Mióta divat lett az asztrológia, azon kívül, hogy 12 típus létezik, még egy-két lényeges fogalom is beszűrődött a köztudatba.
Ilyen a négy elem ismerete, aki többé-kevésbé rendszeresen fogyasztja a magazin horoszkópokat, az is tudja vagy legalább sejti már, hogy a tűz- föld- levegő- és víz elem mennyire meghatározó a személyiség alakulására.
Mi több: azt is, hogy ezek közül a tűzhöz köthető a dinamizmus, lendület, cselekvőkészség, az az erő, ami sodorja magával magát azt akiről beszélünk és mindenki mást, aki a hatókörébe kerül.
Igenám, de ilyen alapon a Kosok, Oroszlánok és Nyilasok privilégiuma lenne a kezdeményezőkészség, s az a bizonyos sodró erő.
Kétségtelen, hogy életüknek szinte minden részletét érintően a tűz Napú vagy ilyen Ascendensű embereknél tapasztalhatjuk ezt, de a mindennapok realitása szerint sokkal többen mutatnak fel hasonló vonásokat. Árnyaltabban kell tehát értelmeznünk asztrológia megközelítésben (is) a kérdést.
A jegyek rendszere egy nagyon szép, zárt egységet alkotó módszer.
Az említett közismert – elemi: tűz, föld, levegő, víz – kategórián kívül még négy olyan csoportosítással dolgozunk, amelyek egyenlő arányban osztják fel a 12 jegyet. S ha nagyon alaposan megnézzük, mindnél fellelhetjük, legalább bizonyos kiemelt területre koncentrálva a dinamikát.
A második kategória fontossági sorrendben a minőségi csoportosítás,
mely magába foglalja a kardinális, fix és labil al-egységeket. A mi szempontunkból a kardinális és a labil minőségnek van szerepe, a fixek (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő) ugyanis kényelmesek.
A kardinálisoknál viszont jellemző, hogy hatalmas erőbedobásra, erő-összpontosításra, kezdeti lendületre és aktivitásra képesek – legalábbis azon az életterületen, ami hozzájuk tartozik.
A Kos az Én és Én-érvényesítés, a Rák a család, a Mérleg az egyensúly, igazság és partnerkapcsolat, a Bak a hivatás terén. Az Ikrek, Szűz, Nyilas és Halak típust tartalmazó labiloknak egyik fő funkciója az új dolgokra nyitottság, s emiatt lelkesen rá tudnak állni pillanatok alatt valami izgalmas dologra és azonnal közvetíteni is kezdik a többiek felé – másik fontos funkciójuknak, a szolgálatnak szellemében.
Harmadik kategóriánk az úgynevezett töltés szerinti:
kétszer hatos blokkra osztja a 12 jegyet, méghozzá a tűz és levegő eleműek (Kos, Oroszlán, Nyilas; Ikrek, Mérleg, Vízöntő) a pozitív – extravertált, kifelé hatni szándékozó és tudó – míg a föld és víz eleműek (Bika, Szűz, Bak; Rák, Skorpió, Halak) a negatív – introvertált, befelé forduló, szemlélődő – csoportba tartoznak.
Mondani sem kell, hogy a pozitív töltésnek is velejárója a kezdeményezés, meggyőző erő, ily módon a kiindulópontként szereplő tűz mellé felzárkózik az összes levegős is.
Negyedikként a kissé nehézkes nevű emocionalitási csoportosítást vesszük figyelembe.
Itt ismét olyan jegyek kerülnek együvé, amelyek eddig még nem. A tűz és víz eleműek ugyanis emocionális, míg a föld és levegősök a racionális táborba tartoznak. Az utóbbiak megfontoltak és józanok, s az előbbiek – az emocionálisok – azok, akiknél a lendület ismételten megjelenik.
A tűzről már több soron is tudjuk ezt, viszont a víz elem kissé magyarázatra szorul. Bár: ha a sebes sodrású vizekre, megáradt patakokra, folyókra gondolunk már nem is kell annyira keresgélni: van-e ebben az őselemben dinamika, erő, lendület.
Hát hogyne lenne – kiált fel a megvilágosodott olvasó és ha még hozzávesszük az amúgy fix, vagyis elvben kényelmes Skorpió szenvedélyes, vagy a békés és visszahúzódó Ráknak (aki egyébként még kardinális is!) a családot érintő dolgokban tanúsított anyatigris természetét, akkor még jobban látjuk a rejtett és – a víz elem változékonyságának megfelelően – időnként felszínre törő dinamikát. A Halak is duplán érintett, a labil és az emocionális kategória révén.
Utolsó csoportosításunk az évszakok szerinti.
Itt minden minőségből kerül egy-egy a megfelelő évszakba:
a kardinális Kos, a fix Bika és a labil Ikrek a tavaszhoz; a kardinális Rák, fix Oroszlán, labil Szűz a nyárhoz, s így tovább.
Főként a tavaszi jegyek hordozzák azt az erőt, amellyel a sarjadó élet áttöri a kemény burkot, de a nyári jegyekben is megvan még a növekedést segítő lendület.
Az őszi és téli jegyek egyre visszahúzódóbb- szemlélődőbb életmódra rendezkednek be.
Amikor egy horoszkópot értékelünk, érdemes figyelembe venni valamennyi csoportosítást, s miután korántsem csak a Nappal (a dátum szerinti jeggyel) és az Ascendenssel számolunk, hanem összesen 10 égitesttel, nagyon szép variációkban tolódnak el az egyéni hangsúlyok aszerint, hogy milyen kategóriák emelkednek ki.
A további elemzésnél pedig újabb olyan információkat is nyerhetünk, melyekből kiderül: az illetőnél milyen életterületen, milyen helyzetben tör elő a dinamizmus – még akkor is, ha egyéb személyi összetevői nagyrészt elfedik azt.
Elérhető a Csillagidő KlubHavi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés, amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.
Válaszd ki az előfizetésed, kattints a megfelelőre!
Előrelátó vagy előre látó ? Igen, de ..... nem ugyanúgy és nem ugyanazon okok miatt!A Szűz és a Halak egymással szemben álló jegyek, egy tengely két végén helyezkednek el - ezáltal poláris ellentétpárok - mégis van bennük valami nagyon hasonló:mindkettő rendkívül...
A Rák az állatöv egyik legérzékenyebb jegye, de a története sokkal többről szól, mint az érzelmekről. A családról, a kötődésről és arról a különös érzésről is, amikor valaki már gyerekként megtanulja azt, hogy neki kell vigyáznia másokra.Van az a család, ahol mindenki...
Kezdődik a Szűz szezon, a Nap átlèp a szűz jegyébe, követi a Merkúr. Ne tökéletes akarj lenni,ne mindent egyszerre akarj megoldani, megjavítani, tanuld meg,hogy hogyan tudsz jelen lenni! Föld jegyként a szezon energiája alapból erre fog ösztönözni,hogy legyél szépen a...
Tényleg csak a figyelem középpontjában érzik jól magukat? A mítosz Az Oroszlán reggel belenéz a tükörbe, délben várja a tapsot, este pedig megsértődik, mert valaki nem vette észre, hogy új frizurája van.Sokan hiúnak, önzőnek tartják őket és meg vannak róla győződve,...
Az asztrológiához olyan átfogó kérdések vezettek el, amelyekre más módon nem kaptam választ. A makacsul és saját befolyásomon kívül ciklikusan megjelenő azonos típusú események, jelenségek; konokul visszatérő hasonló problémák; az a gyanú, hogy életünk valamilyen szövevényes rendszer mentén rendeződik pont úgy, ahogyan zajlik. Magától értetődően következnek a további kérdések: mit tud tenni az egyén a tőle független erőkkel szemben vagy azokkal együttműködve, hol vannak a határok. A pedagógia, pszichológia, szociológia nem ad választ az ilyen kérdésekre, csak skatulyákba próbálja rendezni az emberi jelenségeket, s néhány kategóriában hogyan is lehetne jellemezni azt, hogy mindenki egy-egy külön Univerzum.
Ma már nemigen teszek fel kérdéseket, hiszen minden válasz után 10-15 új kérdés keletkezik. A felismerésekből összeálló mozaik azonban mindig kiegészül néhány darabbal és gazdagítja ismereteimet, alakítja világképemet. Végső soron mindig is azt vallottam, hogy a kiindulópontnál és a célnál sokkal fontosabb az úton járni, s ehhez továbbra is a legkitűnőbb kísérő számomra az asztrológia, melyet szeretett tanáromtól, dr. Nagy Róberttől tanultam. Az 1990-ig funkcionáló Körösi Csoma Sándor Intézet Asztrológia tagozatán végeztem.
Az asztrológiai vezetett el a reinkarnációs utazáshoz, utaztatáshoz is, amit 1994-től gyakoroltam, néha most is gyakorolok. Kiegészítésként betekintést nyertem még más tanácsadó- jóseszközök használatába: cigány- és tarot kártya, rúna, numerológia, Ji csing. Energetikai jellegű tanfolyamokat végeztem. (Reiki, Arolo, Szellemgyógyászat, angyaltanfolyam.) Elég jól ismerem az ugyancsak energiákkal dolgozó Feng Shuit is. Lelkes híve vagyok a kineziológiának. Az említett eszközöket saját életemben, vagy másoknak történő ajánlásként használom, tanácsadás szinten – a rúnákat kivéve – nem kontárkodom bele.
Visszakanyarodva tevékenységeimhez: az egyéni tanácsadáson kívül több, mint 30 éve tanítok, kidolgoztam egy intenzív tanfolyamot, amit csoportosan és egyénileg, levelező rendszerben is lehet végezni.
Miután az egyik legfontosabb dolognak tartom a karma rendező elvének megnyilvánulásait, az ezt jelölő Holdcsomó köré építve 2000 óta, egy-egy társsal együtt speciális karmatréningeket vezetek, kisebb-nagyobb szünetekkel.
Minderről a www.karmaasztrologia.info honalpon részletes információkat lehet találni.
Honlap: www.karmaasztrologia.info
Facebook: Gál Judit (Karma Asztrológia)
Telefon: +36308966069
A betegség olyan jelzés, mely megmutatja, hogy az ember „nem a helyes irányban halad” A külvilággal való kapcsolataink, kommunikációs képességünk, kijelölt saját kereteink között megélt… Read more: A betegség után egészségesebbek leszünk
A Vénusz nemcsak a szerelem, pénz, kényelem, kellemessèg és szeretet uralkodó bolygója. Azt is mutatja, hogy viszonyulsz magadhoz, mennyire érzed magad értékesnek, hogyan bánsz magaddal,… Read more: Tudod milyen érzés önmagaddal háborúban állni?
Veronikát tulajdonképpen az unokatestvérén keresztül ismertem meg. Ő volt Anikó, akinek szintén elkészítettem a horoszkópját. Neki éppen ellenkező életfeladata van a jelenlegi életében, mivel Anikónak… Read more: Hogyan szolgáljuk családunkat?
Ha a fejedben van a horoszkóp ábrád és figyeled a tranzitokat, akkor tudod, hogy honnan jön segítség vagy hol képződik akadály a saját Univerzumodban. A… Read more: Figyelsz az egészségedre?
Szeptemberi ajánlónk – amikor a figyelem ismét önmagunk felé fordul A szeptember sokunk számára az újrakezdés, a rendeződés és a befelé figyelés időszaka. A nyári… Read more: A Csillagidő Klub szeptemberi ajánlata
A Szűz minden esetben ugyanazt az alapelvet hozza: megfigyel, elemez, különbséget tesz, javít, rendszerez, és szeretné megtalálni azt, amitől valami jobban működik. De nagyon nem… Read more: Személyi jelölők a Szűzben
Szűz Újholdunk lesz – 2026. szeptember 11. • 05:26 • Budapest A témája a sebzett szerelem, gyógyuló teremtőerő, tudatosodó sorsváltoztatásMost egy különleges kaput nyit: Vénusz… Read more: Szűz Újhold
Ez egy olyan titokzatos, spirituális mesterek, gyógyítók által évezredek óta használt energia, amelyre fokozatosan derült fény és a mai világunk eltévedt, nehezen utat találó, emelkedni… Read more: IBOLYALÁNG – A SZERETET ALKÍMIÁJA
A jelenlegi energiák alatt sokunkban erősen jelen van a késztetés, hogy szinte mindennel kapcsolatban azt keressük, ami nem jó, ami nem működik, aminek máshogy kéne… Read more: Mit és hogyan tudnál jobban csinálni?
Az égi segítőiddel együtt gondosan megtervezitek azt az életutat, amit be kell járnod ahhoz, hogy meglegyenek azok a tapasztalásaid, amelyekre szüksége van a lelkednek a… Read more: Mielőtt leszületsz a Földre
0 hozzászólás