Amikor szóba kerül ez a téma, még mindig a legtöbben fejvesztve menekülni kezdenek, legtöbbször ki sem lehet ejteni azt a szót, hogy halál…
A modern kor embere annyira eltávolította magától a halál, az elmúlás minden formáját, hogy sokként éri minden veszteség , és traumatizálódunk általa.
Váránaszi egy indiai város, ahová akkor mennek az emberek, ha érzik, hogy közeleg a vég. Beülnek egy kis szobába, és várják a halált. Felkészülten éri mind őket, mind pedig családtagjaikat a vég. A halál előtt mindent elosztanak, ami a földi javaiknak mondható, csak 1-2 váltás ruhát hagynak maguknak, melyet aztán a holttesttel együtt szintén elégetnek.
Miért? Azért, mert a testünk apró részei mind-mind tartalmazzák tudatunk apró szikráit, és amikor meghalunk, a tudatosság szeretne összesűrűsödni, hogy könnyebben távozhasson. A ruháink, tárgyaink telis-tele vannak apró bőrdarabkákkal, hajjal, mindezt nagyon nehéz ezernyi részecskéből összeszedni. Így a tudat szóródva távozik, a tudatosság jóval alacsonyabb szintjén.
Vagyis minél több a földi tulajdon, vagyon, ingóság és javak, annál nehezebben tud koncentráltan távozni a tudat, és szenvedésként éli meg a földi utazás végét, a ragaszkodás rettenetes szenvedést jelent majd.
Vajon jó, ha erről nem beszélünk? Nem látjuk, nem halljuk? Szeretteink kórházban halnak meg, a holttestet meg sem nézzük inkább?
Nem, egyáltalán nem jó, hiszen amire felkészülten várakozunk, az nem fog akkora szenvedést okozni, mint amiről hallani sem akarunk. Az élet természetes velejárója, mégis inkább elfordulunk, ha szóba kerül.
Teljesen értelmetlen egyébként, hiszen MINDEN EMBER előbb vagy utóbb fog találkozni élete során az elmúlással, a veszteségekkel és a halállal.
Minden asztrológiai jegy közül a Skorpió hangsúlyos embereknél jelenik meg a lemondás leginkább.
Szándékosan nem jegyet írok, hiszen egy Skorpió Nap, Hold, ASC, a 8-as házas túlsúly, a Skorpió Szaturnusz, vagy Jupiter, a hangsúlyos negatív jegyben álló Mars, vagy hangsúlyos Plútó etc. mind-mind hozhat Skorpiós Sorsfeladatot. Elég azonban egy Szaturnusz, vagy egy Neptunusz, ott is lemondhatunk. Most itt nem részletezem, mert ezer aspektust kell figyelembe venni, fényszögeket, jegyeket, házakat, bolygókat és ezek összefüggéseit, melyet a horoszkóp egésze mutat meg.
Mindenkinek állnak valahol a képletében Skorpió urai
(Mars és Plútó), és mindenkinek kezdődik valamelyik háza a Skorpióban (kivétel közbezárt házaknál).
Tehát valamennyiünknél megjelenik valamelyik életterületen a lemondás, veszteség, vagy a halál.
Hogy miről, vagy kiről fogunk lemondani, valójában saját döntésünk, saját választásunk, mellyel asztrológus segítsége nélkül nem lehetünk tisztában.
Mindezek elfogadása nem egy nap alatt történik…hanem akár hosszú évek fájdalmas önismereti úton való munkájának nagyon nehéz eredménye. Azonban minden jegynek érdemes munkálkodni rajta, mert a végső valóság az, hogy minden amit itt „birtoklunk”, azt egy napon el kell engednünk. Attól, ha homokba dugjuk a fejünket, még így van. Azért érdemes szembenézni ezekkel a dolgokkal, mert ha idejében felismerjük, és gyakoroljuk az elfogadást, sokkal békésebben éljük meg veszteségeinket, és végül az elmúlást.
Egy horoszkóp elemzése kapcsán nagyobb eséllyel történhet meg az elfogadás,
ha rávilágítunk az egyén feladatára az analógiák szintjén. Pl. ha valakinek tönkrement a vállalkozása, és kétségbeesetten keres fel, hogy mit tehetne ellene. Hasznos tanács lehet az, ha az asztrológus elmondja neki, hogy ehelyett pl. a gyermekét is elveszíthette volna. Az ügyfél rá fog jönni, hogy egy vállalkozás elvesztése sokkal de sokkal jobb megoldás a Sors részéről. Mindjárt más szemmel tekintünk egy élethelyzetre.
Vagy ha a gyermekünk egy másik kontinensre költözik, ezt hatalmas veszteségként éljük meg. Akkor azonban, ha a szülő képletében gyermekvesztés van, mint egyik lehetőség a feladata megélésére, mindjárt más színben látjuk a költözést, könnyebben el fogjuk engedni őt.
Higgyük el, a Sors mindig azt veszi el, ami a legkönnyebb, azt viszont mindig megtartja, ami a feladat. Pl. ha valakinek Sorsfeladata a gondoskodás, mindaddig elesett, beteg, gyámoltalan, kiszolgáltatott embereket fog elé sodorni az élet, amíg erre hajlandó. Így kívül élheti meg a gondoskodást. Ha belefáradván nem akarja csinálni a feladatát valaki, utolsó esélyként, végső esetben hozza csak a Sors a róla való gondoskodást. Azt pedig máshogy már nem tudjuk megélni, csak az egészségünk elvesztésével. A feladat marad, gondoskodás marad, kérdés hogyan fogjuk megélni.
Gondoskodunk mi, vagy rólunk gondoskodnak…a Sors olvasatában mindegy.
Ragaszkodni egyetlen egy dologhoz érdemes, és az a szeretet.
Ezt visszük tovább magunkkal mint pozitív valóság, illetve mindazt a rosszat, haragot, félelmet, önzést etc., ami negatív.
A megtisztult tudat szépen, békésen távozik. A ragaszkodó és egóval szennyezett tudat békétlen, és kétségbeesetten hagyja el a földi síkot.
Meg kell találnunk a megnyugvást, de azt csak a dolgok megértésével tudjuk feldolgozni, elfogadni.
Nos…kedves Olvasó, ez az egyik legnehezebb emberi feladat itt a földön, de ha tisztán látjuk, hogy semmi és senki sem a miénk, rájövünk, hogy nincs is mit/kit elengedni.
Itt az idő túllátni az anyagon, felül emelkedni a téves birtoklási vágyakon. Hagyni ami jön, hagyni ami megy, és a békés szemlélődés állapotát keresni. Hiszen úgysem tudjuk megakadályozni a változást. Az elmúlás csak a változás része. A körforgás pedig örök.
Elérhető a Csillagidő KlubHavi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés, amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.
Válaszd ki az előfizetésed, kattints a megfelelőre!
Előrelátó vagy előre látó ? Igen, de ..... nem ugyanúgy és nem ugyanazon okok miatt!A Szűz és a Halak egymással szemben álló jegyek, egy tengely két végén helyezkednek el - ezáltal poláris ellentétpárok - mégis van bennük valami nagyon hasonló:mindkettő rendkívül...
A Rák az állatöv egyik legérzékenyebb jegye, de a története sokkal többről szól, mint az érzelmekről. A családról, a kötődésről és arról a különös érzésről is, amikor valaki már gyerekként megtanulja azt, hogy neki kell vigyáznia másokra.Van az a család, ahol mindenki...
Kezdődik a Szűz szezon, a Nap átlèp a szűz jegyébe, követi a Merkúr. Ne tökéletes akarj lenni,ne mindent egyszerre akarj megoldani, megjavítani, tanuld meg,hogy hogyan tudsz jelen lenni! Föld jegyként a szezon energiája alapból erre fog ösztönözni,hogy legyél szépen a...
Tényleg csak a figyelem középpontjában érzik jól magukat? A mítosz Az Oroszlán reggel belenéz a tükörbe, délben várja a tapsot, este pedig megsértődik, mert valaki nem vette észre, hogy új frizurája van.Sokan hiúnak, önzőnek tartják őket és meg vannak róla győződve,...
Asztrológiát a kiváló, és kiemelkedő asztrológusnál, Takács Tibornál tanultam, mely tanulmányok gyökeres és radikális változást hoztak az életemben, és amelyért a mai napig nagyon hálás vagyok. Ezt a tudást szeretném továbbadni, amely hatalmas segítséget jelentett saját életemben, és remélhetőleg mások javát is tudom szolgálni általa.
Kora gyermekkoromtól barátnőim „pszichológusa” voltam, mindig is a lelki segítő és támogató szerepét osztotta rám a Sors, amit nagy örömmel vállalok mind a mai napig is. Családomban felmenőim között volt asztrológus, így már 10 éves korom környékén találkoztam először az asztrológiával.
Az asztrológia mellett régóta foglalkozom Ayurvédikus gyógyászattal és gyógynövényes gyógyítással. Az egészséges táplálkozás és a mozgás nagyon fontos számomra, ezért aktív jóga gyakorló vagyok.
Online asztrológiai konzultációkat tartok, mert az a tapasztalatom, hogy a hozzám fordulók sokkal oldottabban tudnak így beszélgetni velem, sokkal jobban megnyílnak, hogy a saját otthonuk biztonságát élvezik, ráadásul sokkal kényelmesebb. Az én ügyfeleim kedvelik ezt a módszert, de természetesen van mód személyes konzultációra is, ha valaki szeretné.
