a tehetségeket és azokat a pontokat is, ahol az élet „vizsgáztat”. Tapasztalati alapon dolgozom: nem recepteket adok, hanem összefüggésekre világítok rá. Az a célom, hogy a konzultáció után ne csak „érdekes” legyen a képleted, hanem használható is: értsd, miben vagy, és legyen kapaszkodód a következő lépéshez. Az AstroSupport Önismereti Műhely elnevezésű FB oldalam azért született, hogy az asztrológia ne csak misztikus köd legyen. Posztokkal, cikkekkel, karikatúrákkal, mémekkel igyekszem közelebb hozni az olvasóim számára a nehezen megfoghatót. Weboldalam, ahol minden információt megtalász arról, hogy miben tudok neked segíteni: www.astrosupport.hu Kapcsolatfelvétel: astro@astrosupport.hu

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő