Érzékenyek és szentimentálisak?

Csillagjegyek

Írta: Vona Melinda karmaasztrológus

A Rák, a Skorpió és a Halak – arról ismertek, hogy érzékenyek és szentimentálisak.

Hajlamosak az emberekbe és tárgyakba kapaszkodni, még akkor is, ha az már egyáltalán nincs rájuk jó hatással. Sajnos sokáig benne tudnak maradni már régóta nem működő kapcsolatokban, amivel csak bántják magukat.

Érzelmeik szinte úgy folynak, mint az óceánok hullámai. Sokszor elmossa őket a rengeteg érzelem, s emiatt nem tudnak racionálisan gondolkozni, mert az érzelmek vezérlik. Sőt, vannak, akik szeretnek viccelődni azzal, hogy azért hívják őket vízjeleknek, mert szinte mindig könnyeznek…


Pedig a vízjelek sokkal többről szólnak, mint erős érzelmekről!

Ezeknek az embereknek is vannak intenzív álmai, megérzései olyan erősek lehetnek, hogy az már alapvetően egy pszichés erőnek minősül…

Ha van olyan ismerősöd, aki hátborzongatóan ért a tarot olvasáshoz, vagy az asztrológiához, akkor esélyes, hogy vízjel.
Ez a három jel előre látja a helyzeteket, mielőtt tényleg megtörténne…


A vízjeleknek művészi lelkük van. Szeretik a szomorú zenéket vagy filmeket, és valószínűleg gyerekkori fotók vannak bekeretezve a szobájukban. Érzelmesek és egyben rendkívül kreatívak, a szívükre és a megérzéseikre hagyatkoznak a döntés meghozatalában.

Mindig a biztonságra vágynak, ami érthető, mivel védik szeretteiket és önmagukat is minden lehetséges veszélytől. Mindent megtesznek, hogy segítsenek azoknak, akiket szeretnek, még ha saját költségükön is. Valójában ők a leghűségesebbek az összes csillagjegy közül.


A minőséget jobban értékelik a mennyiség helyett
, ha barátságukról van szó, és valószínűleg inkább csak pár emberből áll a baráti körük, de bennük teljes mértékben megbíznak.


Az asztrológiában az azonos elemekben lévő csillagjegyek mindig négy jelre vannak egymástól. Ez az elhelyezés olyasmi, amit az asztrológusok “trigonnak”-nak hívnak.

Ez azt jelenti, hogy a vízjelek hajlamosak jól kijönni más vízjelekkel, akár barátként, szeretőként, családtagként, vagy akár munkatársként.


A Halak csillagjegy uralkodó bolygója a Neptunusz.

A Neptunusz mutatja a horoszkópon belül a gyász érzetét,

de rajta keresztül látjuk a viszonzatlan vagy plátói szerelmeket is, melyek sosem teljesülnek be. 12. Házas Neptunnal ezekről nem is nagyon beszélsz, maximum egy-két embernek a közvetlen közeledben.

Descendensen álló Neptunusz jelzi, hogy a párkapcsolataidon belül sok csalódást megélhetsz, a kapcsolataid kissé ködösek lehetnek, de azt is jelezheti, hogy a kapcsolataidon belül megbízhatatlan vagy.

A Neptunusz ködösít, így jelzést ad arról is, hogy az életed során melyik életterületen “vagy vakon”, hol, mikor és kik verhetnek át téged, vagy mikor, hol, milyen minőségben válhatsz csalás áldozatává.

A Neptunusz mutatja a csalódásokat, jelzi, ha vannak olyan benned rejlő lehetőségek, tehetségek, készségek, amiket tudatosan vagy tudattalanul elfojtasz magadban.

Fulladásos, mérgezéses eseteket is jelöl. Neptunusz =gáz, füst

Jelzi a gyógyszerrel/alkohollal/kábítószerekkel kapcsolatos dolgokat.

Jelzi, ha félre diagnosztizálnak valamivel az egészségügyön belül, jelzi a túladagolásokat és a fellépő mellékhatásokat.

Neptunuszi még a korrupció, sok Halak jelű ember korrupt és érdekember, haszonleső…

Ez a bolygó hozza a pánikbetegséget is, alkoholizmust, kábítószerhasználatot, a függőségeket, szenvedélybetegséget, szerencsejátékot.

Sikkasztásokat, pénzügyi csalásokat, gyógyszerhamisítást, kábítószer előállítását, fogyasztását is mutatja.

A Neptunusz, mint minden más horoszkóp elem rengeteg dolgot megmutat… Hozzá kapcsoljuk a festészetet is és a fantáziát, sőt még a mániákat is.