A beszélgetések célja, és értelme, hogy feltárjuk a klienseim feladatait, a problémáikra megoldást találjunk, és ami a legfontosabb, megtörténjen a megértése annak, hogy mi miért történik, vagy történt a Sorsukban. Valahogyan kitörni a szenvedés programokból, feloldani a transzgenerációs traumákat, befejezni a sodródást, és saját Sorsunkat kezünkbe venni. A jóslásoktól tartózkodom, mert az asztrológia célja nem ez.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy a munkám során az asztrológiai képlet, azaz radix horoszkóp alapján dolgozom, (de!) és itt jön a lényeg: nem véletlenül választottam a Csillagmessenger nevet, hiszen úgy vélem, hogy a jó asztrológusnak, az intuíciója segítségével valamilyen módon a születési képlet elemzése közben „le kell csatornáznia” az Égi üzeneteket, és azokat a saját belső hangján keresztül közvetítenie kell a kérdezőnek. Vagyis egyszerre működtetni a racionális és az intuitív elmét. Én ezt a ráhangolódási képességet szervesen használom a konzultációim során, sokszor maguk a feltett kérdések már mutatják, hol vannak elakadások, problémák az ügyfelek életében. A konzultációk egyéni beosztással, rugalmasan történnek, előre egyeztetett időpontban.
Olyan ügyfeleknek ajánlom az elemzést, akik eljutottak arra a pontra, hogy szeretnék megérteni életük eseményeit, és úgy érzik készen állnak szembenézni problémáikkal.
E-mailben szoktam küldeni egy hosszabb tájékoztatást, és kérem a születési adatokat, a bepontosításhoz. Harmadik felet nem elemzek, csak és kizárólag 14 éves kor alatt, de ezt is a gyermek tudtával.
A betegség olyan jelzés, mely megmutatja, hogy az ember „nem a helyes irányban halad” A külvilággal való kapcsolataink, kommunikációs képességünk, kijelölt saját kereteink között megélt… Read more: A betegség után egészségesebbek leszünk
A Vénusz nemcsak a szerelem, pénz, kényelem, kellemessèg és szeretet uralkodó bolygója. Azt is mutatja, hogy viszonyulsz magadhoz, mennyire érzed magad értékesnek, hogyan bánsz magaddal,… Read more: Tudod milyen érzés önmagaddal háborúban állni?
Veronikát tulajdonképpen az unokatestvérén keresztül ismertem meg. Ő volt Anikó, akinek szintén elkészítettem a horoszkópját. Neki éppen ellenkező életfeladata van a jelenlegi életében, mivel Anikónak… Read more: Hogyan szolgáljuk családunkat?
Ha a fejedben van a horoszkóp ábrád és figyeled a tranzitokat, akkor tudod, hogy honnan jön segítség vagy hol képződik akadály a saját Univerzumodban. A… Read more: Figyelsz az egészségedre?
Szeptemberi ajánlónk – amikor a figyelem ismét önmagunk felé fordul A szeptember sokunk számára az újrakezdés, a rendeződés és a befelé figyelés időszaka. A nyári… Read more: A Csillagidő Klub szeptemberi ajánlata
A Szűz minden esetben ugyanazt az alapelvet hozza: megfigyel, elemez, különbséget tesz, javít, rendszerez, és szeretné megtalálni azt, amitől valami jobban működik. De nagyon nem… Read more: Személyi jelölők a Szűzben
Szűz Újholdunk lesz – 2026. szeptember 11. • 05:26 • Budapest A témája a sebzett szerelem, gyógyuló teremtőerő, tudatosodó sorsváltoztatásMost egy különleges kaput nyit: Vénusz… Read more: Szűz Újhold
Ez egy olyan titokzatos, spirituális mesterek, gyógyítók által évezredek óta használt energia, amelyre fokozatosan derült fény és a mai világunk eltévedt, nehezen utat találó, emelkedni… Read more: IBOLYALÁNG – A SZERETET ALKÍMIÁJA
A jelenlegi energiák alatt sokunkban erősen jelen van a késztetés, hogy szinte mindennel kapcsolatban azt keressük, ami nem jó, ami nem működik, aminek máshogy kéne… Read more: Mit és hogyan tudnál jobban csinálni?
Az égi segítőiddel együtt gondosan megtervezitek azt az életutat, amit be kell járnod ahhoz, hogy meglegyenek azok a tapasztalásaid, amelyekre szüksége van a lelkednek a… Read more: Mielőtt leszületsz a Földre
0 hozzászólás