Sérült, gyenge Neptunusszal a párod belemehet a titkos kapcsolatokba, s nem fogja elmondani neked, inkább ködösít, ha rákérdezel…

Erős Neptunuszi állással a szülött túlérzékeny lehet, aki elsírja magát a filmeken, esküvőkön, stb.

Neptunusz hozza a megérzéseket, a dejavut, az álmokat, s mint már írtam, a fantáziát.

I. házban álló Neptunusszal a szülött megérez előre mindent, érdekli az okkultizmus, a misztika, a spiritualitás, s minden, ami nem e világi…

Médiumi képességet ad, első házas, 12. házas, 8. házas Neptunusszal érzékelheti a holt lelkeket, ha tudomást vesz róla, ha nem…

Az Első házas Neptunusz nagyon erős vonzerővel ruházza fel az embert, bárhová megy, mindehol folyik utána a nyál 🙂

A Neptunusz adja az odaadó gondoskodást, a feltétel nélküli szeretetet, a segítségnyújtást, az önzetlenséget, a jótékonykodást is.

Sérült Neptunusszal hajlamos lehetsz arra, hogy folyamatosan bizonytalanságban tartsd magad, hogy hazudj még saját magadnak is, vagy hogy olyan hazugságok között éld az életed, hogy már te is elhiszed amit hazudsz másoknak…

I. házas Neptunusszal a kinézeted lehet olyan, hogy egyből rádvágják, hogy idegbeteg vagy, drogos vagy alkoholista, aki nem igazán van képben, vagy olyan, mintha nem is ebben a világban lenne, maximum csak a teste…

Saját, személyre szabott horoszkópodért keress bizalommal, vagy ha a Neptunusz asztrológiai szerepéről szeretnél többet tudni!

Vona Melinda karmaasztrológus
Dahut Asztrológia

https://www.facebook.com/dahutasztrology/

dahutasztro@gmail.com

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Szűz kontra Halak

Szűz kontra Halak

Előrelátó vagy előre látó ? Igen, de ..... nem ugyanúgy és nem ugyanazon okok miatt!A Szűz és a Halak egymással szemben álló jegyek, egy tengely két végén helyezkednek el - ezáltal poláris ellentétpárok - mégis van bennük valami nagyon hasonló:mindkettő rendkívül...

A Rák csillagjegy családi karmája

A Rák csillagjegy családi karmája

A Rák az állatöv egyik legérzékenyebb jegye, de a története sokkal többről szól, mint az érzelmekről. A családról, a kötődésről és arról a különös érzésről is, amikor valaki már gyerekként megtanulja azt, hogy neki kell vigyáznia másokra.Van az a család, ahol mindenki...

El kéne kezdeni jelen lenni!

El kéne kezdeni jelen lenni!

Kezdődik a Szűz szezon, a Nap átlèp a szűz jegyébe, követi a Merkúr. Ne tökéletes akarj lenni,ne mindent egyszerre akarj megoldani, megjavítani, tanuld meg,hogy hogyan tudsz jelen lenni! Föld jegyként a szezon energiája alapból erre fog ösztönözni,hogy legyél szépen a...

Oroszlán sztereotípiák vs. valóság

Oroszlán sztereotípiák vs. valóság

Tényleg csak a figyelem középpontjában érzik jól magukat? A mítosz Az Oroszlán reggel belenéz a tükörbe, délben várja a tapsot, este pedig megsértődik, mert valaki nem vette észre, hogy új frizurája van.Sokan hiúnak, önzőnek tartják őket és meg vannak róla győződve,...

<a href="https://csillagido.hu/author/vonamelinda/" target="_self">Vona Melinda</a>

Vona Melinda

Szerző

Vona Melinda vagyok, okleveles karmaasztrológus . Munkámat a nagyközönség előtt 2019. májusa óta végzem, az arra való igényre tekintettel. Addig hobbi szinten, de intenzív szenvedéllyel voltam elmerülve a saját életemre gyakorolt hatásain az asztrológiának. Elég hamar, már tinédzser koromban a csillagjóslás rabjává váltam, ezt igyekszem nektek szakmai értékként, de s saját életedben felhasználható ismeretként, információként átadni. Bízom benne, hogy az általam készített tartalmakon keresztül kicsit jobban át tudod látni a magasabb szintű energia kapcsolódásokat és segíteni tudok olykor egy-két tanáccsal keresztül navigálni az élet útvesztőin. Lehetőséget kínálok asztrológiai tanácsadásra, személyiségelemzésre, önismereti fejlesztő technikák elsajátítására, és személyes előrejelzésekhez hozzáférni. Elérhetőségem: dahutasztro@gmail.com

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő